Kulturális hírek

  • 2003. augusztus 7.

Külpol

52 éves korában szívelégtelenség következtében elhunyt Erik Braunn, az Iron Butterfly egykori gitárosa: mindössze 17 éves volt, amikor az általa vezetett zenekar 1968-ban lemezre vette a korszak egyik himnuszává váltn WUPPERTAL, NEW YORK: OROSZ AVANTGÁRD Oroszországból Párizsba emigrált művészek, Chagall, Kandinsky, Lipchitz, Goncsarova, Larionov, Archipenko és mások 274 festményét és szobrát gyűjtötték össze Russisch Paris 1910-1960 címmel azon a kiállításon, amely az alapításának 300. évfordulóját ünneplő Szentpétervárról érkezett a wuppertali Von der Heydt Museumba (az október 26-i zárás után Bordeaux-ba utazik az anyag).Solomon R.
Guggenheim, a múzeumalapító 1929-ben járt Kandinsky dessaui műtermében, s ettől kezdve rendszeresen vásárolt tőle. A művész vízfestményeit most New Yorkban állították ki: az 1910-es évekből származó darabok tájképei fokozatosan adják át helyüket az absztrakt formáknak (szeptember 28-ig). Az ugyanitt látható Kazimir Malevich: Suprematism című kiállításon a művész száz festményét, rajzát és objektjét gyűjtötték egybe az 1915-32 közötti évekből (szeptember 14-ig).

n PÁRIZS, CHICAGO: DAGERROTÍPIÁK (28) Egyszerre két kiállításon láthatók a fotográfia őskorának lenyomatai. A párizsi Musée D`Orsay az 1830-as évek francia találmányának két évtizedes sikertörténetét eleveníti fel 250 kép és korabeli kamerák, újságcikkek, karikatúrák, sőt dagerrotípiával díszített ékszerek segítségével, az esztétikai dimenzión túl társadalmi jelenség mivoltában is körüljárván a témát (augusztus 17-ig). Képünkön Alexandre Dumas egy 1851 körüli, sztereó dagerrotípián.

Az Art Institute of Chicago Unknown Maker: The Art of the American Daguerreotype című kiállítása az 1840-50-es évek amerikai dagerrotípiáiból - a Hallmark-fotógyűjtemény anyagából - válogat: a szinte kizárólag ismeretlen kezektől származó felvételek a képalkotás demokratizálódásának kezdeteit villantják fel (szeptember 28-ig).

n SCI-FI BOLLYWOODB"L Bombayben, India Hollywoodjában e héten mutatják be az első indiai tudományos-fantasztikus filmet: a Koi Mil Gaya (Találtam valakit) főszerepében Hrithik Roshan egy 11 éves gyerek szellemi képességeivel rendelkező felnőttként véletlenül kapcsolatot létesít a földönkívüliekkel. A filmet a filmsztár apja, Rakesh Roshan rendezte, vizuális effektjeiről A Függetlenség Napja és a Godzilla trükkjeiért felelős amerikai csapat gondoskodott.

n BARENBOIM RAMALLAHBAN Beethoven és Brahms művészete mellett az izraeli-palesztin megbékélés fontosságának üzenetét is tolmácsolta Daniel Barenboim, amikor a palesztin területen fekvő Ramallah városában, egy iskola zsúfolt auditóriumában hangversenyezett. A 17 éves fiával, Michaellel és a 26 éves palesztin zongoristával Salim Abbouddal együtt szereplő zongorista-karmester egyúttal bejelentette egy palesztin ifjúsági zenekar alapításának tervét is.

n BÉCS: MINDENFÉLE Ausztriában első ízben látható átfogó kiállításon a Párizs szemének is nevezett magyar fotográfus, Brassa• életműve (Albertina, szeptember 21-ig). A Kunsthistorisches Museum egyik kiállítása I. Ferdinánd császár idejébe, az 1503-1564 közötti évekbe vezetve szól a Habsburg-monarchia felemelkedéséről (augusztus 31-ig), másik kiállítása pedig születésének ötszázadik évfordulója alkalmából monografikus tárlaton mutatja be az itáliai manierista mester, Parmigianino művészetét. A Museum Moderner Kunst Stiftung Ludwig Wien az utóbbi évtizedek egyik élenjáró német expresszionistájának, az 1997-ben, 44 éves korában elhunyt Martin Kippenbergernek szentelt retrospektív kiállítást (augusztus 31-ig).

n BERLIN: DDR Az újraegyesülés óta első ízben rendeztek nagyszabású kiállítást az egykori NDK képzőművészetéből: a Neue Nationalgalerie 145 művész 400 alkotásán keresztül idézi fel a közelmúltat. A szintén időutazást ígérő Good Bye, Lenin című film kasszasikerével való időbeli megegyezés alighanem a véletlen műve, de a Kunst in der DDR című kiállítás iránti érdeklődést mindenképpen növeli a DDR-múlt iránti, újabb keletű nosztalgiahullám, az "Ostalgie" (október 26-ig).

n GYÁSZ Belehalt fejsérüléseibe Marie Trintignant, aki napokig kómában feküdt, miután egy vilniusi szállodában súlyosan bántalmazta élettársa, Bertrand Cantat, a Noir Desir énekese, akit Litvániában tartanak fogva. A francia filmszínésznő, Jean-Louis Trintignant lánya 41 éves volt, négy gyerek maradt utána.In-A-Gadda-Da-Vida című, 17 perces számot.

n SUGE KNIGHT: VISSZA A BÖRTÖNBE Tíz hónapra vissza kell vonulnia a börtönbe Marion "Suge" Knightnak, miután a Death Row Records Los Angeles-i rapkiadó főnöke megütötte egy hollywoodi éjszakai klub autóparkolójának egyik alkalmazottját, és ezzel immár másodszor megsértette korábbi szabadlábra bocsátásának feltételeit.

n KAPOLCS Rekordot döntött a Művészetek Völgye: a fesztivált alapító Márta István MTI-nek adott nyilatkozata szerint 200 ezren voltak kíváncsiak a hat faluba szervezett 940 rendezvényre. A zeneszerző szerint biztonságosabbá válhatna a szervezés, ha a jövőben a Kapolcshoz hasonló kulturális fesztiválok támogatása is bekerülhetne a központi költségvetésbe.

n A MOSZKVA SZÁLL" VÉGE Lebontják, majd külsőre eredeti formájában újjáépítik a Vörös tér egyik jellegzetességét, az 1935-ben átadott Hotel Moszkvát. A sztálini birodalmi építészet egyik jelképének számító, Alekszej Scsuszev által tervezett szállodát - amely 49 százalékban a város, 51 százalékban egy Amerikában bejegyzett cég tulajdonában van - belülről teljesen átalakítják, a szobák számát ezerről 400-ra csökkentik a minden korábbit felülmúló luxus kedvéért.

n MEGKERÜLTEK A CZ"BEL-KÉPEK A rendőrség egy budai lakásban épségben megtalálta az áprilisban Szentendrén ellopott négy Czóbel-képet, melyek értékét mintegy 90 millió forintra becsülik.

Figyelmébe ajánljuk