Netanjahu és dokumentuma: A megúszómester

szerző
- kk -
publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A jelek szerint elmarad az Öböl-háború megismétlése, pedig még idejében be lehetett volna fejezni ahhoz, hogy a magukra adó elektronikai cégek átállíthassák az ott kipróbált szoftvereket, karácsonyra már akár Szaddám Huszeinnel is nintendózhattunk volna. Na mindegy, majd legközelebb. Bizonyára így gondolja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is: ő mintha az Irak elleni háborúra és az ilyenkor összekovácsolódni szokott nyugati-arab szövetségre bazírozott volna, amikor eldöntötte, hogy belekavar a közel-keleti békefolyamatba, vagyis abba, ami belőle megmaradt.

A jelek szerint elmarad az Öböl-háború megismétlése, pedig még idejében be lehetett volna fejezni ahhoz, hogy a magukra adó elektronikai cégek átállíthassák az ott kipróbált szoftvereket, karácsonyra már akár Szaddám Huszeinnel is nintendózhattunk volna. Na mindegy, majd legközelebb. Bizonyára így gondolja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök is: ő mintha az Irak elleni háborúra és az ilyenkor összekovácsolódni szokott nyugati-arab szövetségre bazírozott volna, amikor eldöntötte, hogy belekavar a közel-keleti békefolyamatba, vagyis abba, ami belőle megmaradt.

Ha valakinek, Netanjahunak jól jött volna egy újabb Öböl-háború. Sőt. A múlt héten, amikor odahaza ki akarták nyírni, Amerikából diszkréten fújtak rá (Clinton elnök például elkövette azt a protokolláthágást, hogy miközben őt, az aktuális miniszterelnököt nem fogadta, elődjét, Simon Pereszt úgyszólván az ölébe ültette, úgy duruzsolt vele a közel-keleti békefolyamat kibontakozásáról), már-már úgy tűnt, hogy csak egy ilyen horderejű kataklizma mentheti meg. Ellenfelei után szélsőségesebb koalíciós partnerei is ellene fordultak, és közölték, hogy ha csak egy lábtörlőnyi területet is visszaad a palesztinoknak, leveszik róla a kezüket. Ez pedig az izraeli kormányok szokásos minimális parlamenti többsége mellett Netanjahu végét jelentette volna.

Egyelőre azonban, úgy tűnik, kilábalt ebből a válságból is. Ráadásul még az akaratát is sikerült keresztülvernie. Egyelőre.

A kormány döntését - hogy Izrael legkésőbb áprilisban kivonja bizonyos mennyiségű katonáját a Palesztin Autonómia bizonyos területeiről - 16 miniszter hozta meg, ketten -a Nemzeti Vallásos Párt színeiben - tartózkodtak, ellene végül senki sem szavazott, úgyhogy

a válság elmaradt,

Netanjahu maradhat miniszterelnök, legalábbis a következő válságig. Ez, ha addig nem, áprilisban egészen biztosan bekövetkezik majd: a most elfogadott határozat szerint ekkor kell végrehajtania Izraelnek az újabb csapatkivonásokat a megszállt területek újabb pontjairól - már persze abban az esetben, ha a palesztinok is tesznek végre valamit a területükön grasszáló terroristák ellen. Tehát elkapják, adott esetben ki is adják őket Izraelnek, a kevésbé fontos Hamasz-aktivistákat pedig lefegyverzik.

Maga az izraeli kormánydokumentum, ami a vasárnapi ülésen eldöntötteket foglalja írásba, legalábbis kritikusai szerint, alig tartalmaz valami értékelhetőt, inkább afféle szándéknyilatkozat, hogy tehát az izraeliek úgy gondolják, előbb-utóbb hátat fordítanak Ciszjordániának. Hogy pontosan mikor és hányan, azt nem említik. Szó esik még benne a vízkészletekről, a biztonságról meg arról, hogy a továbbiakat egy különbizottság fogja eldönteni, melynek tagjai David Levy külügy-, Jichak Mordechai védelmi s Ariel Sharon infrastruktúra-ügyi miniszterek lesznek, élükön pedig a kormányfő ül majd, ha kitart odáig.

De miért ne tartana ki: ha az elmúlt hetet túlélte, túlélhet bármit, még a saját döntéseit is. A kormányhatározat szövege nem véletlenül olyan homályos, mint amilyen: koalíciós partnerei, azok, akik fenyegetőztek, az első konkrétum láttán azonnal be is váltották volna a fenyegetésüket. Most viszont

úgyszólván mindenki boldog:

Sharon és Mordechai miniszterek biztosítva látják a megszállt területeken létesített izraeli települések jövőjét, sőt még a jelenét is, a szövegben ugyanis, bár nem konkrét formában, de szó van arról, hogy a telepesek és a palesztinok közötti összecsapásokat elkerülendő új utakat építenek a települések között, a nyári botránysorozatot kiváltó jeruzsálemi Har Homa-lakónegyed építése zavartalanul folytatódhat, és ha Arafatnak eszébe jutna kikiáltani a Palesztin Államot, Izrael annektálja a területeken maradt zsidó településeket és katonai bázisokat.

Egyedül Levy külügyminiszter nem mutatta magát felhőtlenül boldognak a dokumentum láttán, aminek vagy az lesz a következménye, hogy a Netanjahu-kabinet, és vele a Likud, és benne mindenki, maga Levy is hosszú időre eltűnik a süllyesztőben, vagy az, hogy Netanjahunak bejön, és a Likud mérsékeltjei, élükön a külügyminiszterrel, kezdhetik böngészni az álláshirdetéseket. Netanjahu ugyanis nem pusztán a halogatás kedvéért találta ki ezt a majdnem-nyilatkozatot, hanem azért, mert úgy véli, hogy ezzel közelebb kerülhet deklarált céljához, ahhoz, hogy az eddigi újabb és újabb kivonulási etapok helyett végre a végleges békeszerződésről kezdjenek el tárgyalni a palesztinokkal.

Ehhez viszont, legalábbis a miniszterelnök és szűkebb környezete szerint, arra is szükség volna, hogy végre a palesztinok is elkezdjenek dolgozni azokon, amiket az eddigi szerződésekben megfogadtak; elsősorban azon, hogy Izraellel együttműködve megfékezzék a terrorizmust. Eddig azonban ez ügyben a semminél is jóval kevesebbet tettek, ezt ők maguk is csak megszokásból tagadják, és talán azt is csak addig, amíg Arafat, aki mégiscsak elkötelezte magát valamiféle békefolyamatosdi mellett, életben van. Ez az állapot azonban, meglehet, hamarosan módosul majd:

Arafat rossz bőrben van

Ezt persze csak az ellenségei állítják, barátai és harcostársai szerint majd kicsattan, és csak az érdekesség kedvéért kezdtek el spekulálni az utódlásáról.

A múlt héten viszont még Netanjahu utódlásáról szóltak a találgatások, korántsem pusztán unaloműzésként, de a váltig politikai amatőrként kezelt miniszterelnök a jelek szerint kikecmergett a slamasztikából, ha talán csak ideiglenesen is. Onnan visszajönni azonban, ahonnan neki most sikerült, korántsem gyerekjáték. Lehet, hogy végül a tárgyalópartnereknek (a palesztinoknak, akiknek mindmáig nem sikerült teljesen kiradírozniuk a chartájukból az Izrael megsemmisítésére utaló passzusokat; a parkolópályájukon a térségbe szalajtott, véletlenül épp szabadlábon lévő europolitikusoknak; de még az amerikaiaknak is) tudomásul kellene venniük, hogy bármik legyenek a személyes preferenciáik, ez a Netanjahu mégiscsak a megválasztott miniszterelnöke annak az országnak.

- kk -

szerző
- kk -
publikálva
1997/49. (12. 04.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...