Trump egyik embere szerint Orbán Viktor egy politikai prostituált

  • narancs.hu
  • 2017. december 3.

Külpol

Nárcisztikus és megalomán is.

A magyar származású Radványi K. Miklós a Straight Talk USA blogoldalon nyílt levélben bírálta Orbán Viktor és a Fidesz-kormány eddigi politikáját. A Szabadság határai nevű amerikai szervezet alelnökének levelét szombaton szúrta ki Jávor Benedek EP-képviselő, aki a Facebook-oldalán külön felhívta a figyelmet arra, hogy Radványi kirohanása azért is érdekes, mert ő a Donald Trump körüli szellemi holdudvar egyik szereplője, ahonnan Orbánék inkább támogatást reméltek, és nem bírálatot.

A szakértő a levél elején külön felhívja a figyelmet arra, hogy számára fontos Magyarország múltja, jelene és jövője, és aggódik a szerinte romló magyar viszonyok, illetve Orbán Viktor külpolitikája miatt, amely nem veszi figyelembe a NATO, az Európai Unió, de még a magyar nemzet alapvető érdekeit sem.

false

 

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

Radványi röviden végigveszi Orbán és a Fidesz útját a hatalomig, miközben megjegyzi, hogy a mostani kormánypárt 2010-es utáni tevékenységével egy korrupt rendszert hozott létre, a miniszterelnök öntelt arroganciájával hátat fordított a rendszerváltás utáni évtizedek eredményeinek. A szakértő szerint Orbán Viktor az „Európai Unió prostituáltjává vált”, az EU biztosítja a pénzügyi forrást, hogy talpon maradjon a magyar gazdaság, miközben a kormányfő olyan fél- vagy teljesen autokrata vezetők mellé szegődik, mint az orosz elnök Vlagyimir Putyin, vagy Törökország első embere, Recep Tayyip Erdoğan.

A magyar miniszterelnök az illiberális demokráciát és a korrupt gazdasági elképzeléseit helyezi előtérbe, miközben nárcizmusától és megalomániájától vezetve eltávolodott Magyarország alapvető európai politikai és morális alapelveitől – írja Radványi K. Miklós, aki szerint ezek nem azok a törekvések, amelyeket a magyar nép választott volna, akik abban bízhatnak, hogy Orbán Viktor gyorsan távozik az ország éléről, ahol az emberek újra szabadon élhetnének, és egy normális világról álmodhatnának.

Árulkodó videó készült arról, ahogy Orbán Viktort gyakorlatilag levegőnek nézték az európai vezetők

De lehet, hogy csak a miniszterelnök közösített ki mindenkit. Az előző héten rendezett brüsszeli NATO-csúcson Orbán Viktor végre válthatott néhány szót Donald Trumppal, és testközelből láthatta, ahogy az amerikai elnök arrébb lökte Duško Marković montenegrói miniszterelnököt.

Figyelmébe ajánljuk