Már a második miniszter bukott bele a szlovákiai újságíró-gyilkosságba

  • MTI/narancs.hu
  • 2018. március 12.

Külpol

Ki lesz a következő?

Bejelentette lemondását Robert Kalinák szlovák belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes hétfőn Pozsonyban tartott rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Döntését azzal indokolta, hogy távozásával is szeretne hozzájárulni az országban kialakult helyzet stabilizálásához. "Távozásom után a vizsgálati szerveknek nagyobb nyugalmuk lesz a munkájukhoz" – mondta Kalinák, aki a legfontosabb jelenlegi célként Ján Kuciak újságíró és élettársa közelmúltbeli meggyilkolásának kivizsgálását jelölte meg.

A belügyminiszter távozása annak a belpolitikai válságnak a következménye, amely a kettős gyilkosság nyomán alakult ki Szlovákiában. A tragédia nyilvánosságra kerülése után ellenzéki pártok és a szlovákiai sajtó a belügyminiszter és Tibor Gaspar országos rendőrfőkapitány távozását kezdte követelni. Később – a belpolitikai válság fokozódásával – követelésükhöz a hármas kormánykoalíció legkisebb pártja, a Most-Híd is csatlakozott. Az ellenzék a múlt héten tovább fokozta követeléseit, akkor már Robert Fico miniszterelnök és egész kormánya távozását, illetve előrehozott parlamenti választások kiírását szorgalmazva.

Utóbbira televíziós bejelentésében tett javaslatot a megválasztása óta Robert Fico ellenlábasának számító Andrej Kiska államfő, aki azt mondta: az országban uralkodó feszült helyzetre a kormány széleskörű átalakítása vagy előrehozott választások kiírása a megoldás.

A szlovák belpolitikai válság következtében Robert Kalinák személyében már a Fico-kormány második minisztere távozik posztjáról. Az első Marek Madaric, a kulturális tárca vezetője volt, aki két hete mondott le, s döntését azzal indokolta, hogy emberileg nem tud beletörődni egy újságíró megölésébe.

Marek Madaric is lemondott

Marek Madaric is lemondott

Fotó: MTI/TASR - Pavol Zachar

Robert Kalinák lemondását a szlovák belpolitikai válság két legerősebb hangadója, a pozsonyi törvényhozás legerősebb ellenzéki pártja a liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS), illetve az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) nevet viselő csoportosulás egyaránt üdvözölte, de egybehangzóan közölték, hogy azt nem tartják elégségesnek és továbbra is az egész kormány távozását akarják.

Figyelmébe ajánljuk