Tüntetés Galántán: Nincs hova hátrálni

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Szlovákiában mindig esik az eső. Legutóbb, amikor a párkányi népszavazás alkalmából járt a Narancs stábja odaát, már az esztergomi kompon ronggyá áztunk, és mára sem derült ki "északi szomszédunk" felett az ég. E sajnálatos meteorológiai tünetet először akkor fájlaltuk különösen, amikor Érsekújvár után a Vágsellye felé vivő útra fordultunk, s arra bizony kilométeres hosszban cseresznyefák szegélyezik az útpályát; másodszor és általában akkor, amikor mindenkitől azt hallottuk, hogy ó, csak a szeptember jönne már. Várni az őszt, hogy végre kiderüljön, ha egyáltalán. Nem túl irigylésre méltó létállapot.

Szlovákiában mindig esik az eső. Legutóbb, amikor a párkányi népszavazás alkalmából járt a Narancs stábja odaát, már az esztergomi kompon ronggyá áztunk, és mára sem derült ki "északi szomszédunk" felett az ég. E sajnálatos meteorológiai tünetet először akkor fájlaltuk különösen, amikor Érsekújvár után a Vágsellye felé vivő útra fordultunk, s arra bizony kilométeres hosszban cseresznyefák szegélyezik az útpályát; másodszor és általában akkor, amikor mindenkitől azt hallottuk, hogy ó, csak a szeptember jönne már. Várni az őszt, hogy végre kiderüljön, ha egyáltalán. Nem túl irigylésre méltó létállapot.

A szeptember ugyanis a választások ideje Szlovákiában, akkor majd győznek a jók, alighanem, a mai demokratikus ellenzék, és akkor majd minden jóra fordul. Ehhez csupán egy jelenlegi állapotában is brutálisan diszkriminatív választási törvény összes akadályán kell átszlalomozni, valamint az integrációs lehetőségek egyre távolibbnak tetsző ígéretéről kell bebizonyítani, hogy nem szállt el végleg, s végül megtörni az eddigi három Meciar-kormány nem is annyira látszólagos bebetonozottságát, ilyesmik, hegyet elhordani zsebkendő négy sarkában, vízitevét átkergetni a tű fokán, csupa semmiség. Ám szeptember még messze van, lehet bizakodni, más úgyse maradt.

Esernyőerdő

Galántára érve esernyőkkel borított főtér fogad, a Városi Kulturális Központ falán lévő, finoman szólva is pszichedelikus szoc-szürreál mozaikegyüttes alatt, mely nyilván semmi mást, mint a kultúrák sokszínűségét kívánja ábrázolni, vegyes kép fogad. Szlovák és magyar nyelvű táblák, transzparensek, egy szlovák nemzeti lobogó, fő helyen egy hosszabb idézet Stúr Lajostól, a később Matica Slovenskává izmosodó, boldogult emlékű Stúr Társaság névadójától, a szlovák nemzeti önállóság múlt századi bajnokától. Még ő is bírt olyat mondani, ami smafu mai követői számára.

Hazai rendezvényeken trenírozott szemünk olyan három- és ötezer közé teszi a megjelentek számát, hiába, nem vagyunk csalhatatlanok, bár még nem is sejtjük, hogy a másnapi magyar sajtó, pártállástól függően, naná, kettő- és tízezer közt meríti ki az úgyszólván összes lehetőséget. Mindegy, sokan voltunk.

A hírek két közvetlen előzményt jelölnek meg a tüntetés(ek, volt egy másik hasonló a kelet-szlovákiai Szepsiben ugyanekkor) miértjéül. Az egyik az iskolatörvény első olvasatban elfogadott módosítása, mely a Szlovák Nemzeti Párt javaslatára azt eredményezné, hogy a magyar tannyelvű iskolákban eztán a földrajzot, a történelmet és a testnevelést kezdetként, majd a magyar kivételével minden tantárgyat szlovákul oktassanak.

A másik -hm, az esernyővel fölvonulók is e szép dátumot idézik - a március 15-én elcsapott két iskolaigazgató, a bátorkeszi Novák Ferenc és a búcsi Varga Lajos hivatalba kívánt visszatétele.

Mindkét ügynek súlyos előzményei vannak, évekre visszanyúlók. Nem árt tehát egy szolid szemle, mi minden is esett mostanában arrafelé ez ügyben.

Egy kis nyelvlecke*

nem árthat meg nekünk sem. A magyar tannyelvű iskolák körüli piszkoskodás 1995 elején, konkrétan január 21-én, egy kormányprogramban jelent meg először, miszerint: vezessük be az alternatív oktatást.

Erre reagálásként március harmincegyedikén Rozsnyón a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége megtartja első országos gyűlését. Négy nap alig telik, április 3-án úgy kirúgják a rozsnyói alapiskola igazgatóját, Tóth Sándort (tessék nyugodtan hátradőlni, még vagy két tucat név következik), mint a sicc. E válaszpofon oly gyorsra sikeredett, hogy a törvényi felhatalmazás is csak három nappal később bírta követni, egy finom kis törvénymódosítás formájában, melynek során diszkréten kihagyták az iskolaigazgatók kinevezéséről és leváltásáról szóló cikkelyből az "iskolatanács javaslatára" fordulatot. Minden hatalom az illetékes tanügyi hivatal vezetőjéé. Április 22-én körülbelül kétezres nagygyűlés az anyanyelvű oktatás védelmében.

Június 21., újabb vérfürdő. Röpül négy gimnáziumi igazgató. Szigeti László Párkányból, Tenczel István Ipolyságról, Pék László Galántáról, Kovács László Somorjáról. Egy hét múlva követi őket Balogh Klára Fülekről. Ez a nyári szünet is jól kezdődik. S hogy a következő tanévkezdet se legyen különb, augusztus 26-án az ipolysági alapiskola igazgatója következik, Lendvai Tibor.

Szeptember 4-én a galántai gimi évnyitóján a tanulók helyett tiltakozó szüleik jelennek meg. Élő lánc, este gyertyás felvonulás.

Ez a tanév is eltelik valahogy.

1996 júniusára egy óvodaigazgató, Fekete Mária Komáromból és egy alapiskolai igazgató, a rimaszombati Bodon Jenő jut. Szeptemberben a nyelvtörvényre hivatkozva bevezetik a mára hírhedtté vált egynyelvű bizonyítványt.

Félévkor a komáromi és a dunaszerdahelyi járás iskolái, dacolva az ukázzal, magyar nyelvű bizonyítványt is kiadnak. A pedagógusok jutalma az első körben mozgóbérmegvonás.

1997. március 12-én Ondrej Nemcok oktatási államtitkár körlevélben utasítja a területi oktatási szerveket, biztosítsák a magyar iskolákban, hogy a történelmet és a földrajzot szlovák nemzetiségű tanárok tanítsák.

Egy hónap múlva az Együttélés képviselői ezért bűnvádi eljárást kezdeményeznek e derék férfiú ellen.

Három nap múlva újabb név a halállistán: Gúgh Béla alapiskolaigazgató, Dunaszerdahely.

55 663 aláírás az egynyelvű bizonyítványok és a törvénymódosítás ellen.

Április 29-én Korpás Pál ipolysági gimnáziumi tanár bocsáttatik el.

Május közepén több mint hetvenezer (70 000) tiltakozó levél, júniusban tiltakozó nagygyűlések.

Év végén a szlovákiai magyar alapiskolák egyharmada mégis kétnyelvű bizonyítványt ad ki.

Július elsején a közben munkajogi perét megnyerő, ám igazgatói székébe vissza nem helyezett rozsnyói Tóth Sándort pedagógusi állásából is elbocsátják. Augusztus 11-én Kovács Zoltán, a szádalmási alapiskola igazgatója következik. Négy nap múlva Gyula és Vlado Győrben leszopja egymás faszát.

A szeptember Szendi Klára rozsnyói alapiskola-igazgató, az október Popély Gyula pozsonyi alapiskola- és gimnáziumigazgató ad acta helyezésével kezdődik.

14-én Kovács Péter szenci alapiskolai igazgató osztozik elődei sorsában.

Hát ennyi és nem több (de több, ki tudja, mit hagytam ki) a világhelyzetük.

Vissza az esernyők alá

Mit lehet tenni mindezek hatása alatt? Állni az esőben két óra hosszát, megragadni a polgári engedetlenség összes lehetséges szalmaszálait. Apropó, épp e tüntetés napján kapták kézhez a rendőrségi idézéseket azok a szülők, akik május utolsó péntekjén késő délután a komáromi járási hivatalban próbálták felkeresni az elöljárót. A rendőrség akkor 130 embert lökött ki az épületből, s közülük számosat elő is állított, mondván, nincs náluk személyi igazolvány (vö. nincs rajtuk sapka, ebben a cudar időben).

A tüntetésen beszédet mondott a Magyar Koalíció mindhárom pártjának egy-egy főembere. Duray Miklós, Bugár Béla és A. Nagy László. Rajtuk kívül Rudolf Chmel egykori budapesti nagykövet, ma a szlovák értelmiség fórumának szóvivője és Stefan Markus, a Szlovákiai Helsinki Bizottság elnöke. Mert csak a vak nem látja, hogy ez nem szlovák-magyar meccs, dehogy. Egy gyáva diktatúra igyekszik végleg felszalámizni amúgy is porig alázott alattvalóit.

A látszólag magyarellenes intézkedések ugyanis minimum kettős célt szolgálnak. Egyfelől a kisebbség már rutinszerű szívatását persze, de legfőképpen a különböző társadalmi csoportok közé való ékverést. Hogy lehessen tótozni meg magyarozni. Hogy ezt a sok disznóságot mind a szlovákok csinálják. Vagy hogy minden a büdös magyarok miatt van, mer´ azoknak semmi se teccik, tüntetnek meg el akarnak szakadni.

Éppen utalhatok házunk tájára is.

A Magyar Narancs olvasói szerint az elmúlt év legvisszataszítóbb országa - emlékezzünk csak - Szlovákia volt. A szavazatok, kell-e mondani, az ország pillanatnyi vezetésének szóltak. Ez olyan nyilvánvaló, hogy fölösleges is példákat sorolni szlovákiai szlovák emberek nagyszerűségéről, az ország utazók számára nyújtott örömeiről. A szlovák-magyar együttélés hétköznapjairól.

A meciarizmus közkatonái, magánszorgalmú kutyái tudva-tudatlanul marják öntestüket is, de ez csak a lecke alapfoka, hol van ettől a spanyolviasz.

Ami múlt pénteken Galántán történt, az már több, mint a felismerés. Példa a demokráciából. Csakhogy majd´ tíz évvel a kelet-európai rendszerváltások után a példa kevés. Végre demokrácia kellene ebben az egész istenverte régióban.

Irány haza!

Elénekeltük a Kossuth-nótát, a Himnuszt, Párkányban bejáratott nosztalgiáink visszajátszottak ismét. Még elvegyültünk, beszélgettünk egy kicsit, aztán autóba ültünk, és iszkiri a tutiba. Mi mit tehetünk? Idemásolunk egy rusnya proskripciót, és várjuk mi is a szeptembert. Magyarország és Szlovákia között érvényben van egy alapszerződés, többek között azért is, hogy a Szlovákiában élő magyar embereken eső jogtalan sérelmeket kormányközi szinten is számon lehessen kérni. A hogyanra egyszerű a válasz. Sehogyan.

Horn Gyula és sameszai úgyszólván teljes regnálásuk alatt sunyiban (azaz parlamenti és kormányzati felhatalmazás nélkül, a saját szakállukra) alkudoztak valahol a vadregényes Tátrában a bősi vízlépcsőről, direkte a magyarok és a szlovákok háta mögött. Ugyan mi a szent szart kérhettek ők számon bárkin is bármit is. Még az ótátrafüredi szállodájuk csálingere is leköpte volna őket, ha repetát mertek volna kérni a sztrapacskából.

Várjuk hát a szeptembert mi is.

Turcsányi Sándor

A *-gal jelzett közcím alatti információk a szlovákiai magyar nyelvű napilap, az Új Szó híradásán alapulnak (Hű tükre a honi viszonyoknak, 1998 június 12.). Megtalálható az Interneten is, http://www.voxnova.sk/

szerző
Turcsányi Sándor
publikálva
1998/25. (06. 18.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-Magyarország

még több Kis-Magyarország...

best of Narancs

Vélemény

még több Vélemény...