Marokkói-spanyol összezörrenés: A zöldség mint gyümölcs

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/30. (07. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Micsoda baromság már megint! - gondolta az ember, amikor két tucat spanyol kommandós a múlt héten helikopterről leereszkedett a Perejil- (Petrezselyem-) szigetre, megafonból megadásra szólítva föl azt a szám szerint hat kedvetlen marokkói katonát, akik éppen a kétszáz méterre lévő partról élelmiszer-vételezésről tértek vissza, hogy pár órával később vert seregként érkezzenek ugyanoda.

Micsoda baromság már megint! - gondolta az ember, amikor két tucat spanyol kommandós a múlt héten helikopterről leereszkedett a Perejil- (Petrezselyem-) szigetre, megafonból megadásra szólítva föl azt a szám szerint hat kedvetlen marokkói katonát, akik éppen a kétszáz méterre lévő partról élelmiszer-vételezésről tértek vissza, hogy pár órával később vert seregként érkezzenek ugyanoda.

Azóta a nemzetközi diplomáciai erőfeszítések áldásos következményeként újra nincs senki és semmi a szigeten - feltéve, hogy a hét végén szintén elvonult spanyolok

a szemetet és a csikkeket is összeszedték.Elvetemült vegetáriánusok szerint a vadpetrezselyem (lomatium foeniculaceum) levelében sok a C-vitamin, fogyasztása tehát kifejezetten ajánlott, de ez a tulajdonsága mindeddig nem hozott táplálkozási forradalmat. Márpedig ismereteink szerint a kérdéses, futballpályányi - de domborzati adottságai miatt erre a célra is tökéletesen alkalmatlan - sziklaszigetecske ennél a növénynél többet nemigen tud felmutatni, nem látogatják turisták, hadászati jelentősége nulla, nem lakja és nem is őrzi senki, legfeljebb kispályás csempészek keresik fel néha.

Azt, hogy a néhány szakasznyi katona és egy-két naszád meg helikopter közreműködésével lezajlott harci cselekmény - amely során szerencsére

még csak egy pofon sem

csattant el - azért nem teljesen jelentéktelen dolog, jól jelezte a lendületes amerikai közbeavatkozás, Colin Powell külügyminiszter személyes fellépésével. Marokkó ugyanis - ahol a szélsőséges iszlám térfoglalását a demokratizálódás kezdő lépéseit próbálgató kormányzat sikerrel akadályozta - része a Washington által szeptember 11. után a nemzetközi terrorizmus elfojtására szervezett szövetségnek. Ugyanakkor nem kíván kimaradni az arab világ nemzetközi szolidaritási közösségéből sem, amit az jelzett például, hogy a király márciusi esküvőjéhez kapcsolódó ünneplést a közel-keleti eseményekre való tekintettel elhalasztották. Most viszont sor került az össznépi lagzira, és éppen ebből az alkalomból húzta föl egy szakasz marokkói katona az ott Lejla névvel illetett szirten a nemzeti lobogót.

Madrid azonnal visszahívta rabati nagykövetét, aminek legfőbb ideje volt, hiszen Marokkó már tavaly októberben meglépte ugyanezt a halászati jogokkal kapcsolatos tanácskozások kudarca miatt. Ez után következett a spanyol ellencsapás, hogy aztán pár napig spanyol zászlót lengethessen az atlanti szél a Gibraltári-szoros déli szegélyén.

A két ország kölcsönös egymást bosszantása állítólag Aznar, a jobboldali spanyol kormányfő országlása óta vett komolyabb lendületet. De az okok természetesen a régmúlt ködébe nyúlnak, Spanyolország ugyanis arra hivatkozik, amikor két marokkói enklávéja, a 60-70 ezer lakosú Ceuta és Melilla megtartása mellett érvel, hogy a két várost spanyolok alapították a XVI., illetve XVII. században, amikor Marokkó még nem is létezett. (Innen indult egykoron generalissimo Franco is, hogy leverje a köztársaságiakat, és pár évtizedre kivonja hazáját Európából.) És a marokkói partok közvetlen közelében van a Petrezselyem-szigeten néhány további sziklafok is, amelyek spanyol volta természetesen csípi a marokkóiak szemét, meg azt sem szeretik gondolni, hogy volt olyan, hogy nem voltak.

Ennél sokkal gyakorlatiasabb kérdés az ellentétek egy további forrása, Nyugat-Szahara több mint negyedszázada megoldatlan problémája. Amikor a spanyolok 1975-ben feladták ezt a Marokkótól délre fekvő sivatagi, de foszfátlelőhelyei miatt értékes területet, az akkori uralkodó biztatására 350 000 marokkói vonult be a térségbe egy szimbolikus "Zöld Menet" keretében, látványosan nyomatékosítva a rabati elképzeléseket. Ebből aztán csetepaté lett, mert a szomszédság miatt érdekelt Mauritánia és Algéria is bejelentkezett - igaz, utóbbi a helyi baloldali felszabadítási mozgalom, a Polisario önállósági törekvéseinek leple alatt. Azóta is az ENSZ tartja fenn a békét, miközben több mint százezer nyugat-szaharai türelmesen várakozik algériai menekülttáborokban, a sivatag közepén (többek között jelentős spanyol támogatással biztosítva a térség viszonyaihoz képest jó színvonalú oktatást a felnövekvő generációknak, amelyek elitje nyugati egyetemeken tanul).

Az EU lényegében azt az ENSZ-tervet támogatja, hogy szavazzon végre a lakosság a hovatartozásról (vagy az önállóságról), habár Chirac francia elnök tavalyi marokkói látogatása során azzal kedveskedett vendéglátóinak, hogy a vitatott terület marokkói mivoltára utalt, ami természetesen némi ingerültséget okozott Madridban, ahol a

majdani befolyás reménye

Polisario-barát érzületet - tehát referendumpártiságot - éltet éppen. Ebben az összefüggésben Rabat boldogan mutat rá, milyen furcsa és mennyire bezzeg, hogy amikor Madrid Gibraltárt követeli vissza Nagy-Britanniától, lám-lám, hallani sem akar a népszavazásról, tudván tudva, hogy a gibraltáriak, ha már így alakult, most már továbbra is szívesen elangolkodnak ott, a szoros északi szegélyén. (Ahogy viszont a ceutaiak és melillaiak alighanem inkább a spanyol fennhatóság mellett voksolnának, ha kérdeznék őket.)

De hogy ez se legyen elég, ott van még az illegális bevándorlás kérdése is. Marokkóból és a tőle délre fekvő afrikai országok tucatjaiból évek óta éppen a Gibraltári-szoroson át próbálnak szerencsét a jobb sorsra vágyók. Madrid azt veti szoroson túli szomszédja szemére, hogy nem tesz kellő erőfeszítéseket a menekültáradat megfékezésére. Persze a spanyolokat meg EU-tagtársaik lökik ebbe az irányba, ráadásul egyre erőteljesebben, hiszen senki sem akarja a bevándorlás miatt erősödő szélsőjobbos nyomulást.

Ugyanakkor Madridnak nagyon is fontos, hogy jóban legyen Rabattal, hiszen spanyol cégek százai prosperálnak, hála a marokkói terjeszkedési lehetőségeknek. Az uralkodó spanyol nézet szerint mindenesetre nem ártott Marokkó orrára koppintani, de az is jó, hogy a történetnek a jelek szerint egy időre vége. A haladó szellemű marokkóiak viszont azt gondolják, hogy Aznar egy kissé túllihegte a dolgot - habár eddig is hülye volt.

Kovácsy Tibor

szerző
Kovácsy Tibor
publikálva
2002/30. (07. 25.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...