Nem találtak összefüggést a norvég hatóságok a halálesetek és a vakcina között

  • narancs.hu
  • 2021. január 18.

Külpol

A fertőzés minden esetben nagyobb kockázattal jár, mint maga az oltóanyag. 

Nem találtak bizonyítékot a norvég egészségügyi hatóságok arra vonatkozóan, hogy az országban elhunyt idős, de már beoltott betegek halálához hozzájárult a koronavírus-elleni vakcina – írja a Bloomberg. Vasárnap számoltunk be róla, hogy vizsgálják a Pfizer és BioNtech gyógyszercégek koronavírus elleni vakcinájának biztonságosságát a súlyos alapbetegségben szenvedő idősek esetében, ugyanis a hatóság becslése szerint a korábban véltnél több ilyen beteg halhatott meg azután, hogy megkapta az oltást; összesen 33, zömben 75 év feletti személy vesztette életét az oltóanyag beadását követően. 

 

„A Covid-19 egyértelműen sokkal veszélyesebb a legtöbb betegre, mint maga a vakcina” – mondta a lapnak Steinar Madsen, a norvég gyógyszerügynökség egészségügyi vezetője. Hozzátette, az összes elhunyt súlyos betegségben szenvedett, és azt nem lehet bizonyítottan megállapítani, hogy a vakcina okozta vagy hozzájárult a halálukhoz, nagyobb a valószínűsége a véletlen egybeesésnek. „Nehéz bizonyítani, hogy közvetlenül a vakcina áll a halálesetek hátterében” – fogalmazott az egészségügyi vezető. 

Norvégiában eddig 42 ezer ember kapta meg az oltás első dózisát, beleértve a szociális intézmények majdnem összes lakóját. Maden szerint felléphetnek mellékhatások a vakcina beadása után az emberi szervezetben, amelyek egyes esetben heves reakciót válthatnak ki az amúgy is súlyos betegségben szenvedő pácienseknél. Emiatt lehetnek elkerülhetetle  halálesetek, de azt nem lehet kijelenteni, hogy az oltóanyag tehet erről.  

 

Figyelmébe ajánljuk