Palesztinok, Izrael: Feszültségingadozás

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Elsülhetett volna rosszabbul is. Pénteken még a bosszú jelszavait kiáltozták palesztin rendőrök is. Vasárnapra, a Föld Napjára azonban már egyértelmű utasítást kaptak Arafattól, és kemény kézitusákban akadályozták meg, hogy a tüntetők kitombolják megemlékező gyűlöletüket. A megemlékezés tárgya egy területi vitával kapcsolatos, számos palesztin áldozatot követelő egykori összecsapás.

Elsülhetett volna rosszabbul is. Pénteken még a bosszú jelszavait kiáltozták palesztin rendőrök is. Vasárnapra, a Föld Napjára azonban már egyértelmű utasítást kaptak Arafattól, és kemény kézitusákban akadályozták meg, hogy a tüntetők kitombolják megemlékező gyűlöletüket. A megemlékezés tárgya egy területi vitával kapcsolatos, számos palesztin áldozatot követelő egykori összecsapás.

Az izraeli hatóságok egy héttel korábban a tel-avivi kávéházi vérfürdő ellenére sem mentek be a terroristák utcájába, és nem helyettesítették gyásszal a purimi vigalmat (mint tavaly), pedig a merénylet időzítésének aligha lehetett más célja. A bibliai Eszter-Ahasvérus-történet szerint a zsidók babiloni fogságának végére emlékező, más megközelítésben egyszerűen a tavaszt köszöntő örömünnepet idén tehát megülhették, de a jelek arra mutattak, hogy a következő hónapban kevés örvendetes esemény vár Izraelre.

A Netanjahu-kormány rögtön a merénylet után elrendelte az ilyenkor szokásos intézkedéseket, blokád alá vették Ciszjordániát és Gázát, ami azt jelenti, hogy se ki, se be, a palesztinok nem juthatnak el izraeli munkahelyeikre, lényegében megáll az életük. Egy héttel később a hadsereg megkapta a bírósági engedélyt, és lerombolta az öngyilkos merénylő házát - ez szintén a megszokott elrettentő (és egyúttal új dühöt gerjesztő) gesztusok közé tartozik.

Netanjahu aligha blöffölt, amikor a gyilkosság után arról beszélt, hogy a palesztin hatóság hallgatólagosan szabad kezet adott a Hamasz terroristáinak. A kormányfő közvetlen környezetében elhangzott nyilatkozatokból már-már úgy tűnt,

végképp bedugul

az amúgy is inkább csak szavakban fenntartott békefolyamat, és az öngyilkos robbantók most újból előmerészkednek a passzivitásból, ahová tavaly gyömöszölte vissza őket Arafat, miután megpróbálták, de nem tudták megakadályozni az erősen korlátozott palesztin önkormányzati rendszer folyamatos beindítását. Aztán az izraeli miniszterelnök - meglehet, amerikai nyomásra, de legalábbis minden lelkesedés híján - mégiscsak a tárgyalások folytatását ígérte arra az esetre, ha a palesztinok határozottan jelzik, hogy nem emelik vissza a válogatás nélküli öldöklést politikai fegyvertárukba.

Ha maga Arafat nem is, a palesztin vezetők közül számosan az izraeli belpolitika újabb húzásaira mutogatnak, mintha a feszültségek éleződése vagy akár élezése enyhíthetné közönséges gyilkosságok morális súlyát. Ami viszont magát a feszültséget illeti, ez valóban a Netanjahu-kormány magatartása következtében nő. És ismét más kérdés, mi mást léphetne Izrael az adott körülmények között.

Izrael állam és a palesztinok 1993 óta kétévenként folyamatosan konkretizálódó, de mindvégig ideiglenesnek tekintett megállapodásai értelmében jövő augusztusig teljes mértékben palesztin ellenőrzés alá kell kerülnie a Jordán folyó 1967 óta izraeli megszállás alatt álló nyugati partvidékének. A megegyezés azonban kivételekről is beszél (határterületek, zsidó telepesek falvai, meghatározott katonai övezetek), amelyek pontos meghatározása még hátravan. Az izraeli politikusok pártállástól függetlenül egyetértenek két dologban: az arablakta Kelet-Jeruzsálem nem lehet a palesztinoké - akik viszont leendő államukat csak úgy tudják elképzelni, hogy itt legyen a fővárosa -, a területi alkudozásokat pedig

minél jobb pozícióból

kell indítani, hiszen a palesztin követeléseknek aligha lesz végük, mindig újabb és újabb engedményekkel kell majd megvásárolni a békét. Az utóbbi szempont magyarázza, hogy az előző, a szavak szintjén a mostaninál jóval békülékenyebb munkapárti kormány is a béketárgyalásokkal párhuzamosan, rendületlenül folytatta a területkisajátításokat, a palesztin környezetbe ágyazott zsidó enklávék, a kelet-jeruzsálemi zsidó lakóövezetek bővítését. Ezt hivatott ellensúlyozni a palesztin hatóságok felügyelete alá helyezett területek bővítése, amely azonban Izrael érdekeinek megfelelően, ám a palesztinok legnagyobb elégedetlenségére igen-igen lassan halad.

Ahogy a palesztin hatóságoknak, úgy a mindenkori izraeli vezetőknek is saját szélsőségeseik nyomása alatt kell egyezkedniük. Keményvonalas koalíciós partnereinek engedhetett Netanjahu például akkor is, amikor - megvásárolva mintegy vonakodó beleegyezésüket a csapatkivonások éppen aktuális lépéséhez - pár hónapja beleegyezett egy, részben Kelet-Jeruzsálem alatt vezető közúti alagút felépítésébe, most pedig - ugyanitt - egy új lakótelep munkálatainak elindításába a Har Homa (arabul Abu Ghneim) nevű területen, amelyet a palesztinok a magukénak tekintenek. A terület- és lakásínség közepette bizonyos fokig érthető, hogy Netanjahu minél előbb túl akar esni az ilyesfajta, vihart kavaró, izraeli nézőpontból elkerülhetetlen döntéseken, hogy aztán - esetleg - ismét lélegzethez juthasson a békefolyamat, amelynek a nagyobb, és emiatt nehezen keresztülvihető lépései még csak ezután következnek.

A másik oldalon viszont egy olyan palesztin társadalom áll, amelynek a kultúráját generációk óta a gyökértelenség, az üldözöttség és kisemmizettség érzése, a táborlakó lét és az erre rakódó, indoktrinált gyűlölet határozza meg. Az a meggyőződés, hogy

nincs veszítenivaló

És ezt a másik oldal konfrontációs (vagy ilyennek érzett) lépései csak erősítik. A tel-avivi merénylet utáni szankciók, a tüntetések során egy palesztin férfi tisztázatlan halála a végsőkig pörgette a palesztin gyűlöletet és bosszúvágyat. Arafatnak erőteljes külső támogatásra volt szüksége, hogy ebben a helyzetben felléphessen a szélsőséges palesztinokkal szemben. Ezt meg is kapta az arab országoktól, amelyek legalábbis a gesztusok szintjén felléptek Izraellel szemben, a diplomáciai közeledés jegelésével fenyegetőzve. Az ő kásájukat ritkán eszik forrón, és miután a kelet-jeruzsálemi építési területen ősi zsidó sírokat találtak, esetleg Netanjahu is elegánsan kihátrálhat a helyzetből, ha vallási megfontolásokra hivatkozva mégis leáll az építkezés.

- kyt -

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...