Interjú

„Pence egy üres öltöny”

Michael Wolff író

Külpol

Állítása szerint könnyedén besétált a Fehér Házba, ahol akkora káosz uralkodott a Trump beiktatását követő hónapokban, hogy senki sem fogott gyanút, hogy mégis mit keres ott egy újságíró. A házon belül szerzett tapasztalatokból született az utóbbi évek legnagyobb botrányt keltő politikai bestsellere, a Tűz és düh, amelynek megjelenését maga Trump igyekezett ellehetetleníteni.

Magyar Narancs: Míg ön azt állítja, hogy összesen három órát töltött Donald Trump társaságában, Trump tagadja, hogy valaha is szóba állt volna önnel a könyvvel kapcsolatban. Elmondaná, hogyan sikerült bejutnia a Fehér Házba és Trump közelébe férkőznie?

Michael Wolff: Elég egyszerűen történt: megkértem rá Trumpot. A Trump Towerben találkoztam vele a hatalomátadás időszakában. Majd felhívtam és elmondtam neki, hogy szeretnék megfigyelőként bejutni a Fehér Házba. Először azt hitte, állást kérek tőle. Nem tudom, mire gondolhatott. Hogy majd felruház a helyettes asszisztensmegfigyelő címmel? Biztosítottam afelől, hogy nem állást kérek, könyvet szeretnék írni. A könyv gondolata a lehető legteljesebb mértékben hidegen hagyta, elintézte annyival, hogy igen, persze, persze. Szóval, nem mondott nemet. Majd fogtam magam, és elkezdtem hívogatni Trump közvetlen környezetének szereplőit, biztosítva őket az elnök jóváhagyásáról. A Fehér Ház szóvivőjével kezdtem, innen haladtam tovább. Mindenki rábólintott. Abban a hiszemben, hogy az elnök biztosan alaposan megvitatta ezt valakivel. Abban a szervezetlenségben és káoszban, ami a Fehér Ház működését jellemezte, egyszerűen beszivárogtam a repedéseken keresztül. Ennél persze egy kicsit bonyolultabb a sztori, hiszen volt némi kapcsolatom Steve Bannonhoz és ismertem Kellyanne Conwayt is. De a lényeg az volt, hogy senki nem mondott nemet. És mivel elég jól csinálom, amit csinálok, ha már bejutottam, elég sokáig sikerült is bent maradnom.

MN: Oké, nagy káosz volt, senki nem tudott semmit. De legalább valaki átvilágította? FBI? CIA?

MW: Semmi ilyesmi nem történt. Besétáltam az ajtón. A dolog úgy működik, hogy az, akivel a reggeli első találkozót megbeszéltem, beiktatott a rendszerbe, én meg besétáltam a West Wingbe, és ott maradtam egész nap.

MN: A nap végén azért szólt valaki, hogy Mr. Wolff, villanyoltás van, ideje távozni?

MW: Nem, nem, tudja, nincs záróra a Fehér Házban. New Yorkban élek, általában kedden utaz­tam le Washingtonba és pén­te­ken jöttem vissza. A Fehér Házzal szembeni szállodában szálltam meg, ha szóltak, hogy átugra­nék-e egy ebédre vagy egy italra, már mentem is. Bedolgoztam magam a helyi társasági életbe.

MN: Az általános vélekedés szerint Steve Bannonnak mégiscsak több érzéke van a politikához, mint Trumpnak – ő sem sejtette, hogy nem a legjobb szándékokkal van jelen?

MW: Nem tudom pontosan, mi járt a fejében. Steve-nek megvolt a maga stratégiája, talán én is a részét képeztem ennek. Steve és én jól kijöttünk, kedvelt engem, ami nem jelenti azt, hogy ne próbált volna a saját céljaira felhasználni. Szerette volna, ha valaki megörökíti a gondolatait, az álláspontját. Ez lettem volna én: az író, akinek mindezeket elmondja.

MN: Jó, Bannon használta önt, de ön is használta Bannont, nem?

MW: Nem volt konkrét stratégiám. Én nem politikai újságíró vagyok, én író vagyok. Azért mentem oda, hogy leírjam, mit látok, mit hallok. A politikacsinálás, a programok, hogy épp ki miben hisz vagy nem hisz, engem nem érdekelt. Engem csak az érdekelt, hogy izgalmas helyzetekbe juttassam magam, és erről írjak.

MN: Mikor beszélt utoljára Bannonnal?

MW: Röviddel a könyv megjelenése előtt. Azóta nem beszéltünk.

MN: Vége a kapcsolatuknak?

MW: Nem, nem. Nem hiszem, hogy Steve neheztelne a könyv miatt. Előbb vagy utóbb szerintem ismét beszélni fogunk. Én mindenképpen keresni fogom az elkövetkező hónapokban.

MN: Sokan Bannont tartották a Trump mögötti agynak. Ön is így látta?

MW: A lehető legteljesebb mértékben. Trump Steve Bannon miatt lett elnök. Az ő stratégiája, az ő víziója miatt.

MN: Vízió ide, stratégia oda, Bannon egyszer csak kiesett a pikszisből, ma már a Fehér Házon kívülről figyeli az eseményeket. Ennyire elszámolta volna magát?

MW: Trump képtelen volt megemészteni, hogy Bannon nyerte meg neki a választást. Ez elviselhetetlen volt a számára, ahogy az is, hogy President Bannonként kezdték Steve-et emlegetni. Trump képtelen osztozni a dicsőségen. És Steve is egyre inkább kiábrándult Trumpból. Az ő fejében nagyon is konkrét célok léteztek, hogy mit kéne ennek az elnökségnek elérnie, míg Trump fejében semmi ilyesmi nincs és nem is volt. Hiszen Donald Trumpot csak egyetlen dolog érdekli: Donald Trump. És ott volt Jared Kushner, akivel Steve szinte vérre menő csörtéket folytatott, és ott volt Ivanka Trump is.

MN: Akit Bannon – a könyve szerint – szó szerint le is ostobázott, de nem ez volt az egyetlen Trumpnak nagyon is kínos Bannon-sziporka; a Don Jr.-ként ismert Trump fiú és az oroszok találkozóját, amelyre a kampány során, ráadásul ügyvédek jelenléte nélkül került sor, egyenesen hazaárulásnak nevezte. A Tűz és düh megjelenésekor Bannon már rég nem volt a Fehér Házban, de a könyv tovább rontott a helyzetén, a Breitbartot is ott kellett hagynia. Mindez elég gyors lecsúszástörténetnek tűnik, amihez az ön könyve is hozzájárulhatott.

MW: Hát, nem tudom. Mondjuk úgy, hogy Steve biztosan nem ott tart most, ahová korábban képzelte magát. Benne volt ez is a pakliban, miként az ellenkezője is. Ha az alabamai szenátusi választásokon Bannon jelöltje, Roy
Moore győz, Bannon a királycsináló szerepében tűnhetett volna fel, és Trumpból lett volna a lúzer. De jöttek a Moore-ral szembeni szexuális zaklatási vádak és vesztett. Ez pedig Steve helyzetét is döntően befolyásolta. De szerintem nagyon is tudja, mit csinál, és így vagy úgy, de vissza fog térni.

MN: Azzal, hogy Bannon nincs a képben, mennyiben változtak Trump stábjában az erőviszonyok? Kik állnak harcban kikkel?

MW: Amikor házon belül voltam, három fő frakció létezett.
A Jarvanka- (Jared Kushner és Ivanka Trump keresztnevének összevonása – a szerk.), a Bannon- és a Reince Priebus-frakció, vagyis a New York-i demokraták, az alt-right bomlasztók és a republikánus pártiak. Ez ma is nagyjából így van: a Jarvanka-oldal, az alt-rightosok és néhány profi politikus. De az állandó kirúgások és lemondások miatt alig maradt valaki a Fehér Házban.

MN: Kinek van a legnagyobb hatása Trumpra a környezetéből?

MW: Hát, ez az, hogy Trumppal senki sem bír. A pillanat hevében él, percről percre változik a véleménye, oly mértékben képtelen uralkodni az indulatain, hogy nincs senki, aki kontrollálni tudná. Tanácsot is alig lehet adni neki. A saját emberei is alkalmatlannak gondolják, ezt magam is megfigyelhettem, a szemem előtt játszódott le egy olyan eset, amikor tényleg minden egyes jelenlévő ezen a véleményen volt.

MN: Sokan azt gondolják, hogy jó, most áldatlan állapotok uralkodnak, de majd jön Mike Pence, a mostani alelnök, és Trump lemondása vagy lemondatása után kézbe veszi az ügyeket.

MW: Pence egy nem létező szereplő. A nem létezés csúcsát ostromolja. És ehhez még kimagaslóan hülye is. Pence egy üres öltöny. Trump gyenge emberekkel szereti körülvenni magát, és ezt Pence-ben tökéletesen megtalálta.

MN: Trump tagja a milliárdosok klubjának. Az üzleti életben szerzett milliárdos barátai hogyan tekintenek rá?

MW: Lenézéssel. Mint egy viccre, mint egy bohócra.

MN: Rupert Murdochról azt írja, hogy a hírhedt médiamágnás, akire még Trump is elismeréssel tekintett, és akinek a kegyeit előszeretettel kereste, viszonzásul elég lesújtó véleménnyel volt a jövendőbeli elnökről. Ha valakihez, Murdoch inkább Jared Kushnerhez fűzött reményeket. Murdoch még ma is Kushner-párti?

MW: Nem tudom megmondani, hogy e pillanatban mit gondol Jaredről, de azt tudom, hogy egy időben Trumpot elég nagy idiótának tartotta, és úgy tűnik, e mellett a véleménye mellett a mai napig kitart. Murdoch intelligens fiatalembernek gondolta Kushnert, ha nem is a legiskolázottabbnak és a legtapasztaltabbnak. Tudja, Jared egyik jellegzetessége, hogy nagyon jól ki tud jönni a gazdag, öreg emberekkel.

MN: És ezek között a gazdag, öreg emberek közt van valaki, akire Trump hallgat?

MW: Murdochnak van némi hatása rá, Tom Barracknek van némi hatása rá, a New York-i ingatlanbefektetők közül jó néhány fickónak van némi hatása rá. De hogy ez a hatás meddig tart egy olyan embernél, aki kizárólag az adott pillanatnak él, az más kérdés.

MN: Trump régi, jó szokása, hogy megvásárolja azok hallgatását, akik kompromittáló információval rendelkezhetnek róla – legutóbb a Stormy Daniels-ügy kapcsán lehetett erről olvasni. Önnel nem próbálkozott?

MW: Nem próbálta megvásárolni a hallgatásomat, túl késő is lett volna erre. Fogalma sem volt róla, mi is lesz ebben a könyvben, nem hiszem, hogy egy pillanatig is érdekelte. Aztán kijöttek a hírek arról, hogy Bannon miket mondott róla – erre már nagyon is felfigyelt, és megpróbálta megakadályozni a könyv megjelenését. Nevetséges húzás volt. Csak annyit ért el vele, hogy még többen el akarják olvasni. Ügyvédi leveleket küldött, de hát ezt csinálja mindig. Előadta a szokásos Donald Trump-műsort.

MN: Mit gondol, milyen karrierlehetőségek állnak Trump előtt, ha már nem lesz elnök?

MW: A kérdés az, hogy mi lehet nagyobb buli még az elnökségnél is. Nem hiszem, hogy lesz még egy Trump-ciklus, azt se hiszem, hogy még egyszer nekifutna, de az biztos, hogy győzelmet, a saját győzelmét fogja hirdetni, bármi is történjék. Abban is biztos vagyok, hogy az elnöksége után nem fog visszavonulni, valamiféle nemzetközi tényező marad, Bill Clintonnál is nagyobb tényező.

MN: Mint mondja, összesen három órát töltött Trumppal. Milyen volt a társaságában?

MW: Trump áhítja a szeretetet. Bókokkal halmoz el, egyáltalán nem kellemetlen a társasága. Egy viccelődő pasas, csak azt nehéz összerakni, hogy mégis miről beszél, mert összefüggés nem nagyon van a szavaiban. Ezt szó szerint kell érteni: a mondatai közt nincs semmi összefüggés, viszont állandóan ismétli magát. De barátságosnak barátságos. Egyrészt unja magát, másrészt azt akarja, hogy szeresd.

MN: Mi volt Trump legnagyobb bókja önnek?

MW: Hogy én vagyok a világ legnagyobb, a világ leghíresebb írója, ilyenek. Csak mondta és csak mondta. Csupa olyasmit, amit nem lehet komolyan venni. Persze egy idő után azon kapod magad, hogy egy kicsit mégis elhiszed, amit mondott.

MN: Cserébe visszabókolt?

MW: Természetesen. Képtelenség nem visszabókolni.

MN: Úgy tűnik, a komoly lapok elég kritikusan állnak az ön újság­írói módszereihez. Bántja a szakma szájhúzása?

MW: Próbálom mindig hangsúlyozni, hogy én másban utazom, mint ők. Ők újságcikkeket írnak, én könyvet. Én író vagyok, ők valami más. Ők a hírek begyűjtésén munkálkodnak. Egyikük sem tud leírni egy épkézláb mondatot. Más szakmát űzünk, ennyi az egész. Ugyanazt a sztorit dolgozzuk fel, különböző eszközökkel.

MN: Trump híres McDonalds-fogyasztó. Ki szerzi be neki a hamburgereket?

MW: Annyit tudok, hogy az akkori fő biztonsági emberét is megbízták hamburgerbeszerzéssel, de már ő sincs a Fehér Házban. Sokan futják a hamburgerköröket Trumpnak.

Figyelmébe ajánljuk