Metapolitikai játszma - Nyugati szélsőjobbosok Magyarországon

  • B. Simon Krisztián
  • 2017. február 16.

Külpol

Az új jobboldal legfőbb ellensége a hagyományos sajtó, célja pedig a közbeszéd feletti uralom megszerzése. Ez hajtja Steve Bannont, az új amerikai kormány vezető stratégáját, akárcsak a Budapesten letelepedett eszmetársait, akik a leg­ádázabb nacionalistákkal szövetkeznek.

„Rögtön kiszúrtalak. A hosszú göndör haj és az öltöny hiánya már messziről nyilvánvalóvá tette, hogy baloldali vagy” – mondja üdvözlésképpen Daniel Friberg, amikor egy belvárosi ötcsillagos szálloda bejáratánál találkozunk. A 39 éves Friberg az „új”, „valódi” jobboldal teoretikusaként határozza meg önmagát, rendszeresen nyilatkozik európai és magyar kérdésekben a Kremlből finanszírozott RT híroldalnak, ezenkívül a 888-tól kezdve az Alfahíren és a Magyar Hírlapon át a Magyar Nemzetig minden jobboldali lap a kegyeit keresi; szinte minden budapesti könyvesboltban kapható A jobboldal visszatér című könyve. Az alig több mint százoldalas pamflet nemcsak azt magyarázza el, hogyan tette tönkre a „baloldal kulturális hódító háborúja” és a bevándorlás az európai értékeket, de tanácsokkal is ellátja az olvasókat, hogyan feleljenek meg „természetesen adott” nemi szerepüknek (azaz ne legyenek olyanok, mint az „etnomazochista, férfiatlan baloldali csőcselék”), és miképpen harcoljanak Európa „gyarmatosítása” ellen, amíg el nem kezdődik az „emberséges hazatelepítési program” a köztünk élő nem európai származásúak számára.

A hotel bárjában Aperol Spritzet rendelünk – ez a kedvenc itala –, ő pedig elmeséli, mit keres Magyarországon. Friberg ad a külsejére, öltönyben jár, az Andrássy úton lakik, fenntart egy lakást Stockholmban is, és minden hónapban eltölt pár napot Londonban, könyvkiadójának a székhelyén. Szélsőjobboldali konferenciákra jár Németországba, Ausztriába és Amerikába; októberben például az Europa Terra Nostra kongresszusán beszélt. Ezt az alapítványt a Szövetség a Békéért és a Szabadságért nevű szélsőjobboldali pártszövetség tartja fenn, melynek többek között tagjai a neonáci görög Arany Hajnal és a Német Nemzeti Demokrata Párt (NPD) – a működéséhez szükséges pénzt pedig az Európai Parlament folyósítja.

Daniel Friberg

Daniel Friberg

Fotó: Nagy Béla / Magyar Nemzet

Friberg idén kilencedik alkalommal rendezi meg a stockholmi „Identitárius ötletek konferenciáját” – ahol felszólalhatnak a „valódi” jobboldal képviselői. És hogy ki tekinthető valódi jobboldalinak? Az ismertebb politikai szereplők közül a Jobbik, a Fidesz, Donald Trump, valamint Rodrigo Duterte, a gyilkolásra szabad kezet adó Fülöp-szigeteki elnök. És ki nem? Friberg a német kereszténydemokratákon és a brit torykon kívül azokat a szélsőjobboldali pártokat sem tartja sokra, amelyek a liberális értékek védelmében heccelnek a muszlimok ellen, mint például Geert Wilders Holland Szabadságpártja.

A kérdésre, hogy mi hozta Magyarországra, azt feleli, hogy Budapest a kedvenc európai városa, mert itt megmaradtak a régi épületek eredeti szépségükben, nem úgy, mint szülővárosában, Stockholmban. Az iPhone-ján egy fotót mutat a 60-as évek Stockholmjáról. „A szociáldemokraták szinte teljesen tönkretették a látképet, miattuk a város most ronda kockaépületekkel van tele – mondja, majd hozzáteszi: Nem hiszek a társadalmi kísérletekben, a tradíció híve vagyok.” Legyen szó építészetről, társadalomszemléletről vagy politikáról, Friberg szerint régen minden jobb volt. Legalábbis Nyugaton. „Közép-Európa a kontinens utolsó reménysége. Itt vannak még igazi jobboldali pártok, egyértelmű volt tehát, hogy szeretnék itt szövetségeseket szerezni.” Magyar pártokkal, állítja, nem tart kapcsolatot. „Elég jól csinálják, amit csinálnak, minek nekik segítség?” Bár ez azért nem zárja ki azt, hogy a Jobbik meghívására csodálja meg belülről a Parlamentet, vagy Vona Gáborral könyvtervekről tárgyaljon.

„Hiszek a genetikában”

Friberg azt mondja, keresetének egyik fele könyvkiadásból, másik fele a bányaipari befektetéseiből származik. Arktos nevű, londoni székhelyű kiadóját 2009-ben alapította, miután megvásárolta az Integral Tradition Publishing nevű, Indiában működő szélsőjobboldali vállalkozást. Az Arktos célja, hogy olyan szerzők könyveit adja ki, akár több nyelven is, mint a Putyin főideológusaként elhíresült Alekszandr Dugin, az identitárius mozgalomra nagy hatást gyakorló francia Alain de Benoist, a melegházasság elleni tiltakozásul magát a párizsi Notre-Dame-ban fejbe lövő Domi­nique Venner, vagy épp az olasz fasiszta Julius Evola (akinek a könyve Vona Gábor előszavával jelent meg nála angolul). Ez a legnagyobb szélsőjobboldali kiadó, nagyjából 130 könyvet adtak ki. Az induláskor felerészt az NFSE Media tulajdonolta az Arktos részvényeit – ez a cég gondozza a magyarul is megjelenő Metapédiát, amely többek között listákat készített arról, hogy ki zsidó (vagy „kriptozsidó”) a magyar közéletben. Az első pár évben az Arktos a munkát a költséghatékonyság érdekében Indiában végezte, ám mára a cégadatok szerint Friberg mellett a cég két másik igazgatója, az amerikai John Black Morgan és a norvég Andreas Irebro is Magyarországon lakik. Utóbbiról a szélsőjobb figyelésére szakosodott svéd expo.se hírportál azt írta, hogy egy időben a Nordiska förbundet neonáci csoport tagja volt, és 2009-ben három hónap börtönt kapott magánlaksértésért.

Az nem teljesen világos, hogy a könyvki­adásból mennyi pénze lehet Fribergnek, az Arktos pénzügyi beszámolója szerint a cégnek 2014-ben 37 ezer, 2015-ben pedig 42 ezer font volt a vesztesége. A kiadó budapesti leányvállalata kényszertörlés alatt áll, Friberget pedig 2020-ig eltiltották attól, hogy magyarországi cégnek korlátlanul felelős tagja legyen. A miértek nem derültek ki a cégbírósági adatokból, Friberg azt állítja, mindössze annyi történt, hogy a könyvelője hónapokig elfelejtette átvenni a kiadóval kapcsolatos leveleket.

A veszteségekért viszont feltehetőleg kárpótolta, hogy tavaly februárig ő volt a Wiking Mineral bányászati cég vezérigazgatója. A 135 millió koronás (azaz nagyjából 4,4 milliárd forintos) törzstőkével rendelkező vállalat alapítója, a svéd Patrik Brinkmann az európai szélsőjobb prominens szereplője és szponzora, akit gyakran megkörnyékeznek szervezetek támogatás reményében – az expo.se információi szerint pár éve ötmillió eurót tervezett adományozni egy iszlámkritikus német párt létrehozására Németországban. Emellett számos más szélsőjobboldali személyiség is rendelkezik részvényekkel a cégben, nemrég több mint félmillió koronával szállt be a szélsőjobboldali Svéd Demokraták pártból kizárt, szintén Budapesten lakó Erik Almqvist. (Svéd sajtóértesülések szerint a párt másik két kirúgott tagja, William Hahne és Gustav Kasselstrand is Magyarországra tette át a székhelyét, az Átlátszó pedig arról írt, hogy Brinkmann és Almqvist cégeket alapítottak Magyarországon.) Friberg tagadja, hogy a bányacégbe azért vették volna be, hogy ezen keresztül támogassák a munkásságát; elmondása szerint egy álláshirdetésre jelentkezett 2013-ban, és mivel ő volt a legjobb a jelöltek közül, megtették ügyvezető igazgatónak. Brinkmannt állítólag csak a cégből ismeri, és nem is beszél vele semmi másról, csak a bányászatról.

Az expo.se munkatársaitól megtudtuk, hogy Friberg régóta tagja szélsőjobboldali mozgalmaknak, s gyűlt már meg a baja a hatóságokkal is: 18 éves korában fél év börtönre ítélték, mert a hadseregtől lopott AK 4-es gépfegyvert találtak nála, 2010-ben pedig három hónapot kapott, mert egy nézeteltérést követően harmadmagával betört az ugyancsak széljobbos Északi Liga egyik tagjának lakásá­ba, és elvitte az ott talált számítógépeket. Pedig Friberg sokáig tisztes polgári életet élt. Büszke rá, hogy MBA diplomája van a Göteborgi Egyetemről, és mint mondja, hosszabb ideig egy tanácsadó cégnek dolgozott. Nagyon nem volt viszont ínyére, hogy azzal bízták meg, ő legyen a nemek közötti egyenlőség felelőse – ezért felmondott. „A nemek differenciálásában hiszek, nem az összemosásában” – mondja. Mint azt könyvében is írja, a genderszemlélet a nemi szerepek lebontása révén „elcsökevényesedett emberi lényeket” teremt. Úgy tartja, a nők az első számú célpontjai a multikulturalizmust, „fehér bűntudatot” és egyenlőséget hirdető baloldali propagandának, éppen ezért ők aktívabban játsszák a „gondolatrendőrség szerepét”, és minden erejükkel azon vannak, hogy fenntartsák a politikailag korrekt rendet. Ő ezzel szemben azt ajánlja nekik, tekintsék a családot elsődleges céljuknak, és szüljenek legalább három gyereket, a férfiakkal ne próbáljanak versenyezni.

A „politikai korrektség” Friberg definíciója szerint hűséget jelent a jelenlegi politikai elit, az establishment értékei iránt. Ma az ezektől eltérő vélemények hangoztatását a társadalom és a média megbünteti, így manipulálván az emberek gondolatait. Általában a bevándorlás, a szexuális devianciák, a multikulturalizmus, a demokrácia és a nemi szerepek terén érzi erősnek a dominanciát. Ezek miatt nem lehet szó a mainstream sajtóban arról, hogy Európában „puha népirtás” zajlik, azaz a liberális és baloldali pártok olyan politikát folytatnak, ami csökkenti a születésszámot, de támogatják a bevándorlást. A különböző etnikumok együtt­élését alapvetően lehetetlennek tartja. „Amikor merőben eltérő eredetű etnikai csoportok egy adott földrajzi vagy politikai egységen belül egymással kapcsolatba lépnek, az társadalmi feszültséget eredményez” – írja. Ezért arra buzdítja az olvasóit, vegyenek részt az illegális bevándorlással szembeni határvédelemben, szervezzenek megfigyelőcsoportokat, és jelentsék fel azokat az állami intézményeket, amelyek a hazai állampolgárok számára nem elérhető juttatásokat biztosítanak külföldieknek. Friberg úgy véli, hogy tézisei Nyugat-Európával ellentétben Magyarországon egyáltalán nem számítanak provokatívnak, „inkább fősodorbeli konzervatívnak nevezhetők”; és elég egy pillantást vetni a kormánypárti sajtóra, hogy belássuk, ebben igaza van.

Beszélgetésünk során többször kitér arra, mennyire ellenzi a pozitív diszkriminációt, ami szerinte gátat szab a liberalizmus egyetlen pozitív hozományának, a szabad piacnak és az ezzel járó teljesítményalapú társadalom létrehozásának. Szerinte a társadalomtudományok legitimációt lopnak a technológiától: azt próbálják elhitetni velünk, hogy az iPhone-ok fejlődésével párhuzamosan a társadalmunk nemcsak egyre liberálisabb, de egyre tökéletesebb is lesz. A legjobb társadalmi formának a meritokráciát gondolja; a marginalizált csoportok esélyeit nem tartja sokra. „Nem hiszem, hogy ugyanakkora számban születnek a romák között zsenik, mint a többségi társadalomban” – mondja, majd hozzáteszi: „én hiszek a tudományban, hiszek a genetikában, és hiszek abban, hogy a különböző népcsoportoknak különböző IQ-juk van.” Ha valaki tehetséges, ám rossz körülmények közé születik, akkor hajtson keményebben, és vegye tudomásul, hogy a világ nem fair. „Nekem se volt mindig egyszerű dolgom, ennek ellenére soha nem panaszkodtam” – büszkélkedik.

Uralni a közbeszédet

„Hiszed vagy sem, a legnagyobb hatással Antonio Gramsci volt rám” – mondja Friberg. Az olasz marxista filozófus munkássága vezette rá, hogy a „metapolitikát” válassza a politikai szerepvállalás helyett. Friberg szerint példát kell venni a baloldalról, amely a 20. században letörte a burzsoá kulturális hegemóniát – ugyanígy kell a jobboldalnak felszámolnia a liberális médiauralmat. A metapolitika ebben a kontextusban azt jelenti, hogy „bizonyos kulturális eszmék, attitűdök és társadalmi eszmék elterjesztésének és rögzítésének” révén befolyásolniuk kell az emberek gondolkodását, uralniuk kell a közbeszédet, és hatalmat kell szerezni a nyelvhasználat felett (azaz véget kell vetni a politikai korrektségnek). Ha ez sikerül, akkor a saját elképzeléseiket természetesnek tudják beállítani, míg a másképp gondolkodók furcsának és fenyegetőnek fognak tűnni az emberek számára. (A radikális baloldali Szirizát és a Podemost megihlető Ernesto Laclau és Chantal Mouffe posztmodern marxista filozófusok is hasonlóan gondolkoznak: szerintük a domináns osztályok világnézete uralja a közbeszédet, és emiatt az értékeiket és normáikat azok is magukénak érzik, akik különben nem haszonélvezői vagy egyenesen kárvallottai a rendszernek.) A metapolitikában fontos szerepet játszanak az olyan alternatív újságok, mint az amerikai Breitbart, a Radix Journal vagy épp a magyar 888 és a PestiSrácok.hu. A hagyományos média ellenség, illetve „álhírgyártó”. Steve Bannon, Donald Trump stratégiai főtanácsadója a The New York Times-hoz vagy a The Washington Post-hoz hasonló lapokat a diplomás, nagyvárosi kozmopoliták, liberálisok és a pénzemberek ideológiai fegyverének tekinti, fogalmazta meg a napokban a The New Yorker szerzője, John Cassidy. Szerinte ezért mondta nemrég Bannon, hogy a média jobban teszi, ha megalázkodik és „tartja a száját.” Fribergék is szeretik ütni a fősodratú sajtót. Az épp megszűnőben lévő RightOn oldalon (melynek Friberg volt a főszerkesztője) például a Budapesten élő amerikai fajvédő, Matt Forney írt egy élménybeszámolót arról, hogyan aláztak meg Friberg születésnapi buliján egy huszonéves amerikai újságírónőt, aki cikket akart írni a „budapesti alt-right közösségről”.

Bár Friberg úgy gondolja, a könyvkiadás a metapolitika legfejlettebb formája, a napokban elindította két amerikai társával az Altright.com című, kontinenseket átszelő szélsőjobbos portált az iráni származású amerikai Jason Reza Jorjanival és a 2014-ben Budapestre tervezett fajvédő-konferencia szervezőjével, Richard Spencerrel. Érdekesség, hogy minden elitellenességük ellenére maguk is elit képzésekre jártak (akárcsak Bannon, akinek a Harvardról és a Georgetownról vannak diplomái), és ezzel fel is vágnak. Jorjani először a New York Universityn diplomázott, majd a Stony Brook Egyetemen doktorált, jelenleg a New Jersey Institute of Technologyn tanít; Spencer pedig a Duke University doktorandusza volt, ám a képzést otthagyta. Ez adja meg az alt-rightnak azt a pluszlegitimitást, amivel a legtöbb fajvédő nem rendelkezik, hiszen az olvasó sokkal komolyabban veszi, ha nem kétes hátterű náci, hanem értelmiségi ad tanácsokat Trumpnak, és állítja azt, hogy a komoly sajtóorgánumok mind hazudnak, vagy teszi fel azt a kérdést az Altright.com-on, miért kell a holokausztnak mindig csak a zsidókról szólnia. Ez utóbbi ráadásul még aránylag visszafogottnak tekinthető, ha azt vesszük, hogy Spencer korábbi, Alternative Right című lapjában jelenhetett meg olyan cikk is, amely arról elmélkedett, szükség van-e egyáltalán az emberi civilizációnak a „fekete rasszra”.

François, a visegrádi

Friberggel jóban van a francia Almássy Ferenc, aki 2010-ben, 22 évesen érkezett Magyarországra, miután Párizsban abbahagyta az egyetemet. Édesanyja magyar, apja francia. Eredeti nevét nem szeretné elárulni, mindenki Ferencként ismeri, az Echo tévének, a Magyar Hírlapnak, és pár külföldi lapnak is ezen a néven adott interjút. Vele egy budapesti romkocsmában találkoztunk, ahol egy ásványvíz mellett elmesélte, miért jött Magyarországra. Azért, mert Párizsban nem látta, hogy lenne jövő, lennének lehetőségek egy fiatal számára. Az emberek elidegenedtek egymástól; Franciaországban az individualizmus mindent tönkretett, „visszatértünk a dzsungel törvényeihez” – fogalmaz. Mindeközben Magyarországon még természetes a kedvesség, az emberek figyelnek egymásra, ezenkívül „kevesebb a gyávaság, és nem győzött az individualizmus”.

„Ironikus, de a kommunizmus mentette meg Magyarországot. Bár gazdasági szempontból nem működött, évtizedekig elejét vette annak, hogy betegye ide a lábát a liberalizmus” – fejtegeti meggyőződését Ferenc. A liberalizmus ugyanis „kellemes az embernek, de halálos a civilizációnak és a kultúrának. A liberalizmus, a kommunizmus és a fasizmus testvérek. Mind a modernitás termékei, és egy új embertípust akarnak létrehozni.” De a legrosszabb a liberalizmus, mert a transznacionalizmust célozza. „Emellett a holokauszt vagy a ruandai népirtás is elbújhat.” Fribergékkel ellentétben Almássy a gazdasági liberalizmust is elítéli, mert visszafordíthatatlan károkat okoz a gazdálkodóknak és a kistermelőknek.

Miután ideköltözött, egy multinál dolgozott, ám a 2015-ös menekültválság idején rákapott az írásra és egy szponzor segítségével nem sokkal később elindította saját, Visegrád Post nevű, francia és angol nyelven megjelenő honlapját, melynek ő a főszerkesztője és egyetlen főállású szerzője. Ez az alternatív hírcsatorna azt sugallja a külföldnek, hogy Közép-Európában minden a legjobb irányba halad. Elmondása szerint a portál az egykori Nemzeti Front-tag Martial Bild alapította TV Libertés-vel működik együtt. Az összeg, amit ezért a munkáért kap, bevallása szerint szerény, főleg francia viszonylatban, de abból a havi 5-600 euróból így is kényelmesen meg tud élni, hiszen saját lakása van Budapesten.

A Magyar Hírlap azt írja róla, hogy Almássy a barátaival „létrehozott egy szervezetet, amely a nálunk élni kívánó, arra érdemes nyugat-európaiaknak nyújt segítséget az átmeneti időszakban”. Amikor erről kérdezem, azt mondja, ez alatt nem egy vállalkozást kell elképzelni, ő mindössze tanácsokat ad azoknak, akik informális úton megkeresik. „Nem akarok Magyarország kárára olyan bizniszt indítani, ami a pénzről szól” – fogalmaz. Mint mondja, csak képzett és tehetős embereknek segít, akikről úgy gondolja, tiszták a szándékaik. „A gyarmatosítók, a paraziták és az adócsalók nem jöhetnek.” Franciaországban sokan nem látnak jövőt maguknak és a gyerekeiknek, nem akarnak rettegni a lányaik miatt, nem akarják a genderideológiát, és fontos nekik a kereszténység. „Számukra ideális hely Magyarország” – mondja. A Vice News francia kiadásának néhány éve azt nyilatkozta, hogy szeretné, ha összejönne ezer francia nacionalista, mert akkor már elismernék őket nemzeti kisebbségként Magyarországon.

Almássyról két évvel ezelőtt több blog is azt írta, hogy Moszkvában járt olyan francia állampolgárok társaságában, akik később oroszbarát szeparatisták oldalán harcoltak Ukrajnában – ám a franciákról készült videó nem elérhető már. Almássy azt mondja, soha nem járt Moszkvában, ám az említett francia állampolgárok közül egyet régóta ismer, és tényleg találkozott is velük Budapesten, mielőtt kiutaz­tak volna.

Ferenc nem százszázalékosan elégedett Orbánnal, de sok előnyét látja a kormányzásának. „Amit a V4-ekkel csinál, az nagyon tetszik” – mondja. A probléma viszont az vele, hogy „nem küzd eléggé a korrupció ellen”. A Fidesz tagságát nem tartja különösebben szimpatikusnak, és úgy gondolja, Orbán nélkül nincs jövője a pártnak. Összességében Magyarországon a számára fontos témákat, azaz az ökológiát és a bevándorlást, illetve a külpolitikát tekintve Orbán, a Jobbik és Thürmer Gyula állnak hozzá a legközelebb. Néhány hírportálon úgy hivatkoznak Almássyra, mint a Jobbik frankofón országokért felelős tanácsadójára, de Almássy szerint ez félreértés, nem tagja a pártnak, nem is dolgozik neki, mindössze néha segít nekik egy-egy fordítás elkészítésében. A Vice-nak viszont azt mondta a Jobbikot népszerűsítő interjújában, hogy egy ideje már élvezi a jobbikos Gyöngyösi Márton bizalmát. Az említett magyar pártok mindegyikét jobbnak látja viszont, mint a francia Front Nationalt, mert az túlságosan elkötelezett a laicizmus iránt. „Ez egy röhejes, 19. századból való elképzelés, miszerint a köztársaság nem ismer el egyetlen vallást sem” – fogalmaz. Magyarországot ezzel szemben szerinte „egy jó, egészséges szekularizmus jellemzi, amely elismeri, hogy keresztény nemzet vagyunk”.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A cikk elkészítésében segítséget nyújtott Keller-Alánt Ákos és Rácz Tibor.

Figyelmébe ajánljuk