Kísérleti robbantások Indiában: Atomhatalmi szóval

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/21. (05. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mindenki tartott tőle, hogy előbb-utóbb baj lesz ezekkel a hindu nacionalistákkal, ha megszerzik a hatalmat. Volt, aki eszeveszett multiüldözést jósolt - nem ez lett volna az első eset, mások mecsetrombolási és ezzel párhuzamos szentélyépítési őrületben gondolkoztak. A világ többé-kevésbé egyetértett: Vadzspáji miniszterelnök mérsékelt álorcája mögül hamar elővigyorog majd a néppárti szélsőségesek vérfagyasztó szörnyábrázata. És most, hogy India végrehajtott öt kísérleti atomrobbantást, első ránézésre úgy tűnhet, jogos volt a félelem.

Mindenki tartott tőle, hogy előbb-utóbb baj lesz ezekkel a hindu nacionalistákkal, ha megszerzik a hatalmat. Volt, aki eszeveszett multiüldözést jósolt - nem ez lett volna az első eset, mások mecsetrombolási és ezzel párhuzamos szentélyépítési őrületben gondolkoztak. A világ többé-kevésbé egyetértett: Vadzspáji miniszterelnök mérsékelt álorcája mögül hamar elővigyorog majd a néppárti szélsőségesek vérfagyasztó szörnyábrázata. És most, hogy India végrehajtott öt kísérleti atomrobbantást, első ránézésre úgy tűnhet, jogos volt a félelem.

Hiszen Újdelhi nem egyszerűen csak felrobbantott két nagyobb (12, illetve 45 kilotonnás) és három kisebb (1 kilotonna alatti) nukleáris szerkezetet, hanem öntudatosan elő is hozakodott, már-már kérkedett ezzel a ténnyel. Amikor Vadzspáji kormányfő negyvennyolc órával az utolsó robbantás után többször is megismételte nyilvánosan, hogy India immár atomhatalom, ezzel persze nemcsak az ország egymilliárdnyi lakosának a kollektív önbizalmát akarta növelni. Maguk az atomkísérletek és az őket kísérő nyilatkozatok elsősorban a külföldnek szóltak, inkább kihívásként, mint provokációképpen - hogy tudniillik

az atomhatalom az atomhatalom,

és így kell vele beszélni.

A hidegháború során kialakult és azóta rögzült "atombékének" ugyanis az az egyik alapvető eleme, hogy vannak az atomhatalmak (Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország, USA), velük már nem lehet mit csinálni, van atomfegyverük és kész. Másfelől pedig van egy alapvető cél, az atomfegyverek továbbterjedésének megakadályozása. Van még egy szürke zóna is, néhány olyan országgal, amelynek "állítólag", "gyaníthatóan", "általános meggyőződés szerint" szintén van atomfegyvere, de erről nem kell beszélni, mert hátha közben elvesztik, eladják fémhulladéknak, egyébként is túl kicsi és tökéletlen, bevetni meg úgyse mernék, és ha mégis, arra jobb még csak nem is gondolni. Ebbe a zónába tartozik például India, valamint szomszédja és ellensége, Pakisztán.

A nyugati hírszerző műholdak már hosszú hetek óta gyanúsan élénk mozgásokat észleltek Pakisztánban, a beludzsisztáni atomkísérleti övezetben. Lehet, hogy a saját zónájukban, Radzsasztánban az indiaiak szándékosan lomhán mozogtak, vagy frontátvonulásnak álcázták magukat - tény, hogy a CIA nem látta világosan, mire készül a Vadzspáji-kormány, volt is meglepetés, amikor a washingtoni vezetők bekapcsolták valamelyik tévéhíradót.

Pedig az új indiai koalíció vezető pártja megmondta már a kampányában is, hogy robbantásokra készül. Csakhogy, éppen ezt a programpontot

senki sem vette komolyan

Az indiai-pakisztáni viszony az elmúlt évben a hosszan tartó mélypont után lassan enyhülni kezdett, már-már rendszeres egyeztető megbeszélések álltak küszöbön. De az indiai lépést aligha érdemes szűkítetten vizsgálni, a Pakisztánnal való szembenállás kitüntetett szemszögéből.

Legalább ekkora a súlya India és Kína viszonyának. Peking az elmúlt évtizedekben elfogadtatta magát a világgal atomhatalomként, a Biztonsági Tanács tagjaként, a Föld legígéretesebb, legnagyobb étvágyú piacaként, a formálódó XXI. századi világrendszer egyik kulcselemeként. Előzőleg viszont 1962-ben megrohanta Indiát, bekebelezte egy északi, hegyvidéki szögletét, és nem tervezi, hogy visszaadja. Újdelhiben talán valamivel jobban látják, mint mifelénk, hogy Kína a szűkebb-tágabb ázsiai környezetében hosszú távon lényegében azt csinál, amit akar. Az új indiai védelmi miniszter joggal célzott rá, és valószínűleg őszintén is, hogy az atomrobbantások mindenekelőtt Kínával szemben szolgálnak elrettentésül. Ezt az Agni típusú középhatósugarú ballisztikus rakéták még folyamatban lévő fejlesztése még jobban alátámasztja. 2500 kilométeresre tervezett hatósugaruknak más országgal - például Pakisztánnal - szemben nincs semmi értelme.

India, amely óriási népességével, ha lassan is, de fellendülő gazdaságával és - ha ez számít még valamit - demokratikusnak nevezhető hagyományaival joggal törekszik valamiféle nagyhatalmi státus kiharcolására, mostani gesztusával egyfajta rövid - bár valóban drámai - utat keres,

felfelé a második vonalból,

amíg még nem késő. Hovatovább borítékolni lehetne ugyanis, hogy például az Oroszországgal a közelmúltban stabilitáspolitikai megfontolásokból Nyolcakká bővült Hetek hamarosan újabb helyet szorítanak szűk körű klubjukban egy majdani kilencediknek, és ez a kilencedik Kína lesz. A többi ország helyét a világban, érdekeik besorolását ennek a klubnak a szempontjai fogják egyre inkább eldönteni - feltéve, hogy a globális összefüggések szövevényesebbé válása felé haladnak a dolgok. Úgy tűnik, arra haladnak.

India most elhatározta, hogy ott akar lenni, ahol a lapokat osztják. Például - már régóta - a Biztonsági Tanács állandó tagjai között, ahol a többi tudomásul vett atomhatalom, ahol nyomni lehet a latban, ahol vétójoggal lehet dönteni a világ sorsáról. Az első reakciók arra utalnak, hogy a nagyhatalmak ezt most még kevésbé gondolják így, mint eddig. De várjuk ki a végét, ha ügyesen politizálnak Újdelhiben, még jó cserealap lehet az indiai atomfegyver, pontosabban a majdani lemondás a használatáról.

Az Indiai Néppárt leegyszerűsített névvel illetett Bharátija Dzsanata Párt (BDP) március elején hozott létre egy koalíciós kormányt, amelyről az első pillanatban még nem lehetett tudni, hogy tovább él-e Vadzspáji legutóbbi, két évvel ezelőtti kabinetjénél. Az 13 napig maradt hivatalban. Ez a mostani hosszabb távra igyekszik berendezkedni, és elképzelhető egy olyan titkos koreográfia, hogy túlesve ezen a kínos robbantási ügyön, példás gazdaságliberalizáló és decentralizáló menetelésbe kezd, egy-két hónap alatt visszaszerzi a külföld gazdasági bizalmát, és India presztízsben erősödve kerül ki a történetből.

Most még csak az első napoknál tartunk, és ilyenkor tág tér nyílik a legelképesztőbb, értelmetlen információk szétkürtölésére. Csak egy a lenyűgözőbbek közül: a kínai Állami Statisztikai Hivatal közvélemény-kutató intézete első felindulásában megkérdezte a több mint egymilliárd lakosú ország ezerötszáz nagyvárosi polgárát, aggasztja-e őket az indiai kísérletsorozat. Nos, ki hinné, a megkérdezettek 89 százaléka erősen bíráló álláspontra helyezkedett, és 80 százaléknak erőteljes aggályai voltak a kínai nemzetbiztonságra nehezedő következmények miatt. Peking - amely két éve robbantott utoljára - meg is dorgálta hivatalosan Újdelhit a

regionális hegemónia

törekvésének bűne miatt.

Teheti, hiszen kísérletsorozatát lezárva, 1996 szeptemberében aláírta az atomkísérletek átfogó tilalmáról kötött ENSZ-egyezményt. Most viszont már hajlandó volna erre India is, miután a mostani kísérletsorozatával elegendő adatot gyűjtött, hogy atomfegyvereit számítógépes szimulációk segítségével fejlessze tovább, ahogyan ez kulturáltabb, elegánsabb körökben szokásos. Az ehhez szükséges, óriási kapacitású IBM-számítógépet nem is olyan régen vásárolták meg, ami most, utólag, némi felháborodást keltett az Egyesült Államokban.

"Van egy hatalmas bombánk!" - tájékoztatta a világot Vadzspáji minden aprólékos részletezés nélkül. Országának természetesen most egy darabig még a békebontó visszataszító szerepében kell állnia a közmegvetést és a közmegvetés kézzelfoghatóbb következményeit.

A belső reakciók sokrétűek és ellentmondásosak, ahogy ezt a belső reakcióktól már megszokhattuk. Kisebb-nagyobb csoportok megéljenezték a sikeres kísérleteket, de 45 különféle civil szervezet képviseletében 250 tüntető bomba helyett kenyeret, sírok helyett lakásokat követelve helyezkedett szembe a hét végén hazája kardcsörtető politikájával - tájékozódhatunk hírügynökségi forrásokból. A súlyosabb ellenérzések áttételesek, és a külső reakciók következményeitől tartanak.

A fejlett világ az Egyesült Államokkal és Japánnal mint szószólóival az élen az atomkísérletek után rögtön rátámadt Indiára. Emögött éppúgy lehetnek békebarát elvi megfontolások, mint a lehetséges

következmény-láncreakciók

végiggondolása. A térség stabilitását közvetlen módon bizonyosan nem erősítik a robbantások - de kérdés, hogy gyengítik-e. Pakisztán atomfegyver-programját Kína táplálja. Egy esetleges pekingi begorombulás persze ezzel együtt már aggasztó lehet - például Japánból vagy akár Amerikából nézve.

Különben az Egyesült Államokkal hagyományosan jobb kapcsolatokat tartó Pakisztánnak is felróható, hogy ő pörgette fel a mostani fegyverkezési spirált. Még április elején próbáltak ki Pakisztánban egy új típusú középhatósugarú rakétát - ennek 1500 kilométer volt a hatótávolsága. Ezt egyrészt figyelmeztetésnek szánták, hogy vannak még tartalékok, ha a BDP túl nagy lendülettel élesztené fel az indiai atomprogramot. Ugyanakkor a helyzet ott is összetettebb: Sharif pakisztáni miniszterelnök a saját ellenzékére is hatni akart, amely - Benazir Bhutto vezetésével - túl puhának mondta, minden bizonnyal nem katonapolitikai, hanem pártmegfontolásokból. Bhutto továbbra is kitart a harcias érvelés mellett. Ezekben a válságos napokban például nyílt egyszerűséggel India megtámadására uszítja hazáját az emigrációból, ahová összefonódásos-korrupciós vádak elől menekült.

A külföldi nemtetszés szankciókban ölt testet. Beviteli és segélykorlátozásokban, amelyek fájdalmasak lehetnek, ha azt vesszük, hogy India a

legnagyobb segélyelnyelő

ország a világon. A legfontosabb donor pedig Japán, amely a szigorú feddésnek számító diplomáciai gesztussal, nagykövetének konzultációs célú és meghatározatlan idejű hazarendelésének eszközével is élt a múlt héten. De az ország gazdasági mérőszámai mellett a hatalmas mennyiségű segély eltörpül, vagyis a várható büntetés nem lesz elviselhetetlen csapás. A szegényeknek persze jobb biztosan nem lesz, de abba, hogy egy indiai szegénynek milyen, mi úgysem gondolhatunk bele. Tény, hogy az első, tapogatódzó hírek szerint az indiai üzleti élet berkeiben vegyes érzelmeket kelt a kemény indiai döntés.

A külső reakciók közül a kínai válaszlépések volnának a legfontosabbak, de ezekről lapzártáig semmit sem lehetett tudni, mint ahogy arról sem, milyen megfontolásokat próbál érvényesíteni a Nyugat Peking befolyásolásakor. Azt viszont tudni lehet, hogy nagy erőkkel folyik Pakisztán megdolgozása. A következő napokban az erős belső nyomás miatt ugyanúgy elképzelhető egy - vagy több - pakisztáni válaszrobbantás, mint az, hogy sikerül pénzzel,

kapcsolaterősítési csábítások

útján és vonzó fegyverüzletekkel megvenni Iszlamabád higgadtságát. Bár még Birminghamben, ahol a Nyolcak Indiát ostorozták, híre terjedt, hogy már meg is történt a pakisztáni válaszrobbantás, ez később nem nyert megerősítést.

Sharif kormányfő viszont nem nyilatkozott túl engedékenyen a kérdésben, lapunk zártakor még javában folyt az egyezkedés, Japán és az Egyesült Államok hol az ígéretek mézesmadzagját, hol a várható megtorlás korbácsát lengette. Az utóbbi Pakisztán számára sokkal nyomasztóbb veszély, mint Indiának, hiszen adósságoktól roskadozó gazdasága sokkal szorosabban kapcsolódik a globális rendszerhez, mint az indiai. A Valutaalap finanszírozza az adósságszolgálatát, a Világbankon keresztül a fejlett országok adják a pénzt infrastruktúra-fejlesztési programjaihoz, van mit veszítenie. Ámde a pakisztániak többsége akarja az atomprogramot. Az egykori miniszterelnök, Ali Bhutto szellemében, aki 25 évvel ezelőtt valami olyasmit mondott, hogy márpedig az országnak lesz atombombája, még ha a lakosság füvet eszik is. Végül is ezzel a recepttel Észak-Koreában már próbálkoztak. Lehet, hogy érdemes újra kipróbálni.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
1998/21. (05. 21.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...