Referendum Párkányban: Szólalj meg, nép!

szerző
Bojtár B. Endre,Turcsányi Sánd
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Párkány önkormányzata által a múlt vasárnap rendezett népszavazás csak messziről tűnt viccesnek. Párkány a NATO-ban: ez az elgondolás még a párkány-esztergomi kompon, a szakadó esőben is mosolyt tudott csalni az arcokra. De aztán gyorsan kiderült: a népszavazást nem bohózatnak szánták a szervezői. És nem is az lett.

A Párkány önkormányzata által a múlt vasárnap rendezett népszavazás csak messziről tűnt viccesnek. Párkány a NATO-ban: ez az elgondolás még a párkány-esztergomi kompon, a szakadó esőben is mosolyt tudott csalni az arcokra. De aztán gyorsan kiderült: a népszavazást nem bohózatnak szánták a szervezői. És nem is az lett.

"Ez a nap bekerül a történelembe, meglátja", bizonygatta úgy ebédidő tájt három idősebb férfiember közül legalább kettő a Széchenyi utca sarkán a Narancs tudósítóinak. A három helyi polgár a biciklijére támaszkodva kvaterkázott az esőben, de nincs kizárva, hogy az Érsekújvárról (vagy máshonnan) szép számmal átrándult titkosrendőröket sasolták. A Slovenská Republika című félnáci napilap kedden a népszavazás minden eszközzel történő megakadályozására, akár a hadsereg és a rendőrség bevetésére szólította fel a Szlovák Köztársaság kormányát ("tekintet nélkül a külföldi reakciókra", tették hozzá az előrelátó szerkesztők). Hadsereg meg nyilvános rendőrök végül nem jöttek, de a párkányiak egybehangzó állítása szerint a titkos fajtából számosan keresték fel a kisváros nevezetességeit a rossz idő dacára is. Ugyanebben a cipőben járt a belügyminisztérium és a nyitrai megyei rendőrparancsnokság szóvivője is. Mindkét jelentős államférfiú a helyszínen tartózkodó cseh tudósítók kérdésére őszintén bevallotta, hogy csupán turistaként tartózkodik épp itt. Jöttek megnézni az esőt, alighanem.

A figyelőket figyelő biciklisták még azt is megjegyezték, hogy minden szlovákiai önkormányzatnak ezt kellett volna csinálnia, és kiderült az is, hogy ha valakit nem szeretnek, akkor az Vladimír Meciar. Sok más görbe dolga mellett leginkább a párkány-esztergomi Mária Valéria híd újjá nem építése miatt nehezteltek a szlovák kormány fejére, pedig a hídra még "fáre-pénz" is lett volna, de Vladónak "direkt nem kellett". Különben is Moszkvában tanult, míg az ő polgármesterük Prágában, a Károly egyetemen, ami, ugye, nem elhanyagolható különbség.

Ami a többi szlovákiai önkormányzatot illeti, Ján Oravec, Párkány polgármestere próbálkozott néhánnyal felvenni a kapcsolatot, nem sok sikerrel. Közép-Szlovákiában jobbára Meciar pártja, a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom népesíti be a helyi képviselő-testületeket, de délen, ahol valamelyik magyar vagy ellenzéki szlovák párt van hatalmon, ott is csak informális szolidaritási nyilatkozatokra futotta a kurázsiból. Pedig a párkányi népszavazás törvényes volt, tehát bárhol lehetett volna hasonlót tartani.

De ez már tényleg túl szép lett volna. Most csak Pozsonyszentgyörgy (Jur pri Bratislava) tartott velük, bár ott közvélemény-felmérésnek nevezték a dolgot.

Kussolj, te nép

Az ötlet idén márciusban fogant meg a tizenháromezres (és 80 százalékban magyar lakosságú) kisváros polgármesterének a fejében. A kérdéseket (lásd keretes anyagunkat) nem neki kellett kitalálnia: először tavaly májusban írta ki ugyanezt a népszavazást (közel félmillió aláírás hatására) az akkori köztársasági elnök, Michal Kovác, természetesen az egész ország területén. Meciarék titkon azt remélték, hogy az első három, a NATO-ra vonatkozó kérdésre Szlovákia lakossága nemmel fog felelni: a negyedik viszont végül azt eredményezhette volna, hogy a nép újraválasztja Kovácot, Vlado esküdt ellenségét, akinek ad acta helyezését a kormányfő már akkor életcéljának tekintette. A szlovák belügyminiszter, egy bizonyos Sitek nevezetű férfiú éppen ezért a negyedik kérdést titokban levetette a szavazólapról: kérdést lopott a néptől. Ezután az ellenzéki pártok bojkottálták a népszavazást, az érvénytelen lett, és Szlovákia tovább vitorlázott az alkotmányos és mindenféle válságok zavaros vizei felé. Kovác elnöknek február végén lejárt a mandátuma (az elnöki hatáskörök az enyveskezű Vladóra szálltak), előtte azonban, utolsó próbálkozásként, még egyszer kihirdette a tavalyi népszavazást: ezt a döntést azonban a kormány azonnal meg is semmisítette. No, ekkor sokallt be Oravec Párkányban.

Más fontos dolgok

A polgármester leginkább valamely Mikszáth-hősre emlékeztet, aki tévedésből egy Menzel-filmbe keveredett, de ott is megállja a helyét. Köpcösnek mondható férfi ő, dús bajsza van, palócosan húzza a szót, ha magyarul beszél, sokat dohányzik, és nagyon bír röhögni. A rendszerváltás előtt a környékbeli téeszek jogtanácsosa volt; független jelöltként választották polgármesternek 1990-ben (aztán újra 1994-ben), annak ellenére, hogy minden helyi pártnak volt saját jelöltje. Ez, ha valami miatt, hát azért szokatlan, mert Oravec szlovák és magyar választói a magyar pártok (az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgári Párt) magyar jelöltjeivel szemben szavaztak rá.

Oravec egy szép napon, nevezetesen március 3-án reggel azzal a javaslattal állt elő a képviselő-testületben, hogy a Kovác-féle népszavazást tartsák meg helyi népszavazásként Párkányban. "Azt gondoltam, hogy ez így nem mehet tovább", válaszolta a motivációit firtató kérdésünkre. "Az emberektől elvették a jogukat, hogy kinyilvánítsák a véleményüket. Mi visszaadjuk nekik." A testületből a Szlovák Nemzeti Párt (SZNP) két képviselője, bizonyos Cap és Hodonsky természetesen ellene szavaztak, a szintén szlovák Demokratikus Baloldal Pártjához tartozók bátran tartózkodtak: a három magyar párt képviselői viszont felkarolták a jó kedélyű kezdeményezést. A szlovák önkormányzati törvény szerint a községi képviselő-testület nemcsak a község életét érintő ügyekben, hanem "más fontos dolgok eldöntése előtt is" szavazást hirdethet ki. "A NATO-csatlakozás meg a közvetlen elnökválasztás fontosságát pedig nem lehet eléggé aláhúzni", hangsúlyozta lapunknak Himmler György, az MPP önkormányzati képviselője, a helyi gimnázium tanára, a Párkány és környéke (Stúrovo a okolie) című kétnyelvű lap szerkesztője. Oravec polgármester maga is nagyra értékeli az MPP és az Együttélés támogatását: pedig amúgy "szépen gyapáljuk egymást, ugye". A harmadik magyar párt, az MKDM később kifarolt a dolog mögül. Sőt: március 18-ra az SZNP-s atyafiakkal együtt rendkívüli közgyűlést hívtak össze a döntés megváltoztatásáért. Hogy a magyar kereszténydemokraták miért álltak össze a szlovák vérnackósokkal, arra sajnos nem kaptunk választ: a város polgárai mindenesetre nem lankadó felháborodással nyilatkoztak az MKDM megfutamodásáról.

Reszkess, Párkány!

A rendkívüli önkormányzati ülésen, ha csak hajszállal is, de megint átment a népszavazásról szóló döntés. (A jobb érzésű kereszténydemokraták, szám szerint öten, kimentették magukat.)

Ezután először az érsekújvári járási ügyészség óvta meg az önkormányzat határozatát, arra hivatkozva, hogy az állami szervek csak a törvény által megszabott módon cselekedhetnek. Erre a párkányiak belengettek: ők nem állami szerv, és mindent szabad nekik, amit a törvény nem tilt. Ezzel máris egy-nullra vezettek. Ezután a belügyminisztérium - minden törvényes alap nélkül - a párkányiakat a törvények betartására szólította fel, és Oravecet a párkányiak megtévesztésével vádolta. Oravec viszont felhívta a belügyminiszter figyelmét, hogy ad egy: ők betartják a törvényeket; ad kettő: a törvény szerint nem utasíthatja az önkormányzatot a döntés megváltoztatására; valamint a közleményt "faragatlan hangneműnek" nevezte. Ekkor lett kettő-null. Aztán az is kiderült, hogy az alkotmánybíróság sem semmisítheti meg a népszavazásra vonatkozó határozatot: ez volt a harmadik gombóc. A szlovák állami szervek (és persze mögöttük Meciar) a végső csapást akkor mérték önhomlokukra, amikor az érsekújvári járási bíróság (a két SZNP-s feljelentésére) április 16-án az önkormányzatot határozatban kötelezte arra, hogy "függesszen fel minden, a népszavazás végrehajtására irányuló tevékenységet". "Ekkor felhívtam a járási bírót", kuncogott a polgármester. "Nem akart velem beszélni, de én csak annyit kérdeztem tőle, hogy ezt tényleg ő írta-e. Hogy nem valami hamisítvány-e. Azt mondta, hogy ő írta. Erre megnyugodtam." Az ítélet ugyanis egyrészt nem volt jogerős, másrészt a képviselő-testületnek ekkor már semmilyen tevékenységet nem kellett kifejtenie, hogy a népszavazás megvalósuljon: az ügyeket a Választási Bizottság intézte. Oravecék könnyű lélekkel tartották be a bíróság határozatát. És röhögtek a markukba.

Meciaréknak még egy rendes bírósági határozatra sem futotta. Ez van, ha egy ország törvényeit ilyen lóhalálában rakják össze. Egy tisztességes diktatúrában ilyen nem fordulhatna elő. Hogy a joghézagokból csak úgy kitüremkedjen a népakarat.

Hogy ne féljenek

"Mitől féljek? Nem katonai puccsot szerveztem!", nevetett a polgármester, amikor a kockázatokról faggattuk. Állami szerv nem válthatja le, új választásokat csak az önkormányzat írhat ki; és még, ha elviszik is, 48 órán belül ki kell hogy engedjék. Elítélni nem valószínű, hogy elítélnék. "Kinek a jogait sértettük? Az államét? Hogy helyette megcsináljuk?", tárta szét a karját a furfangos Oravec.

A polgármestert leginkább az késztette habozásra, hogy a választópolgároknak vagy a választási bizottság tagjainak, a 65 önkéntesnek valami baja eshet. Az egyik szavazókörzetben a polgárok virágot vittek a szavazatszámlálóknak. "Hogy ne féljünk, azért kaptuk ezt", mondta a Narancsnak a bizottság egyik tagja, egy szemüveges, középkorú asszony. És nem is félt, saját bevallása szerint. Amikor megkérdeztük tőle, hogy mitől tetszik nem félni, azt felelte, hogy abba bele sem mer gondolni.

És hogy mibe nem mert belegondolni?

A magas állami szervek, amilyen szerencsétlenül próbáltak a törvényekre hivatkozva hivatalos úton belekavarni a dolgokba, annál eredményesebben léptek fel egy sokkal kevésbé látványos pályán. A félelemkeltésben. Először a legkiszolgáltatottabb réteget, a közalkalmazottakat vették célba. A vasutasoknak (Párkány ma is jelentős vasúti csomópont), a határőröknek és a tanároknak leszóltak megyei, járási szintekről, hogy aki bármilyen módon részt vesz a rebellióban, hétfőn mehet a munkakönyvéért. Ezt a tényt, a több egymástól független forráson túl, az az adat is megerősíti, hogy a szavazás előtti héten többen (mind közalkalmazott) visszaléptek a választási bizottságban vállalt tagságuktól. A MaNcs tudósítói éppen az egyik szavazóhelyen tartózkodtak, amikor különös párbeszédre lettek figyelmesek.

"Magának nem itt kéne lennie - mondta egy választási bizottsági hölgy a szavazni érkező polgárnak -, hanem az asztalnak ezen az oldalán." Mi is megkérdeztük az illetőt. Kertelés nélkül válaszolt. "Igen. Tagja voltam a választási bizottságnak. Tanár vagyok, itt tanítok, szóltak, hogy nézzek állás után, mert a népszavazás után akár be sem menjek. Két kiskorú gyerekem van, nem volt választásom. Azért jöttem el szavazni, hogy valamennyire megnyugtassam a lelkiismeretemet." Tiszta beszéd, senkinek szava sem lehet. Mégis. A másik szavazóhelyiségben egy mozdonyvezetővel találkoztunk, aki azon túl, hogy fejből fújta a svájci alkotmány kisebbségekre vonatkozó passzusait, alátámasztva néhány, a lugánói népszavazásra vonatkozó konkrét példával, azt is elmondta, hogy a vasútnál is megtiltották a részvételt, de a "fűtőháziak kemény gyerekek, ott a vezetőség sem enged", és egész biztos, hogy nyugdíjig a "gépen marad". Ezzel együtt komoly formában föl sem merült, hogy bármelyikük nevét is leírjuk. A szavazás biztonságos lebonyolítására ügyelő városi rendőrség jelen lévő tagja fején találta a szöget: "Ennek a népszavazásnak az ötödik kérdése a félelemről szól. Csak remélhetjük, hogy erre nemmel szavaznak az emberek."

A félelemkeltés másik bevált eszköze a rémhírterjesztés volt. Híre ment, hogy a közeli Köbölkúton (Gbel´ce) 150 kommandós gyakorlatozik, épp ott és épp most. (Ezt később megerősítették cseh és szlovák lapértesülések. Ká-Európában nincs az a rémhír, amelyik ne bírna igaz lenni.) Valamint: láttunk már olyat is e tájakon, hogy egyenruhás emberek titkosnak vélt választási jegyzőkönyvek birtokában törik rá az ajtót a rosszul szavazókra.

De a dolog ezúttal nem jött össze. A párkányiak ezen az esős vasárnapon bizony féltek, de legyőzték félelmüket. A demokrata nemcsak az, aki nem fél, hanem az is, aki úgy bátor, hogy közben fél. A város polgárai nagy méltósággal és nagy elszántsággal özönlöttek a szavazóhelyiségekbe, ünneplő ruhában, hogy részt vegyenek egy olyan szavazáson, ami nincs is, és aminek semmilyen kézzelfogható eredménye nem lehet. Csak az, ami tulajdonképpeni célja volt: hogy hallassák a hangjukat, hogy visszavegyék elbitorolt jogaikat. Egy meglett, tisztes polgár könnyeivel küszködve mondta: "Büszke vagyok, hogy párkányinak születtem." A múlt vasárnap az esőverte komponállás után Budapesten jártunk 1989-ben, vagy Berlinben, esetleg Prágában, netán Varsóban. Álmunkban sem gondoltuk volna, hogy majd´ egy évtizedet kell utaznunk, hogy újra átélhessük e magasztos pillanatokat.

Mert a lehetőség örök. Bárhol bármikor bárki felemelheti a szavát az igazságtalanság ellen. Mert az igazság olyan, hogy győz. És aki kimondja, túllépi saját és mások által köré rakott korlátait.

Szlovák-magyarvegyes páros

A Slovenská Republika múlt keddi felhívása a magyar irredentizmusról meg a Szlovákia területi integritása elleni támadásról delirált: az ellencsapás tehát azon a fronton indult, amihez a népszavazásnak nem sok köze volt. Oravec szerint a polgárok demokratikus meggyőződésük és nem nemzetiségük szerint mennek vagy nem mennek el szavazni; és mindenki, akivel beszéltünk, azt bizonygatta, hogy ez nem a magyarok ügye. "Ez a komisszió is nemzetközi: szlovák, cseh, magyar!", bökött kollégáira az egyik szavazatszámláló; és tény az is, hogy színszlovák falvakból is jöttek Párkányba szavazni az emberek (hiába, persze). A város ama választókerületeiben, ahol a szlovákok aránya nagyobb, mint a város más részein (40 százalék), a frekvencia még magasabb is volt némelyest, mint a város egészében. Nem magyar vircsaft volt tehát a referendum: még akkor sem, ha azok a magyarok, akik az MKDM-et vasalták, azért haragudtak rájuk különösen, mert "magyar létükre" berezeltek. A párkányiak fejében a dolog nyilván úgy állt össze, hogy magyarként mutatnak példát bátorságból meg demokratikus gondolkodásból, szlovák patriotizmusból mintegy; viszont alapvető érdekük volt, hogy ne maradjanak magukra. És ebben nem is volt hiba: nemcsak a helyi szlovákok, de a demokratikus szlovák sajtó és közvélemény is élt-halt az eseményért. De a népszavazás nem a szlovákiai szlovák-magyar viszonyon kívül zajlott le (ahogy azt a résztvevők sugallták), hanem azon belül: csak épp ellenkező módon, mint ahogy azt a szlovák nacionalista sajtó és a miniszterelnök sulykolta. Szlovákok és magyarok összefogtak egy ostoba diktatúra ellen.

Hajrá, Párkány!

Oravec polgármester egyik súlyos gondja az volt, vajon sikerül-e négyre kiérnie a sportpályára: másodállásban ugyanis ő a helyi futballmérkőzések műsorközlője, és a Párkány-Simonfalva (Partizanské) örökrangadót a világért ki nem hagyná.

Odaért. Az utolsó pillanatban. És bemondta a kezdőcsapatokat, és aztán lendületesen tökmaghéj-köpködésbe fogott a drága ember.

Nyilván túlzunk, amikor a hatvankilences Csehszlovákia-Szovjetunió világbajnoki hokimeccs hangulatát emlegetjük, de a párkányi Dukla aznap a Reálnak is nekiment volna. Szegény simonfalviak, pedig ők nem tehettek semmiről, például egyetlen Meciar nevű játékosuk sem volt a megalapításuk óta. Most mégis a történelem áldozatai lettek. A párkányi párducok már a legelső percben viharos (bár lesgyanús) góllal tették fel a koronát a győzelem napjára.

Sajnos a végeredményről beszámolni nincs módunk, mert a tizedik perc tájékán az utolsó komp felé vettük az irányt. Vérzett a szívünk, úgy végignéztük volna, de megnyugtattuk magunkat: erről is Vlado tehet, ha nem fúrja meg a híd újjáépítését, mindkét végeredményt a helyszínen várhatjuk be.

De mindegy is, hisz ezen a napon - egészen biztos - Párkány győzött.

Imponáló fölénnyel.

Bojtár B. Endre

Turcsányi Sándor

(Párkány)

Eredmények

A párkányi referendum végül is érvénytelen lett: az ötven százalékhoz 222 szavazat hiányzott. (És valószínűleg ez is meglett volna, ha az MKDM nem bojkottálja az eseményt.) Az első kérdésre ("Egyetért Ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság belépjen a NATO-ba?") közel 90, a másodikra ("Egyetért Ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság területén atomfegyvereket telepítsenek?") nem egész 20, a harmadikra ("Egyetért Ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság területén támaszpontokat létesítsenek?") 42, a negyedikre pedig ("Egyetért Ön azzal, hogy a Szlovák Köztársaság elnökét a Szlovák Köztársaság polgárai közvetlenül válasszák?") 97 százalék "igen" szavazat érkezett. Oravec polgármester szerint már akkor megérte volna népszavazást tartani, ha csak egyetlen polgárnak lehetővé teszik, hogy kinyilváníthassa véleményét; amúgy 30 százalékos részvételre számítottak. Ehhez képest a siker - fényes. Persze érdekes lett volna végignézni, hogy mire megy a szlovák jogrend az érvényes népszavazással: de ne legyünk telhetetlenek. A belügyminisztérium hétfőn bejelentette, hogy megvizsgálják: sértett-e törvényt a polgármester, a képviselői testület és a választási bizottság 65 önkéntes tagja. Ha igen, nyilván lecsapnak rájuk. Hacsak oda nem figyel Párkány bátor lakóira a világsajtó ezután is.

Vasárnap este mindenesetre patakokban folyt a pezsgő Stúrovóban. Állítólag. Mi erről csak telefonon értesültünk, sajnos.

Az a rohadt híd, ugye.

szerző
Bojtár B. Endre,Turcsányi Sánd
publikálva
1998/17. (04. 23.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...