Oroszország leállította az áramszállítást Finnországnak

Külpol

Állítólagos kifizetetlen számlák miatt, de a háttérben ott a finnek NATO-csatlakozási kérelme.

Oroszország leállította éjfélkor a villamosáram szállítását Finnországnak – közölte az illetékes finn áramszolgáltató.

A finn elnök és a kormányfő csütörtökön hivatalosan bejelentette, hogy Finnország a lehető leggyorsabban kéri felvételét a NATO-ba Oroszország ukrajnai háborújával összefüggésben. Svédország saját kérelméről pedig szombaton várható a stockholmi döntés.

Moszkva, amióta csak a két skandináv ország nyilvánosan és magas szinten fontolgatni kezdte NATO-csatlakozását a háború kezdete után, óva intette őket ettől, és katonai válaszintézkedéseket helyezett kilátásba az észak-atlanti szervezettel szemben.

A nyugati országok egyebek között az orosz energia vásárlásának bojkottjával próbálják meg rábírni Moszkvát arra, hogy állítsa le a háborút. Moszkva erre a bojkottra is adott válaszintézkedéseket.

Pénteken a RAO Nordic orosz áramszolgáltató bejelentette, hogy éjféltől leállítja az áram szállítását Finnországnak állítólagos kifizetetlen számlák miatt, a szolgáltatást fogadó finn cég, a Fingrid pedig szombaton délelőtt közölte, hogy éjfélkor leállt a szállítás.

Az orosz szállítás leállítása ellenére nincs fennakadás a finnországi áramszolgáltatásban, mert svédországi importból pótolják a hiányt. Finnország villamosáram-szükségletének 10 százalékát fedezte eddig Oroszországból.

Finnország NATO-csatlakozási szándékát várhatóan egy vasárnapi sajtóértekezleten jelenti be hivatalosan is Sauli Niinisto finn elnök és Sanna Marin miniszterelnök.

MTI/AFP/Reuters

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk