Kurd menekültek: Europánik

szerző
Kakuk György
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kurdok sorsa nem a napokban fordult rosszra Anatóliában: a menekültáradatra nehezen hihető a török kormánynak az a magyarázata, hogy néhány maffiózó üzleti haszonszerzés végett behajózta a földönfutó szerencsétleneket, lenyúlta a pénzüket, aztán néhány lélekvesztőn magukra hagyta őket valahol az Otrantói-szoros környékén.

Valószínűbb az a változat, hogy a menekülthullámnak köze van az Európai Unió luxemburgi csúcstalálkozóján hozott döntéshez, amely szerint a törökök megint kimaradnak a bővítésből. Erre válasz az Európát terrorizáló döntés: a kurdok, akik a törökök szerint úgyis létszámfelettiek, és csak a baj van velük, mehetnek, amerre látnak.

Mehmet Sait úgy saccolja, ötvenéves lehet. Hat gyermek, asszony, meg a délkelet-törökországi hétköznapok. Diyarbakirtól (Amed) 150 kilométerre volt az a falu, ahol élt. Azt mondja, jól élt. Ez persze viszonylagos: volt valami föld, birkák meg kecskék. Aztán 1995 egy őszi estéjén bezörgetett a török hadsereg. Kérdezték tőle, ugyan belépne-e a faluőrségbe, Mehmet erre azt mondta, nem. A katonák ezzel el. Aztán néhány nap múlva újra megjelentek. Ekkor már nem kérdeztek. Állítottak: Mehmet a PKK, a Kurd Munkapárt kollaboránsa; elverték, megkínozták, körmeit letépték. Aztán kapott egy félórát, hogy összepakolja a családot. Felgyújtották a házát meg az egész falut. Mehmet azóta Diyarbakir egyik külvárosában él, kenyeret árul, ha jó napja van, keres majdnem két dollárt. Mehmet Sait egy a hárommillióból, faluja egy a háromezerből. Ennyi kurdok lakta települést tettek lakhatatlanná a gerillák elleni harc jegyében Törökországban, ennyi menekült él a török nagyvárosokat övező nyomornegyedekben. Legtöbbjük munka, megélhetés nélkül. A mostani menekülthullámnak - ha a törökök is úgy akarják - van tehát utánpótlása. Megoldása, úgy tűnik, nem nagyon.

Három év

1994-ben, amikor a polgárháború a tizedik évébe lépett, és amikor a NATO második legerősebb hadserege különösebb eredmény nélkül zárta az évfordulót, Ciller miniszterelnök asszony pedig azt sikoltotta a parlament plénuma előtt, hogy "Végezni velük!!!", a hadsereg vezérkara döntött. Mustafa Kemal Atatürk tányérsapkás szobrának árnyéka a késő délutáni napsütésben bekúszott az ablakon, a generálisok pedig határoztak: felperzselni a kurd földeket, megszüntetni a PKK hátországát. A kurdoknak előtte sem volt jó, azóta - az elmúlt három évben - azonban már annak is örülnének, ha azt mondhatnák: pokol az életük. A török hadsereg nemcsak a falvakat döntötte romba, de felégette Anatólia erdeinek nagy részét is. 1995-ben Tunceli (Dersim) kormányzója büszkén jelentette a sajtónak: sikeres volt az akció, tizenegy PKK-s gerillával végeztek az erdőégetés során. Azt nem mesélte el, hogy ehhez negyvenezer hektár erdő változott hamuvá. A rémtörténeteket lehetne sorolni; a török kormány nem képes megoldani a kurdok problémáját, és nem is nagyon akarja. A PKK többszöri és egyoldalú tűzszünete is hasztalan volt, minden maradt a régiben.

A Nyugat

Ahhoz, hogy ez így történhetett, a NATO-szövetségesek képmutatására is szükség volt. Az emberi jogok nevében a Nyugat hallgatott, amikor a kurdokról volt szó. Különösen akkor, ha a törökországiakról. (A közel-keleti stabilitás jegyében pedig Szaddám Huszein próbálgathatta vegyi fegyverét az iraki kurdokon.) Európa most sem azért aggódik - Németországgal az élen -, hogy mi lesz a kurdokkal Törökországban, hanem hogy mi lesz velük Európában.

A németek a schengeni egyezmény felülvizsgálatát sürgetik, a többi európai tag meg az olaszokra kiabál. Pedig szegények nem tettek semmit, csak aláírt, megerősített európai egyezmények betűje és szelleme szerint menedéket adtak egy üldözött kisebbség tagjainak. Most tehát lehet beszarni Európában. Mert ha ez így van, és mindenki tudja, hogy így van, akkor aki kurd, az mind jogosan menekülhet, menedéket kell kapnia. De a török belügyekről a nagypolitika szintjén egyelőre senki nem beszél.

A Nyugat szemérmetlenül képmutató kurd politikáját Kani Yilmaz pere példázza a legjobban. Kani Yilmaz a PKK németországi emigrációban élő szóvivője volt, majd az emigráns létet börtönéletre cserélte, nem önszántából persze: 1994 októberének egy szürke délelőttjén a Westminster megállónál leszállt a londoni földalattiról és néhány barátjával egyetemben az angol parlament felé indult, ahová érvényes meghívása volt brit parlamenti képviselőktől, akik a PKK tűzszüneti javaslataira és a törökországi polgárháború békés megoldásának lehetőségeire voltak kíváncsiak. Kani Yilmaz azonban nem ért el a parlament épületéig: a titkosszolgálat emberei némi dulakodás után letartóztatták. A terrorizmusról szóló törvény alapján fogták el, mondván: Nagy-Britannia nemzetbiztonságát veszélyezteti, majd kiadták a német hatóságoknak, akik németországi török vendégmunkások elleni terrorcselekmények szervezésének vádjával első fokon már el is ítélték. A kurd politikusok rezignáltan állapították meg az ügy tanulságát: Yilmaznak nem kellett volna akarnia a béke lehetőségeiről beszélni.

A folytatás

Hogy most mi következik, arra többféle forgatókönyv van, ám mindegyik befejezetlen. A legrosszabb verzió, ha a kurdok radikalizálódnak - de tegyük hozzá, minden okuk megvan rá. Az egyik terv szerint a gerillaháború terepét áthelyezik a nagyvárosokba, ami rettegésben tarthatja egész Törökországot: támadások, terrorakciók Isztambulban, Ankarában, Izmirben és az összes török nagyvárosban. De amíg Törökországban a hatalom nem politikusok, hanem a tábornokok kezében van, amíg minden évben megkapják a háború folytatásához szükséges pénzt, nem fog változni semmi. Újabb menekülthullámok érkeznek Európába, és újabb halottak fekszenek majd kiterítve a kurd hegyek közt, valahol Délkelet-Törökországban.

Kakuk György

(A szerző a TV 2 külpolitikai főszerkesztője.)

szerző
Kakuk György
publikálva
1998/2. (01. 15.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Sinkó Eszter és Kincses Gyula
Mi várható az egészségügyben?
Harc a független bíráskodásért
Interjú a lengyel ombudsmannal
Horváth Viktor író
Tankom – könyv 68-ról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...