Amerikába utazik tanulni Fekete-Győr András és Szél Bernadett

  • narancs.hu
  • 2018. szeptember 14.

Külpol

A két politikus az amerikai külügyminisztérium ösztöndíjasa lett.

Fekete-Győr és Szél szeptember 17-től október elejéig lesznek az Amerikai Egyesült Államokban, mivel megkapták az amerikai külügyminisztérium által támogatott International Visitors Leadership program ösztöndíját – írja az Index.

Az ösztöndíj célja, hogy összekapcsolja a jelenlegi és feltörekvő külföldi vezetőket az amerikai partnereikkel. Korábban egyébként ugyanezen a programon vehetett részt Antall József és Horn Gyula is.

A Momentum elnöke úgy látja, hogy az USA az egyetlen szuperhatalom, amelynek a jó megoldásait vizsgálni kell, a rosszakból pedig tanulni. „Az így megszerezhető tudást pedig haza kell hozni, hogy Magyarország és Európa javára fordítsuk” – mondta Fekete-Győr a lapnak.

A programban részt vevők egyébként a kint töltött három hét alatt különböző városokba fognak utazni, ahol politikai szakemberekkel, kormányzati tisztségviselőkkel, tudósokkal és újságírókkal találkoznak, illetve előadásokat is hallgatnak majd. Washingtonban például a női konfliktuskezelésről, Dallasban pedig a szexuális zaklatás és a családon belüli erőszak kezelésének kérdéseiről lesz szó.

Szél Bernadett azért jelentkezett a programra, mert úgy látja, hogy egy fejlettebb demokráciában fontos ismeretekre lehet szert tenni Magyarország és a magyar nők szempontjából.

Figyelmébe ajánljuk