Merkel nem mondott nemet, amikor azt kérdezték tőle, hogy távoznia kell-e Magyarországnak az EU-ból

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2017. szept. 12., 11:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kancellár szerint elfogadhatatlan, hogy a magyar kormányt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete.

Elfogadhatatlannak nevezte az Európai Bíróság kvótaperben hozott döntésének semmibe vételét Angela Merkel német kancellár egy keddi interjúban.

A Berliner Zeitung című lapban megjelent interjúban elmondta, az uniós menekültpolitika nehéz ügy, és sokat kell még rajta dolgozni. A tagállamok egyetértenek a külső határok védelmében, a nemzetközi fejlesztési segélyezésben, a menekülésre késztető okok felszámolásáért folytatott küzdelemben, és abban is, hogy migrációs partnerségi kapcsolatot kell kialakítani afrikai országokkal.

Merkel és Orbán egy tavalyi EU-csúcson

Merkel és Orbán egy tavalyi EU-csúcson

Fotó: Tashana Batista / MTI/Európa Tanács

A formálódó új uniós menekültügyi rendszer legtöbb alapelvében is egyetértés van, mindenekelőtt abban, hogy a korábbinál nagyobb válságtűrő képességgel rendelkező rendszert kell felépíteni.

A menekültek "szolidáris elosztását" pedig a 28 közül "csak három-négy ország utasítja el mereven", és a kvótaperben hozott bírósági döntés után már a szlovák kormányfőnél is "érzékelhető elmozdulás".

Azt viszont "nem lehet elfogadni, hogy egy kormány azt mondja, őt nem érdekli az Európai Bíróság ítélete" – jelentette ki Angela Merkel.

Arra a kérdésre, távoznia kell-e ezért Magyarországnak az EU-ból, a német kancellár azt mondta, hogy az ügy egy "nagyon alapvető kérdést érint", mert az EU a jog uralmát jelenti, és erről "beszélnünk kell majd" az októberi uniós csúcson.

szerző
MTI/narancs.hu
publikálva
2017. szept. 12., 11:55
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1 galambocskám
    galambocskám
    2017. szeptember 12., kedd 12:59
    Októberi uniós csúcs? Most néztem meg, 26-án és 27-én lesz olyan.

    Akkorra a Kurz már kancellár lesz. A tevékenysége aligha lesz látványos - kitűnő diplomata a pasas - de én fűzök hozzá reményeket. Nagy reményeket fűzök hozzá.

    :)

  2. 2 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 12., kedd 17:13
    Nem tudom, a szlovákokat mivel tudták megzsarolni, odaígérték-e nekik Miskolcot és Nógrád megyét, de tény, hogy Szlovákia puhulni látszik. Tavasszal még ők voltak a legjobb barátaink, de lassan muszáj lesz Szijjártónak berendelnie a nagykövetüket.
  3. 3 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 12., kedd 19:59
    2: Összezavarsz. Az apartheid Miskolc, rendben lenne, de egész Nógrád megye? Már az is?. Nem lehetne esetleg még akkor Érpatakot hozzátenni? Polgármesterestül? És mi legyen Felcsúttal?
  4. 4 tiszapolgári
    tiszapolgári
    2017. szeptember 12., kedd 20:30
    Érpatakon modellgyár épül, ezalatt Felcsúton Szent István és Szűz Mária felajánlja a taót az akadémia oltalmába.
  5. 5 rworse
    rworse
    2017. szeptember 13., szerda 01:19
    Fico nem épített rendszert. Könnyebben vált pályát.
  6. 6 Imre2015
    Imre2015
    2017. szeptember 13., szerda 09:08
    Ez az Orbán úgy vigyorog Merkel mogott mint **** a bugyiba .
  7. 7 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 13., szerda 09:19
    Merkelt egy másik távozásról kérdezném:
    Miért tagja még mindig a fidesz a az Európai Néppártnak.
    Ha erre válaszolt, akkor érdekel majd, hogy a hazám sorsát miért egy kormány tisztességtelensége alapján akarja eldönteni. Ugyanis ebben a helyzetben, és abban, hogy ez idáig fajulhatott, elévülhetetlen érdemei vannak az Uniónak, személyesen Merkelnek is.
  8. 8 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 13., szerda 09:51
    7: De legszemélyesebben a magyar szavazóknak.
    (Egyébként igazad van, de ne Merkelnél keresd konkrétan a kritikus pontot, hanem Orbán bajor lobbistáinál. Merkel abban nagyon hasonlít Orbánra, hogy ő is örökös kancellár szeretne lenni, és úgy viselkedik. Újabban elég gyakrabban.)
  9. 9 Kovacs
    Kovacs
    2017. szeptember 13., szerda 10:35
    5: Igen. mivel Szlovákiában nem épült "RENDSZER", az egész országot oda lehetne"kapcsolni". Könnyebb lenne a pályaváltás.
  10. 10 Cyrano
    Cyrano
    2017. szeptember 13., szerda 10:42
    Kovács:
    Mit tudtunk volna tenni? A tákolmány ünnepén hatalmas tüntetés volt (a tv az üres utcát mutatta, amit a rendőrök lezártak), az egyik ifjú fidesznyik a nejével vonult a kordon mögött és a fütyülő tömeget látva feltartotta a középső ujját. Meg kellett volna lincselnünk, mert ezzel azt mutatta meg, mit gondol a szavazókról a kormány?
    Minden tiltakozás mindig hiábavaló volt, csak az Unió keménykedése láttán hátrált meg Orbán. Ezért az összes kétes törvényt, az Unió elveivel ellentétes határozatot komolyan el kellett volna kaszálnia az Uniónak (ahogy most Lengyelo. kapcsán.) És nem mellékesen a lopással kapcsolatban nem átadni az ügyeket az adott ország hatóságainak. Saját nyomozás, saját ítélet: visszafizetés mellett pénzmegvonás. Ugyanis az Uniónak azt is tudnia kell, hogy az ő pénzükből épült ki az a hazug médiabirodalom, ami az ország lakosságának nagyobb részét tudatlanságban (és most már félelemben is) tartja.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Ugrás a semmibe
Mi lesz a Néprajzi Múzeummal?
Veszélyes takarékoskodás?
Vita a rákgyógyszerek finanszírozásáról
Interjúk
Péterfy-Novák Éva, Thierry Frémaux
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...