Máshol is csúcsra jár az őrület: vámpírgyanús embereket lincselnek meg Malawiban

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. október 20.

Külpol

Volt, akit élve elégettek, mert vámpírnak hitték.

A hatóságok pénteki tájékoztatása szerint száznegyven személyt tartóztattak le olyan emberek meggyilkolásának nyomán Malawiban, akiket babonás félelem által vezérelve vámpírnak hittek a helyiek.

Lexon Kachama rendőr-főfelügyelő pénteken közölte, hogy a helyzet kicsúszott az ellenőrzésük alól, még több letartóztatásra lehet számítani. Felhívta a figyelmet arra is, hogy tolvajok és rablók kihasználják a hisztériát, illegális útakadályokat emelnek éjszaka, hogy „embereket zaklassanak”.

false

 

Fotó: YouTube/TIME

A „vámpírokkal” szembeni erőszakhullám szeptember közepén ütötte fel a fejét. Eddig kilenc halálos áldozatról tudni, volt olyan, akit élve égetett el a lincselő tömeg, míg egy másik áldozatot halálra köveztek.

Az erőszakhullámnak azonban nemcsak halálos áldozatai vannak a délkelet-afrikai országban: vannak, akiknek az otthonát pusztították el a „vámpírvadász” tömegek, miután lábra kapott a pletyka, hogy „vérszívókat” oltalmaztak. az ENSZ és az amerikai nagykövetség is számos körzetet veszélyesnek minősített az elburjánzó erőszak miatt.

Címlapkép: YoutTube/TIME

Figyelmébe ajánljuk