Bele kellett bújnom egy pedofil férfi bőrébe

  • narancs.hu
  • 2017. november 15.

Kultúra

Bántalmazott, megcsalt, kihasznált nők és lányok széles palettáját tolja az arcunkba.

A semmiből robbant be a hazai irodalomba 2014-ben Péterfy-Novák Éva, aki az Egyasszony című kötetében a saját történetét írta meg: első gyermeke születését és halálát. Most megjelent novelláskötetében, A rózsaszín ruhában bántalmazott, megcsalt, a legváltozatosabb módokon kihasznált nők és lányok széles palettáját tolja az arcunkba. A szerzővel Götz Eszter beszélgetett.

A rózsaszín ruha

A rózsaszín ruha

 

 

Magyar Narancs: Azt hiszem, valójában most, ezzel a második kötetével lett író.

Péterfy-Novák Éva: Még mindig zavarban vagyok a kifejezéssel. Egy regényen dolgozom, és amikor belefogtam, hirtelen megijedtem: hátha mégsem vagyok író? Egy könyvet bárki meg tud írni. Az Egyasszony publikálásával kiadtam magamból, amit sokáig csak magamban őriztem. Megírtam benne, hogy a szülész két adag gyorsító injekcióval halálra ítélte a lányomat. Zsuzsi testileg és mentálisan sérült gyerek lett, hét évet élt. Minden örömömet is beleírtam a regénybe, amit vele élhettem át. A mondatok harminc évig készültek a fejemben, aztán egy blogot kezdtem írni, és ott, egyszerre esett ki belőlem az egész regény, három hónap alatt. Azt mondják, a legnehezebb a saját sztorit megírni. Belőlem kiömlött.

MN: Talán mert harminc évig tanulta a távolságtartást.

PNÉ: Talán igen. Sok idő kell egy trauma feldolgozásához. Azt hittem, a könyvvel kinyitottam az ajtót, hogy kiadjam magamból a gyászt – de a nyitott ajtón egyszer csak beömlött egy nagy halom téma. Ezerszámra kaptam a leveleket, benne személyesen megélt történeteket szülési traumákról és sérült gyerekekről, bántalmazásokról, családon belüli erőszakról. Most már csak hetente jön néhány levél, de az író-olvasó találkozók után előfordul, hogy még órákon át hallgatom ezeket. Kimeríthetetlen kincstár. A beteg gyermekem szülésekor nem tudtam, hogy ha az orvos bead egy második gyorsító injekciót, mert siet a teniszmeccsére, abba a gyermekem bele is halhat. Viseltem, mert ez volt a dolgom, mert erre neveltek. Tudjuk, hogy akit bántalmaznak, az szégyenben érzi magát, mintha billog lenne a homlokán. De szégyen az is, ha nem tudsz egészséges utódot produkálni, ha megcsal a férjed, ha megfogdosnak az utcán, ha a masszőr benyúl a lábad közé.

A teljes interjút csütörtökön megjelenő, aktuális lapszámunkban olvashatja.

Figyelmébe ajánljuk