Trump szó szerint értette a régi amerikai aranyszabályt: ha disznóságot csinálsz, hibáztasd érte Kanadát

  • narancs.hu
  • 2018. június 10.

Külpol

Volt kereskedelmi zárónyilatkozat, nincs kereskedelmi zárónyilatkozat.

Sikerült megállapodni a kereskedelemről közös zárónyilatkozatban a G7-országok csúcstalálkozóján. Eszerint mind a hét ország által aláírandó nyilatkozatban a résztvevők megerősítik, hogy ragaszkodnak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) fenntartásához, és hogy folytatják az arra irányuló erőfeszítéseket, hogy folyamatosan csökkentsék a vámokat és a kereskedelmi korlátokat – jelentette ki Emanuel Macron.

A dpa hírügynökség betekintést nyert a közös zárónyilatkozat tervezetébe. E változat szerint a hét ország továbbra is elkötelezi magát a "szabályokon alapuló nemzetközi kereskedelmi rendszer mellett" és küzd a protekcionizmus ellen. "Elkötelezzük magunkat a WTO modernizálása mellett, hogy az igazságosabb legyen" – áll a szövegben.

Csakhogy a G7-es csúcsról korábban távozó Donald Trump a Twitterén bejelentette, hogy visszavonja a közös zárónyilatkozatot támogató aláírását. Trump Justin Trudeau kanadai kormányfő hamis állításaival indokolta visszatáncolását. A kanadai kormányfő arról beszélt, hogy sértőnek találja az amerikai vámtarifákat, melyeket Washington mások mellett Kanadára is kivetett.

Trump állítólag nehezményezte, hogy míg a csúcson Trudeau „nyájas és szelíd”, a sajtótájékoztatóján „nagyon tisztességtelen és gyenge” volt.

Az amerikai elnök állítása szerint Kanada óriási vámtarifákkal sújtja az amerikai földműveseket, munkásokat és cégeket, ezért is vonta vissza a zárónyilatkozat támogatását. És közölte: kormánya az amerikai piacot ellepő kanadai gépjárművek ellen fontolgat tarifákat.

A kanadai kormányfői hivatal is a Twitteren reagált az amerikai államfő megnyilvánulására, közölték, Trudeau nem mondott semmi olyat a sajtótájékoztatón, amit a csúcs alatt nem közölt volna négyszemközt és nyilvánosan is Trumppal.

A személyeskedésig fajult diplomáciai vitát követően az EU-s országok jelezték: ragaszkodnak a zárónyilatkozathoz.

Trump a G7-es találkozón javaslatot tett, miszerint Oroszországnak is részt kellene vennie a csúcstalálkozón, amit az európai tagok elutasítottak.

 

És akkor mutatunk egy képet a G7-es találkozóról, ami mindennél többet mond a világpolitika aktuális alakulásáról.

Zweiter Tag des G7-Gipfels in Kanada: spontane Beratung am Rande der offiziellen Tagesordnung. --- Day two of the G7 summit in Canada: spontaneous meeting between two working sessions. #G7Charlevoix

(MTI, Twitter)

Figyelmébe ajánljuk