Német adóreform-fiaskó: Most épp´ semmi

szerző
- sausic -
publikálva
1997/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. A reformot az ellenzék fúrta meg, kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában.

A legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. A reformot az ellenzék fúrta meg, kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában.

Az Odera országos izgalmat okozott, néhány kisebb falu elöntését sikerült a médiának az évszázad áradásaként eladni, bár lehetett volna az is, ha a németek nem úgy csinálják, mint a fociban és általában, hogy nem adják fel soha. Ugyanazt a folyót, amelyik elöntötte fél Lengyelországot, Németországban megrendszabályozták - az ember már-már az Oderának drukkolt.

Közben meg elsikkadt valami tényleg fontos, valami

tényleg évszázados,

ti. az adóreform (lásd még MaNcs, március 6.). Nem semmi: a legalacsonyabb adókulcs 26 százalékról 15 százalékra, a legmagasabb 53 százalékról 39 százalékra csökkent volna, s összesen 30 milliárd márkával több maradt volna az adófizetőknél - még úgy is, hogy közben töröltek volna egy csomó adókedvezményt. Ami fogyasztóként vagy beruházó vállalkozóként jól jött volna mindenkinek, meg a gazdaságnak, a fellendülés nyomán a munkanélkülieknek, a növekvő adóbevételek miatt pedig az államnak is.

A reformot

az ellenzék fúrta meg,

kihasználva többségét a szövetségi tanácsban, a törvényhozás tartományi kamarájában. A szocdemeknek, ahogy mondják, két gondjuk van a kormány tervével. Az egyik, hogy igazságtalan, mert túlságosan csökkenti a jól keresők adóját (amit persze a kedvezmények miatt eddig sem fizettek), a másik, hogy a 30 milliárd márka költségvetési bevételkiesés nem finanszírozható.

A kormánykoalíció mindkét pontban és számos kisebb kérdésben is engedett volna, a végén már 45 százalékra növelve a legnagyobb adókulcsot és 15 milliárdra süllyesztve az adókiesést. De minél jobban közelített az SPD kívánságaihoz, annál határozottabban hallatszott az ellenzéki "nem", mert - mint a szociáldemokrata tárgyalóküldöttség vezetője kifejtette - "még mindig jobb, ha semmi, mintha valami rossz történik".

De a legjobb, legalábbis a jövő évi választásokra tekintő szociáldemokratáknak,

ha semmi jó

Az SPD tavaly még hasonló adóreformra gondolt, és a CDU-frakció vezetője, Wolfgang Schäuble ma is fogadna arra, hogy választási győzelme esetén az ellenzék valami ilyesmit csinálna - bár olyan, hogy szociáldemokrata adócsökkentés, még nem nagyon volt. Mindenesetre alig akad közgazdász, aki kétségbe vonja, hogy a magas bérköltségek (társadalombiztosítási hozzájárulások) mellett a német gazdaság az erős adóztatástól szenved. Most azonban se adóreform, de még társadalombiztosítási könnyítések sem; az egyetlen, amiben sikerült megegyeznie a kormánynak és ellenzéknek, az ipari tőkére kivetett adó eltörlése.

Első pillantásra a saját és nem az ország érdekeire tekintő SPD csak két rossz között választhatott: az adóterheken könnyítő reform a kormány érdeme lett volna, annak elutasítása viszont alkalmat ad a kormánypártoknak, hogy a változások akadályozójaként tüntessék fel a szociáldemokratákat.

Pedig miért ne

juthatott volna nekik is a dicsőségből, az országnak meg a jóból, a kormánnyal kötött kompromisszum részeseiként?

Épeszű ember ilyenformán nem láthatja másként a szociáldemokrata pártot, mint a reformok gátjaként, annak okozójaként, hogy Németország lassan a hetvenes évekbeli Nagy-Britannia státusába, Európa "beteg emberének" szerepébe csúszik. Amerika adót csökkent és prosperál, a dollár tarolja a márkát, a német szavazóknak azonban erről csak annyi jut eszükbe, hogy a gazdasági bajokat a kormány nyakába varrják: ha most lennének a választások, az ellenzék könnyen győzne. Miközben valahogy senki sem hiszi az adócsökkentést, mindenki az adókedvezmények végétől,

nyavalyás kiváltságai

elvesztésétől fél.

Kizsákmányolásban megőszült kapitalisták, mint Hans-Olaf Henkel, a német iparszövetség elnöke, kétségbeesésükben a politikai rendszer módosításán törik a fejüket. Át kéne alakítani a föderatív szerkezetet, mondják, hogy az ellenzék ne tudjon a tartományokon keresztül belekavarni semmibe. Még koalíció se kelljen, hanem lehetőleg egy párt, amelyik megmondja, mi legyen. A demokrácia azért még maradna, csak jobban működne. Ezen az ötleten aztán a pártok rettentően feldúlták magukat.

Németország megmerevedett, a kormány beszorult. Talán jövőre, ha az Odera árad, megint történik valami.

- sausic -

szerző
- sausic -
publikálva
1997/33. (08. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...