Mexikó: A kaktusz világa

  • Szilágyi Ákos
  • 2000. december 7.

Külpol

a gyakorlatban, az mostantól derül ki. Hét évtized után elvesztette
hatalmi monopóliumát az Intézményes Forradalmi Párt (PRI), és Mexikó új államfője, Vicente Fox hat éven át mutathatja meg, milyennek is képzeli a megújult, megváltozott Mexikót.Változtatni való éppenséggel akad, fölösen. Itt van mindenekelőtt az a politikai szerkezet, amelynek a merevségéről az említett párt abszurd csengésű elnevezése már önmagában is árulkodik. Megjegyzendő, hogy távolról sem olyan agyalágyult rendszert kell elképzelni, amilyet az intézményes plusz forradalmi szókapcsolat sejtet. Röviden és felületesen szólva az a lényeg, hogy a forradalom utáni káoszból, helyi hatalmasságok és érdekképviseleti csoportok önkorlátozást nem ismerő csatározásaiból nehezen bontakozó országnak a lassú, de folyamatos gazdasági fellendülés éveiben valami összehangolódni képes politikai formát kellett már kapnia, és ebből született a szervezet, amelynek a neve a keresztségkor még nem hangzott olyan hülyén. Forradalmi vívmányok megőrzésén alapult az ideológia, ettől forradalmi, és ennek érdekében rendszerezett kereteket vállalt, ettől intézményes.

Más kérdés, hogy aztán az lett, amilyennek mai névértelmezésben elképzelhető: egy kívül merev, belül rothadó struktúra, pozícióféltő hatalmasságokkal, stupid és tohonya, nacionalista és protekcionista, államközpontú gazdasággal, előjogokkal, korrupcióval, alvilági kapcsolatokkal, erőszakkal, helyi önkénnyel, zsarolással, mindezek alatt pedig ott nyomorogtak az írástudatlan kitaszítottak, közöttük is a legutolsó sorban és a legrosszabb bőrben az őslakos leszármazottak. A fokozatos gazdasági nyitás már az utóbbi évtizedek terméke, amikor megjelentek a középosztályon, majd magán az állampárton belül is a - mondjuk így - technokraták, akik aztán a hatalmi küzdelmek bennfentes logikájába zárva hol kisebb, hol nagyobb távolságot tartottak a régimódi párt-dinosaurusok világával.

Mexikó hatalmas ország, óriási gazdasági és életszínvonalbeli különbségekkel az egyes szövetségi államok között, amelyek belviszonyai az alapvető centralizáltság közepette is egyre inkább eltértek egymástól. A rendfenntartó szervezetek például olyan sokfélék - több ilyen testület is egy-egy cacique (helyi nagyúr) verőlegényeiből intézményesült -, hogy országos körözést egységes nyilvántartás és információs hálózat híján a mai napig lehetetlen kiadni. Amióta létezik az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás, a NAFTA - ennek pedig hetedik éve immár -, a belső távolságok egyre csak nőnek, az Egyesült Államok hatalmas összeszerelő műhelyét képező észak-mexikói államok fejlődésének a túlélésre gazdálkodó Dél életviteléhez lényegében semmi köze. Vannak aztán a központi, ugyanakkor átmeneti területek, durván Mexikóváros körül, ahol egy-egy szövetségi állam állapota újabban már nagyban függ a helyi kormányzat lendületétől, törekvéseinek következetességétől, távlatosságától és minőségétől.

Egy ilyen, köztes államot, konkrétan Guanajuatót kormányozta az elmúlt években a jobbközép irányultságúnak számító Nemzeti Akció Párt (PAN), de főleg

a saját maga színeiben

Vicente Fox, egy Harvardon végzett üzletember, sikeres regionális Coca-Cola-főnök, majd kísérletező kedvű strucctenyésztő és zöldségexportőr nagybirtokos. Sikerrel verbuvált az államába - külföldről is - regionális GDP-t növelő cégeket, lenyomta a munkanélküliséget, fejlesztette a közoktatást - volt honnan, mi tagadás.

Aztán akkora lendülettel kezdett hozzá az elnökválasztási kampányhoz, hogy kérdés ott nem volt, a PAN alig győzött sietni utána, áldását adni rá. Szó, ami szó, tudta, mit tesz az imidzsformálás. Ha bírálat érte tévéviták során mutatott konokságát, ezt kampányának vállalt részévé tette. Ha populizmusát ostorozó fanyalgás fogadta a kampánypódiumok fölött lengedező zászlókról túl nagy számban letekintő Guadalupei Szüzet, legközelebb már csak a nemzeti színek lobogtak. Szívesen fényképeztette magát

lóháton, ingben, csizmában,

pedig a földön állva is fejjel magasodik mindenki fölé. Kilencven százalék imidzs, tíz százalék ötlet - mondták a kételkedők.

A végeredményt, Fox győzelmét jelentős részben a PRI szétesése teremtette elő. Zedillo, az előző államfő a párt technokrata vonalához tartozott, ahogy már az ő elődje is, és ő személyesen is sokat tett a választási rendszer demokratikus irányú csiszolgatása érdekében, annál kevesebbet a pártbeli hátország összetartásáért. Karizmatikus személyiségnek nem mondta senki, és hogy elnök helyett inkább pénzügyminiszterként viselkedett - ezzel is ócsárolták inkább. A pártjában meg csak rendet próbált teremteni. Korrupt vezérpolitikusok fogták menekülőre, kábítószer-maffiózó tábornokok karrieríve roppant hatalmasat.

Fox pedig meglengette, hogy egyfajta Clinton-Blair-vonalon haladva akarja a szabadpiacot összeegyeztetni a szociális fölemelkedéssel, átlátható, a választóknak elszámolni kész kormányzás útján. Mexikóban az elnök hatalma nem olyan egyértelmű, mint Latin-Amerika más országaiban, és a pillanatnyi felállás szerint az épp terítéken levő ügyeknek megfelelően kell majd többséget elérnie a törvényhozásban, ami kompromisszumok nehéz és kacskaringós útjait sejteti. Kormánya ehhez alkalmazkodva sokszínűnek, pártok felettinek tűnik. A gazdaság elég jó állapotban van, bár megszorító intézkedések volnának inkább soron.

Jó hír viszont, hogy az ismert Chiapas-ügy máris elmozdult a holtpontról: kivonul a hadsereg a szövetségi államból, Fox tárgyalni akar. A zapatista felkelők vezetője, Subcomandante Marcos pedig Mexikóvárosba készül, hogy személyesen követeljen jogokat az őslakosoknak a törvényhozástól.

- kovácsy -

Figyelmébe ajánljuk