41 folyóirat dőlhet be – Az NKA nem írta ki a pályázatokat

  • Hamvay Péter
  • 2015. december 2.

Kultúra

Lehet, hogy nem jelenik meg jövőre a Színház, a Jelenkor, a Muzsika, a Filmvilág, vagy le kell kapcsolni a litera.hu-t, az NKA bizottsága nem írta ki a jövő évi folyóirat-pályázatokat. Pedig pénz van.

Mint azt tegnapi cikkünkben megírtuk, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) illetékes bizottsága, nem függetlenül attól, hogy jövőre már a Fekete György-féle Magyar Művészeti Akadémia (MMA) jelöli az új kollégiumi tagok harmadát, egyelőre nem írta ki az új folyóirat-támogatási pályázatokat. Pedig 2012-ben, éppen a kiszámíthatóságot szem előtt tartva, a kiemelt művészeti lapokkal hároméves szerződést kötött az NKA (ez jár le idén), az alap azonban sem ezeket, sem az egyéves pályázatokat nem írta ki. Az évi 8–20 millió forinttal támogatott 27 print folyóirat között van az Alföld, az Art Magazin, az Ellenfény, a Filmvilág, a Jelenkor, a Kalligram, a Balkon, a Forrás, a Kortárs, a Magyar Napló, a 2000, a Magyar Iparművészet, a Muzsika, a Rubicon, a Színház, az Új Művészet, a Nagyvilág és a Tiszatáj. Az évi 4 és 11 millió forinttal támogatott 14 online periodika között találjuk egyebek mellett az Építészfórumot, a Fideliót, a Magyar Múzeumokat, a Revizort, a Praet, a Múlt-Kort és a Literát.

false

 

A kialakult helyzetről megkérdeztük az érintett lapok főszerkesztőit. Ágoston Zoltán, a Jelenkor főszerkesztője szerint ha nem lesz NKA-s folyóirat-pályázat, nem működhet a lap, hiszen költségvetésének felét adja a mecénás alap. Ha csak késésről van szó, ha nehezen is, de áthidalják. Bár a jelenlegi keretükből csak a januári szám készülhet el, de jótékonysági estekkel, előfizetői akciókkal, gyűjtésekkel igyekeznek kihúzni azokat a hónapokat, amíg kiírják és elbírálják a pályázatokat. Herner Dániel, a színház.hu lapigazgatója a Narancsnak elmondta, az első negyedévben látja biztosítottnak a megjelenést, de azt is csak azért, mert az egyébként elodázhatatlan technikai fejlesztésre félretett pénzt fordítanák bérekre. Ez után, bár a portál megmaradhat, közszolgáltatási funkcióját elveszíti, és elsősorban szponzorált anyagok jelennek meg rajta. Berényi Marianna, a Magyar Múzeumok Online főszerkesztője „A létünk a tét” címmel tett közzé kiáltványt a lapjában, amiben egyebek között ezt írja: „A Pulszky Társaság–Magyar Múzeumi Egyesület 2009 óta NKA-támogatással működő internetes folyóirata Magyarországon meghatározó szerepet tölt be a múzeumokról szóló közbeszédben. Az első magyar, múzeumokról szóló, múzeumi szakemberek által a széles közönség számára összeállított folyóirat, amely a muzeális intézményekben felhalmozott tudás lehető legszélesebb és legkönnyebben hozzáférhető fórumává vált. Mivel az idén még nem írták ki az NKA-pályázatot, veszélybe került a munkánk!” Pásztor Erika Katalin, az építészfórum.hu főszerkesztője szerint bevételük harmadát a piacról szerzik, de az NKA-s támogatást hosszú távon nem nélkülözhetik. Csáki Judit, a Revizor főszerkesztője szerint NKA-támogatás nélkül maximum kora tavaszig tud honoráriumokat fizetni a lap.

Mint azt tegnapi írásunkban is jeleztük, az NKA költségvetését alultervezték, mert nem bíztak abban, hogy az ötös lottó nyereményadójából – mivel a játék a nálunk idén indult Eurojackpottal komoly konkurenst kapott – ebben az évben is bejöhet 10 milliárd forint. Az ötös lottó azonban változatlanul népszerű, így az onnan befolyt összeg mostanáig 830 millió forint pluszt eredményezett az alapnak. Sem az NKA igazgatósága, sem a kollégiumok nem verték nagy dobra ezt a tényt. Az alap vezetése 30 nap múlva ígért választ arra a kérdésünkre, hogy miért nem nézték meg év közben a folyószámlájukat, és hogy pontosan mire ment el ez az összeg. A kollégiumoktól úgy tudjuk, egy részét közöttük osztották fel. Aki jobban tudott lobbizni az többet, aki kevésbé, az kevesebbet kapott. Új, nevesített pályázatokat nem írhattak ki, de aki tudott róla, benyújthatott egyedi pályázatot az egyes kollégiumokhoz, bármire. Ennek a határideje néhány napja járt le.

Figyelmébe ajánljuk