Romániai helyhatósági választások: Funarral könnyebb

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

1996 sorsdöntő év Románia történetében. A két hete zárult helyhatósági választásokat ugyanis november 3-án a parlamentiek követik, s ekkor dől majd el az is, ki lesz a következő négy évre az államelnök.

1996 sorsdöntő év Románia történetében. A két hete zárult helyhatósági választásokat ugyanis november 3-án a parlamentiek követik, s ekkor dől majd el az is, ki lesz a következő négy évre az államelnök.

Az a politikai erő, amelyik kormányképesnek bizonyul, Románia ezredvégi modernizációs programját kell levezényelje, s ekként beírhatja majd nevét a történelembe. Sokan készülnek erre a szerepre, ám a magát újra jelöltető jelenlegi államelnök, Ion Iliescu pozícióját egyelőre nemigen veszélyezteti senki; igaz, a választásokat megelőző forró ősz még hátravan. Így pártja, a Társadalmi Demokrácia Pártja (PDSR) is meghatározó tényező marad, még ha időközben sokat vesztett is társadalmi befolyásából. A most, június elején lezajlott helyhatósági választások tanulságai épp e pártot érintik a leginkább. A sikeres makroökonómiai program, amely iszonyú terheket rótt a lakosságra, illetve a vásári elemekkel színesített koalíciós együttműködés az ország legszélsőségesebb pártjaival - ami ráadásul nemzetközileg el is szigetelte az országot -, mind-mind e politikai formáció nevéhez fűződik.

A helyhatósági választás végeredményei jelzik az őszi választások sejthető kimenetelét, s látni engedik, milyen irányba fejlődött az elmúlt évek során a román társadalom.

Meglepő,

hogy a romániai közállapotokra olyannyira jellemző nacionalista hangvétel némileg háttérbe szorult; az utolsó pillanatban a kormányzópárt igyekezett ugyan némi soviniszta felhajtással megnyerni céljainak a magyaroktól állítólag "rettegő" erdélyi románokat, ám azok, akik valóban rettegnek a magyaroktól, továbbra is Gheorghe Funar pártjára, a Románok Nemzeti Egységpártjára (PUNR) szavaztak, a magyaroktól kevésbé rettegők pedig - Erdélyben legalábbis - az ellenzékre. Vagy pedig otthon maradtak.

Az idei helyhatósági választásokat leginkább az otthon maradók nagy száma jellemezte. Több helyütt ezért kellett két héttel az első fordulót követően, június 16-án megismételni a procedúrát. Kézenfekvő következtetések hangzottak el minden oldalról arra vonatkozóan, hogyan fáradt meg és ábrándult ki a lakosság az esztendők nélkülözései során, s hogyan fordított hátat - veszélyes esélyt nyújtva így a demokráciaellenes erők számára - az aktívabb politizálásnak. Van azonban e dolgoknak egy másik olvasata is, hisz Románia lakosai voltak korábban sokkal aktívabbak is, mégpedig olyan időszakokban, amikor az országot jelentős politikai kihívások érték. Ilyenkor az átlagember mindig kötelességének érezte, hogy kifejtse véleményét.

Érthető persze a pártok elkeseredése a kevés szavazat láttán: az eredményeit jelentős mértékben feljavító - a nagyvárosok értelmiségi, illetve szakképzett munkásrétegét maga mellé állító - ellenzék maga is azt gondolja, hogy teljes győzelmet ért volna el, ha többen adják le voksaikat. És hasonlóképpen vélekedik a jelentős pozíciókat vesztő - ám befolyását Órománia elmaradt vidékeinek szegény, képzetlen lakosai körében azért megőrző - kormánypárt, miként a kis híján felmorzsolódó szélsőséges pártok is.

A magyarok

persze még így is szép számban szavaztak és jelentős eredményeket értek el, hisz növelték a magyar polgármesterek számát az 1992-es választásokhoz képest. Ez nemcsak arra utal, hogy kollektív létük fenyegetettségét még mindig érzékelik, illetve politikai kockázatként élik meg: a viszonylag magas részvételi szám és a leadott szavazatok szóródása politikai preferenciáik jelentékeny változását is tükrözi. Bekövetkezni látszik, amit elemzők már régen megjósoltak; azazhogy az RMDSZ aligha tudja jelenlegi politikai preferenciái révén "lefedni" a romániai összmagyarságot, a konfrontálódó érdekek pedig belső feszültséget és az erők szétforgácsolódását eredményezhetik. Most, 1996 tavaszán-nyarán mindez főként személyes problémaként vetődik fel, vagyis: a szavazók a politikai megfontolások alapján állított RMDSZ-jelölttel szemben gyakran a független jelöltre adták le szavazataikat; olyan emberekre, akiknek személyes kvalitásait ismerték, s akik gyakorlati - és nem feltétlenül "nemzetpolitikai" - eredményeket igyekeztek felmutatni.

Az ideológiai zavart tükrözi az a sajtópolémia is, amely a választásokat követően bontakozott ki, különösen

Gheorghe Funar

kolozsvári polgármester - egyben az egyik legszélsőségesebb párt, a Románok Nemzeti Egységpártjának vezetője - újraválasztása körül. Nem csak a kolozsváriakat, de az egész országot sokkolta, hogy Funar könnyedén, már az első fordulóban nyert. Utóbb sokan kérdezték: mi a város magyar szavazóinak a felelőssége az ügyben, hiszen Funar pártja másutt, egész Erdélyben látványosan visszaszorult.

Mi lehet Funar furcsa hatalomra kerülésének tulajdonképpeni háttere? Annak dacára, hogy ma is fennáll a Gheorghe Funar pártját és a kormányzó PDSR-t összefűző koalíciós viszony, a két párt elszánt, vérre menő küzdelmet folytatott az erdélyi románság megnyeréséért. A parlamenti többséget birtokló PDSR így saját polgármesterjelöltet állított Kolozsvárott is, Funar ellenében, és hónapokon át kapacitálta az RMDSZ-t, hogy a maga 20 százalékos - tehát tetemesnek mondható - helybeli szavazótáborával álljon jelöltjük mellé. Ha ez megtörténik, nagy valószínűséggel nem Funar nyerte volna meg a választásokat, de az egészen biztos, hogy nem aratott volna fölényes győzelmet már az első fordulóban.

Az RMDSZ-nek

viszont két rossz között kellett választania. Nem volt titok ugyanis, hogy a PDSR által állított jelölt magyarellenesség, illetve a régi struktúrák konzerválása tekintetében jottányit sem különbözik Funartól, mindössze "európaibb", mondhatni, civilizáltabb formában képviseli az ismert nacionalista hajthatatlanságot. Ráadásul a PDSR-jelölt nem is csinált titkot abból, hogy megválasztása esetén - ellensúlyozandó az ellenzék szándékait - amúgy is a Funar-párttal köt majd alkalmi koalíciót a helyhatósági intézményekben. Az RMDSZ dönthetett tehát: vagy az ellenzék közös, de teljesen esélytelen jelöltjét támogatva, indirekt módon segíti be a polgármesteri hatalomba a "nyers" Funart, akinek primitív politikai praktikái eddig nagyon is eredményesen hívták fel a világ figyelmét az antidemokratikus romániai közállapotokra, illetve a magyarság jogos félelmeire; vagy azt a kormányzati vonalat támogatja, amely lényegében nem különbözik Funarétól, ám céljait oly taktikus megfontoltsággal valósítja meg, ami nem irritálja az Európa Tanácsot, az Európai Uniót, de még az Egyesült Államok Kongresszusát sem.

Sokan cikkeztek Románia-szerte Funar beválthatatlan és

egyébként is ostoba

kampányígéreteiről, mint hogy megválasztása esetén "metrót ajándékoz" Kolozsvárnak. Arról a választási ígéretéről azonban csak kevesen - és kizárólag az ellenzéki oldalon - beszéltek, hogy majd Kolozsváron fogja felállítani Románia legnagyobb Antonescu-szobrát. (Ion Antonescu marsall Kelet-Európa "legintelligensebb fasiszta vezére" volt; mint háborús bűnöst kivégezték.) E tény is mutatja, hogy Funar céljai között nem csak a romániai magyarság provokálása, nyugtalanítása szerepel, de hasonlóképpen nyugtalanítani és provokálni akarja a nagyvilágot is. És ez is a mai romániai politikai állapotok egyik fontos összetevője.

Nem kétséges: a koalíciós szövetséges, a Társadalmi Demokrácia Pártja okkal retteg Gheorghe Funar minden volt és eljövendő mániájától, ám a jelek szerint a PUNR - és személyesen Funar - politikai támogatásáról lemondani nem szándékozik. Ez is a jelenlegi helyhatósági választások egyik fontos tanulsága. Ugyanis a kormányzó PDSR a maga koalíciós parlamenti többségével - figyelmen kívül hagyva a legfontosabb ellenzéki tényezők véleményét - épp a napokban változtatta meg a választási törvényt, leszállítva a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt ötről három százalékra. Épp annyira, hogy a ceausescui idők szellemét idéző két nacionalista párt, a PUNR és a Nagy Románia Párt (PRM) - a prognosztizált rossz novemberi szereplés dacára - még biztosan bejuthasson a parlamentbe, s kisegítse a jelenlegi vezetést egy majdani kormánytöbbség újbóli kialakításakor.

Ez a két párt, a maga Nyugat-ellenességével és nyílt nacionalizmusával tovább tágíthatja a romániai pártok színskáláját: az európai, illetve amerikai kormányzati megítélés szempontjából fontos lehet, hogy Iliescuéknak - esetleges kritikák és szemrehányások esetén - legyen lehetőségük arra hivatkozni: nem saját pártjuk, a PDSR a "legnacionalistább", és még csak nem is ők őrzik a "leghívebben" a hajdani totális állam szellemét, minthogy vannak a parlamentben sokkal szélsőségesebbek is náluk, s ezek vitorláiból legsikeresebben alkalmasint a Társadalmi Demokrácia Pártja tudja majd kifogni a szelet. Ismert érvrendszer; mint tudjuk, erről szólt az elmúlt négy esztendő is.

Ara-Kovács Attila

szerző
Ara-Kovács Attila
publikálva
1996/26. (06. 27.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...