Lemondott a Brexit-ügyi miniszter

  • narancs.hu
  • 2018. július 9.

Külpol

David Davis szerint a brit kormány intézkedései nem teszik lehetővé a Brexit teljes végrehajtását.

Hétfő hajnalban benyújtotta lemondását a brit EU-tagság megszűnésével foglalkozó minisztérium élén álló miniszter, David Davis – írja az MTI. A Brexit-ügyi tárcát a britek EU-tagságáról szóló népszavazás után hozták létre, amelynek éléről nemcsak a miniszter távozott, hanem a helyettese, Steve Baker is.

Davis a kormányzó brit Konzervatív Párt és a kormány keményvonalas Brexit-párti táborának egyik szószólója volt Boris Johnson külügyminiszterrel és Liam Fox külkereskedelmi miniszterrel együtt.

Lemondását alig két nappal azután jelentette be, hogy Theresa May miniszterelnök és kabinetjének tagjai javaslatcsomagot fogadtak el az Európai Unióval a brit EU-tagság megszűnése után fenntartandó kereskedelmi kapcsolatok szabályozásáról. Az Európai Bizottság számára kidolgozott legújabb brit kormányzati indítvány egyik legsarkalatosabb eleme az, hogy London közös szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az EU-nak a fizikai áruk forgalmának szabályozására, biztosítva a "súrlódásmentes" kereskedelmet Nagy-Britannia és az EU között a Brexit után is.

A brit kormány indítványa szerint London és az EU közös szabálygyűjteményt tartana fenn minden áruféleség kétoldalú forgalmára. Emellett fokozatosan kialakítanának egy olyan vámszabályozási rendszert is, amelyben szükségtelen lenne a vámellenőrzés a kétoldalú kereskedelemben, olyan módon, mintha Nagy-Britannia és az Európai Unió "kombinált vámtérséget" alkotna.

Mivel az új javaslatcsomag, amit a brit kormány már el is fogadott, jóval szorosabb kapcsolattartást indítványoz az Európai Unióval, mint amilyet a Brexit-pártolók látni szerettek volna, David Davis nem ért egyet a rendelkezésekkel. Lemondólevelében többek között azzal érvel, hogy a javasolt közös áruforgalmi szabálygyűjtemény kiterjedt ellenőrzést enged az Európai Uniónak a brit gazdaság felett, és így nyilvánvalóan semmilyen értelemben nem tenné lehetővé a brit törvényalkotás feletti ellenőrzés visszaszerzését.

Figyelmébe ajánljuk