New Yorkból szóltak be a kormánynak az ész nélküli Horthyzás miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2017. június 24.

Külpol

Nem Soros György volt az, de biztos lenne olyan kormánypolitikus, aki könnyen kitalálná, hogy ő áll a háttérben.

A miniszterelnök szerdán Budapesten, a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán elmondott beszédében kivételes államférfinak nevezte Horthy Miklóst; Orbán szerint a kormányzónak is köszönhető, hogy az elvesztett világháború, a vörös terror 133 napja és a trianoni diktátum roppant súlya alatt „mégsem temetett maga alá minket a történelem”. „Kormányzó nélkül nincs miniszterelnök, miniszterelnök nélkül nincs miniszter. És ezt a tényt nem vonhatja kétségbe Magyarország II. világháborús gyászos szerepvállalása sem” – jelentette ki.

Orbán horthyzása után kiakadtak a hazai ellenzéki pártok, a hazai zsidó szervezetek, legutóbb pedig a Zsidó Világkongresszust vezető Ronald S. Lauder bírálta élesen a magyar miniszterelnököt, ráadásul azután, hogy fogadta őt a magyar miniszterelnök.

Ronald S. Lauder szerdán még Orbánnál járt

Ronald S. Lauder szerdán még Orbánnál járt

Fotó: MTI

A Zsidó Világkongresszus maximális támogatásáról biztosította a magyarországi zsidó kisebbséget, amely kifogásolta Orbán Viktor jellemzését arról a Horthyról, aki aláírásával hozzájárult a zsidóellenes törvények életbelépéséhez a két világháború között.

„A magyarországi zsidó közösség erős és elkötelezett, de a huszadik századot jellemző féktelen antiszemitizmus és zsidóüldözés kitörölhetetlen nyomot hagyott rajta, és ezt a tényt sohasem szabad elfelejteni vagy kisebbíteni – hangsúlyozta Lauder. – A borzalmak, amelyeknek Horthy tengernagy kitette Magyarország zsidó közösségét azáltal, hogy megfosztotta tagjait jogaiktól és emberi méltóságuktól, valamint a deportálásban és zsidók százezreinek lemészárlásában játszott szerepe sohasem bocsátható meg.”

„A Zsidó Világkongresszus mindig kiáll közösségeinkért, és mindent megtesz annak érdekében, hogy megvédje azokat az antiszemitizmustól, illetve az ilyen elfogadhatatlan tettek igazolásának vagy felmentésének megkísérlésétől” – tette hozzá a New York-i székhelyű szervezet elnöke.

Orbán szerint Horthy Miklós kivételes államférfi volt, aki megmentette Magyarországot

Korábban még bírálta a kormányzót, de most már vége a finomkodásnak. Orbán Viktor szerdán a megújult Klebelsberg-kastély ünnepélyes átadásán adta elő gondolatait a minket fenyegető apokalipszisről, szokás szerint zavaros szóképekbe bonyolódva. Az MTI szerint arról beszélt, hogy Európa ma új típusú veszéllyel szembesül, olyan külső és belső támadás alatt áll, amely a gyökereire irányul.

Figyelmébe ajánljuk