Meggyanúsították, le is mondott a román agrárminiszter

  • Narancs.hu/MTI
  • 2022. június 23.

Külpol

A korrupcióellenes ügyészség szerint jogtalan előnyt biztosított vezetői posztra pályázó embereknek.

A közösségi oldalán közölt bejegyzésében bejelentette lemondását a korrupcióval gyanúsított Adrian Chesnoiu román mezőgazdasági miniszter.

A szociáldemokrata politikus kijelentette: nem követett el törvénybe ütköző cselekedeteket, és mindig igyekezett erkölcsi tartással, odaadással végezni feladatait. A nyilvánosság előtt megjelent információk hatására azonban úgy döntött, hogy lemond a miniszteri tisztségről, és felfüggeszti párttagságát a Szociáldemokrata Pártban (PSD). Emellett arra kérte valamennyi parlamenti párt képviselőit, hogy szavazzák meg a mentelmi joga felfüggesztését, mert szeretné megvédeni magát a személyével kapcsolatos gyanúval szemben.

A minisztert a romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) egyes vezető állások betöltésére kiírt versenyvizsgák trükközésével gyanúsította meg csütörtökön.

A vádhatóság szerint a szociáldemokrata politikus arra utasította egyik beosztottját – aki a vizsgáztató bizottság tagja volt –, hogy adja át a vizsgatételek egy részét az egyik bizalmi emberének. Így az általa preferált jelöltek a vizsga előtt a tételekhez juthattak, és sikeresen vizsgázhattak a meghirdetett vezetői állásokra. A DNA azzal a kéréssel fordult a főügyészhez, hogy kezdeményezze a politikus képviselői mentelmi jogának a megvonását, mely lehetővé teszi az ügy alapos kivizsgálását.

Az ügyészség szerint az ez év februárja és áprilisa között szervezett, négy vizsgált versenyvizsga során miniszteri tanácsadói, osztályvezetői, illetve valamely megye mezőgazdasági hivatalának a vezetői és vezetőhelyettesi állását töltötték be.

 

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk