Merkel nem mondott nemet, amikor azt kérdezték tőle, hogy távoznia kell-e Magyarországnak az EU-ból

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. szeptember 12.

Külpol

A kancellár szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormányt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete.

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban.

A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal.

Merkel és Orbán egy tavalyi EU-csúcson

Merkel és Orbán egy tavalyi EU-csúcson

Fotó: Tashana Batista / MTI/Európa Tanács

A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni.

A menekültek "szolidáris elosztását" pedig a 28 közül "csak három-négy ország utasítja el mereven", és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is "érzékelhető elmozdulás".

Azt viszont "nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete" – jelentette ki Angela Merkel.

Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy "nagyon alapvető kérdést érint", mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről "beszélnünk kell majd" az októberi uniós csúcson.

Figyelmébe ajánljuk