A sötétség pedagógiája - Kik és miért tesznek hitet a gyerekverés mellett?

Lélek

Bár a magyar törvények tiltják a gyerekek bántalmazását, megalázását és a lelki erőszakot, a közelmúltban két vallási könyvkiadó is kiállt a tudatos gyerekverés mellett. Hiszen a Biblia is azt írja, aki kíméli botját, gyűlöli a fiát.

A gyermek megverése „sose legyen több három ütésnél! Ha bejelentjük, mennyi lesz, segít saját magunkat is kordában tartani. Ha a fenekelés után ajtót csapkodnak, csúnyán beszélnek velünk, vagy hidegen a szemünkbe néznek és közlik, ez nem is fájt, tudhatjuk, hogy nem értünk el semmit a testi fenyítéssel. Nyugodtan ismételjük meg a fenekelést vagy válasszunk másik fegyelmezési módot.” Mennyi ideig hagyjunk egy gyereket sírni a büntetés vagy fenekelés után? „Amíg a könnyeket őszinte, valódi érzések szülik, hadd folyjanak. De a sírás könnyen átválthat a büntetést végrehajtó ellenség elleni tiltakozásba. A valódi sírás általában nem tart tovább két percnél, esetleg ötnél. Ezután a gyerek már panaszkodik, és a változás felismerhető a sírás hangszínéről és hangerejéről. Én megkívánnám tőle, hogy hagyja abba ezt a tüntető sírást, leg­inkább úgy, hogy felajánlanám neki, kaphat még egy keveset abból, ami az eredeti könnyeket kiváltotta.” Az első éveknek nagy előnye, hogy „kényszert és erőszakot alkalmazhatunk. A gyermekek az évek múltával elfelejtik, ami kora gyermekkorukban történt velük. Ha a gyermeket sikeresen megfosztottuk akaratától, később már nem is fog rá emlékezni, hogy valaha is lett volna akarata, és éppen ezért a szükséges keménységnek sem lesznek káros következményei”.

Megértetted végre? (Fanny és Alexander)

Megértetted végre? (Fanny és Alexander)

 

Vajon melyik idézet származik amerikai fundamentalista keresztény sztárszerzők magyar vallási könyvkiadók által terjesztett nevelési tanácsadó könyvéből, és melyik született a fekete pedagógia – azaz a gyerekkel szembeni szigorú, kegyetlen bánásmód – bölcsőjében, a 18. századi Németországban? Nem könnyű megállapítani, és ez már maga a probléma. A közelmúltban két keresztény nevelési „szakkönyv” nemcsak elfogadható nevelési eszközként írta le a testi fenyítést, de praktikus tanácsokkal is szolgált a szeretetteljes és tiszteletet parancsoló veréshez, kitérve az ütések számára és az alkalmas eszközre is. A problémás könyvekkel foglalkozó újságcikkek után mindkét kiadóvezető megvédte a szerzőket. Bár a nagyobb terjesztők levették a polcról a könyveket, kis utánajárással könnyen beszerezhetők ma is. Rá­adásul a keresztény könyvhálózatban több kétes könyv is kering, amelyek pszichológiai köntösbe bújtatják egy vallási közösség Bibliából kiolvasott hitelveit.

Hogyan történhetett meg, hogy a gyerekek testi fenyítését, testi és lelki bántalmazását, megalázó büntetését a gyermekvédelmi törvényben is tiltó országban ezek a könyvek széles körben elérhetők? Utánajártunk, hogy kik és miért népszerűsítik a gyermekek elfenekelését, s a kutatás során egy amerikai vallási szervezethez bekötött kis gyülekezethez és egy, a magyar Országgyűlés által bejegyzett kisegyházhoz jutottunk el. S persze belefutottunk a katolikus püspöki kar és a pápa erkölcsi támogatását élvező Szent István Könyvkiadó kötetébe is, amely útmutatást ad a szülőknek, hogyan neveljék ki gyerekükből a kezdődő homoszexualitás betegségét – de ezen már meg sem lepődtünk. (A megoldás: a harmadik idézet J. G. Sulzer 1748-as nevelési tanácsadó könyvéből származik. A hátborzongató szövegre a Katharina Rutschky szerkesztette Fekete pedagógia c. könyv hívta fel a figyelmet 1977-ben. A fekete pedagógia és a nácizmus kapcsolatáról Alice Miller írt meggyőzően a 80-as években Kezdetben volt a nevelés címmel.)

Kivirágzó önfejűség

A másik két idézet forrása sorrendben Kay Kuzma és James Dobson. A nagyobb botrányt James Dobson Fegyelmezz! Megéri! c. könyve váltotta ki, e műről először a hvg.hu adott hírt. Dobson azt tanácsolja a szülőknek, hogy ha titokban élvezik a gyerekverést, tartózkodjanak tőle, de ha tudatosan, nevelési célzattal, a szülő utasítása elleni ellenszegülés kiigazítására alkalmazzák, akkor mindenki boldogabb lesz tőle.

false

Dobson agyafúrt: szerinte a gyermek hátsó felének vagy combjának elverése egy semleges tárggyal – bot, vessző – azért különösen hasznos, mert megóvja a gyereket az erőszaktól. Ugyanis ha a dacos gyereket a szülő nem zabolázhatja meg idejében egy kis tudatos veréssel, garantált, hogy később dühből fogja elverni, így pedig eluralkodik a társadalomban az erőszak. A szerző ilyetén tanácsai ellen született petíciót mostanra ezernégyszázan írták alá, a kötetet a Libri ki is vette a hálózatából, de a Keresztyén Ismeretterjesztő Alapítványnál (KIA), Dobson hazai kiadójánál könnyen be tudtam szerezni: a polcon nem volt kint, de kérésemre elővettek egyet. A történelmi egyházaktól független, evangélikus keresztény könyvpiacon a KIA meghatározó szereplő, kiadványait a piac legnagyobb játékosa, a non-profit alapon működő Harmat Kiadó terjeszti. A petíció után még a Harmat webáruháza, a 12 kosár is eltüntette a könyvet, viszont a kiadó központjában továbbra is árulják.

A gyerekverők nemcsak a törvénnyel mennek szembe, de visszafordíthatatlan pszichológiai károkat is okoznak: a veréssel fenyített gyerekek körében gyakoribbak a tanulási és pszichológiai problémák, a kábítószer-használat, az agresszív viselkedés. Hiába állítják e szerzők az ellenkezőjét, a látszólag hűvös fejjel véghezvitt fenekelés is ugyanúgy bántalmazás, s azt üzeni a gyereknek, hogy az adott probléma nem megbeszélhető, csak agresszió­val lehet „megoldani”, mondja a Narancsnak Peer Krisztina klinikai gyermek-szakpszichológus. „A hirtelen felindulásból elkövetett bántalmazás azért is traumatizál, mert váratlanul, kiszámíthatatlanul érkezik. Ugyanakkor sok esetben bűntudatot generál a szülőben, aki ezzel reflektál a történtekre, esetleg bocsánatot is kér. A gyerek elszenvedi a bántalmazást, de azt is érzi, hogy ez nincs rendben. A tudatos, nevelő verés viszont beépül, egyenrangúvá válik a dicsérettel, a világ folyásának természetes velejárója lesz. Ezek a gyerekek felnőttként általában úgy gondolják, megérdemelték a verést. De a verés sosem arányos büntetés, ráadásul gyakran előfordul, hogy az életkori sajátosságokat, például az úgynevezett hisztit vagy az óvodáskori önzést büntetik meg. Hiába tűnik a szülők számára rövid távon hatékonynak a fenyítés, a gyerek nem érti meg belőle, hogy miért érdemes kölcsönadnia a játékát, hanem csak fél a veréstől.”

A KIA igazgatója, Monty Taylor mindennek ellenére a Facebookon állt ki a Dobson-könyv és a testi fenyítés mellett: aki kíméli a botját, az nem szereti a gyermekét, állította a Bibliára hivatkozva. Szerinte önfegyelemmel és szeretettel kell fenyíteni, úgy, hogy ne keletkezzen fizikai sérülés, és a jó Dobson is csak erről beszél. Taylor reakciója is mutatja, hogy nem elszigetelt jelenségről vagy ártatlan túlkapásról van szó. A KIA a 90-es évek közepe óta létezik, száznál is több címet adtak ki, aktuális újdonságaik között 22 könyv szerepel. James Dobson az egyik legkedveltebb szerzőjük, bő harminc könyvre rúgó életművéből eddig 13-at adtak ki, olyanokat, mint a Kemény szeretet vagy az Amit a feleségekről tudni kell(ene). Ezek a Bibliára és pszichológiai kutatásokra alapozott gyereknevelési vagy életvezetési tanácsokat ígérnek.

false

Az 1978-ban íródott Akaratos gyereket például a KIA 1994-ben adta ki először, a bővített változatot pedig tavaly. Ez lényegében megismétli a Fegyelmezz! Megéri! tanácsait: a nyakas, dacos, akaratos kis zsarnokot – azt a sületlenséget, hogy minden gyerek jónak születik, a pozitív nevelés nevű liberális összeesküvés papjai terjesztik – minél hamarabb engedelmességre kell nevelni, különben kivirágzik bennük az önfejűség, és soha nem fogják megérteni a tekintély fogalmát. Ez legkésőbb akkor vezet katasztrófához, ha az ifjú találkozik egy szigorú tanárral, rendőrrel vagy haditengerészeti kiképzőtiszttel. Úgyhogy 18 hónapos kortól bevezethető a testi fenyítés. A mérsékelt verés 10 éves korig a legjobb fegyelmezési mód egy indulatos gyereknél, írja Dobson. A könyv friss kiadása megtalálható a Harmat webáruházában, antikvár példányai a Libri és a Bookline rendszerében is elérhetők.

Anya rúzsa

Dobson sokféle ostobaságot ad úgy elő a gyerekek pszichoszociális fejlődéséről vagy a családi és nemi szerepekről, mintha azok a Biblián és tudományos kutatásokon alapulnának. A Fiúk nevelésében például a homoszexualitást pszichológiai rendellenességként írja le, amiből a szülőnek minél előbb ki kell gyógyítania gyermekét. Ha a 2–4 év közötti kisfiú részt akar venni lányokra jellemző játékokban, lányokkal barátkozik, esetleg használni kezdi anyja rúzsát, akkor helyes útra kell terelni. A szülői tisztánlátást a homoszexuális járvány terjedése nehezíti, mert a homoszexuálisok meg akarják kaparintani a fiatal fiúkat maguknak, véli Dobson. (Állításait a Joseph Nicolosi–Linda Ames Nicolosi szerzőpáros A homoszexualitás megelőzése – Útmutató szülőknek című hírhedt könyvére, a keresztény átnevelő terápiák bibliájára alapozza. Erről a könyvről a magyar katolikus egyház könyvkiadója, a Szent István Társulat gondolta azt, hogy tizenöt évvel első angol nyelvű megjelenése után 2016-ban ki kell adnia Magyarországon.)

James Dobson

James Dobson

Fotó: Getty Images

A szerzőt a KIA előszeretettel írja le „a családot érintő kérdésekben az Egyesült Államok legkiválóbb szaktekintélyének”, de a valóban pszichológus végzettségű Dobson sokkal inkább befolyásos médiaszemélyiség és népszerű evangélista, aki már a 80-as évek közepére az amerikai keresztény-konzervatív jobboldal egyik vezéralakja lett. A Slate szerint Dobson segítette győzelemhez Busht Ohióban és Floridában 2004-ben. De Dobson alapította és vezette évtizedekig a Colorado Springs-i székhelyű Focus on the Family nevű kvázi egyházi szervezetet is, amely világszerte terjeszti a szélsőségesen konzervatív igét, miközben olyan fontos célokért dolgozik, hogy minél több iskolában legyen kötelező ima, tanítsák a kreacionizmust, s minél több államban tiltsák be az abortuszt és az azonos neműek házasságát. A hatalmas szervezet napi rádió- és tévéműsorával, kiadványaival – a 2000-es évek elején négymillió levelet küldtek ki havonta – valóban milliókhoz jut el, az amerikai közéletben betöltött szerepüket pedig jól jelzi, hogy a 40. születésnapi ünnepségükre Mike Pence alelnök is ellátogatott. Dobson gyerekkoráról érdemes megjegyezni, hogy maga is bántalmazás áldozata volt, s hamar megtanulta, hogy ütőtávolságon kívülről feleseljen.

A KIA vezetőségéből többen tagjai a számos kisegyháznak és vallási szervezetnek, így a Dobsonénak is otthont adó, szintén Colorado Springs-i székhelyű keresztény missziós szervezetnek, az Entrustnak, amely helyi kisegyházakat és evangéliumi vallási közösségeket építő lelkészeknek biztosít képzést és infrastruktúrát. Monty Taylor missziós munkáját a honlap szerint az nehezíti, hogy „Magyarországon a legtöbb ember negatívan áll a kereszténységhez”. Az Entrust kötelékében Taylor azon dolgozik, hogy az általa vezetett Szabad Evangéliumi Gyülekezetből hivatalosan elfogadott egyház váljon, minden bizonnyal ezért is hallgatta meg az Országgyűlés igazságügyi bizottsága 2014-ben. A jegyzőkönyv szerint Taylor azt állította, hogy akkor összesen 120 tagjuk volt, saját intézményt nem tartottak fenn. A gyülekezet legfőbb tevékenységeként a KIA-val való együttműködést nevezte meg.

Azért sem mindegy, hogy a KIA vezetője mit gondol a gyerekverésről, mert a Szabad Evangéliumi Gyülekezet vezetőjeként Monty Taylor a közhasznú egyesületként működő gyermek-evangelizációs missziós közösség, a Vasárnapi Iskolai Szövetség elnöke is. A KIA-nak legutóbbi pénzügyi beszámolója szerint mintegy 32 millió forint elszámolt bevétele és 7,5 millió adózás utáni eredménye volt, 54 milliós saját tőke mellett.

Önkéntes engedelmesség

Kay Kuzma

Kay Kuzma

 

„A kisgyerekeket közvetlenül a kihágások után kell elfenekelni, ha várunk vele, nem lesz olyan nagy hatása” – ezt már egy másik tengerentúli pszichológus, nevelési és családügyi tanácsadó, motivációs szpíker, rádiós műsorvezető és kolumnista, az adventista Kay Kuzma állítja Az első 7 év című könyvében, amelyről először a 444.hu írt. Kuzma szerint a hajlékony vessző azért nem jó fenekeléshez, mert nincs mindig kéznél – a kéz emiatt sokkal jobb, és további előnye, hogy azonnal érezzük, mekkorát ütünk vele. Kuzma alapvetően a gyerekfenekelés dobsoni útján jár, de szigorít az életkori határokon: ő csak 2 és 6 év között tartja hasznos nevelési módszernek a verést. A könyv Magyarországon nem került igazán széles körben forgalomba, a szerzőt nem ismeri sem az antikvarium.hu, sem a Libri vagy a Bookline rendszere, a vallási könyvkiadók közül is csak az Advent Kiadó terjesztette másik könyvével, az Önkéntes engedelmességgel együtt. Mostanra mindkét mű eltűnt a kiadó webáruházából, ami azért érdekes, mert a kiadó vezetője, Egerváriné Kökényes Zsuzsa határozottan megvédte Kuzmát az Advent Kiadóhoz szorosan kötődő, hivatalosan bejegyzett – az állami alaptámogatás részeként az idén 36,3 millió forinttal támogatott, mintegy hat­ezer fős kisegyház, a Hetednapi Adventista Egyház honlapján. Az adventista kiadóvezető a cikkben olyan érveket hoz fel, hogy Kuzma a férjével együtt hasznos tagja az adventista egyháznak, a könyvet ők csak terjesztették, a kiadást egy pszichológus „adventista testvér vállalta”, és a könyvben csak egyetlenegy fejezet szól a „testi fenyítékről”. De még ebben is megnyilvánul Kuzma empátiája, hiszen azt mondja, akkor alkalmazható csak, ha elkerülhetetlen, és akkor is csak „a lehető legnagyobb gyengédséggel”. Egerváriné szerint a könyvet minden családnak be kellene szereznie, mert a nem istenfélő nevelési könyvekkel ellentétben az nem a földi siker, a karrier, hanem az örökkévalóság szempontját tartja szem előtt. Ezek után a Hetednapi Adventista Egyház és a kiadó nevében mindenféle gyermekveréstől és gyermekbántalmazástól elhatárolja magát – de nem „a bibliai tanácsoktól”. Nem mellesleg Egerváriné korábban az adventista egyház ügyeit intéző testületben épp a gyermekosztály felelőse volt.

Az Advent Kiadó könyvei ugyan nem találhatók meg a hagyományos terjesztő hálózatokban, de saját webáruháza több száz címet listáz. Ezeket elsősorban saját boltjukban vagy egyházi rendezvényeken, istentiszteleteken árulják. A Krisztus visszatérését váró hetednapi adventizmusban a nevelés, oktatás és az egészséges életmód, táplálkozás hagyományosan kiemelt témák. Az egyházat alapító Ellen G. White nevelési elveiben központi fogalom az engedelmesség, amire még azelőtt meg kell tanítani a gyereket, hogy „el tudna kezdeni érvelni. Ezt a szokást szelíden, kitartó erőfeszítéssel kell megszilárdítani benne. Ezáltal nagyrészt megelőzhetjük az akarat és a tekintély körüli vitákat”. A fegyelmezéssel elérhetjük, hogy engedelmeskedjen Isten rendjének. White sokat ír a táplálkozásról, egészségről: szerinte a betegségek gyakran az ember rossz szokásainak, helytelen táplálkozásának, az élettörvények áthágásának következményei. Ennek megfelelően az Advent Kiadó olyan könyveket is terjeszt, amelyek a gyógyászati célú faszénfogyasztásról vagy a természetgyógyászatról szólnak. A Kuzma-könyveket kiadó Nyolc Lépés a Civilizációs Betegségek Megelőzéséért és Gyógyításáért Alapítvány fő tevékenysége, hogy „a természetes gyógyászat egyik leghatékonyabb anyagát”, az aktivált faszénport és a daganatos betegségek, vírusok kezelését szolgáló „immunpajzsot” olcsón elérhetővé tegye. Ők adták ki Végh József párkapcsolati tanácsadó könyvét is, amelyet szintén az Advent Kiadó forgalmaz. Végh ugyanakkor az alapítvány képviselője is volt. Az nem világos, hogy az alapítvány most is működik-e, mindenesetre a faszénpor értékesítését nem az alapítvány végezte, hanem a Vitaplaza Kft., amelynek a tulajdonosa Végh József. A cég most is aktív, tavaly 3,6 milliós nettó árbevételt könyvelt el.

Általában az emberek

Miután a sajtó felkapta a gyerekverést népszerűsítő két könyvet, egyetlen olyan keresztény könyvesbolt volt, amely nyilvánosan felszólalt a gyerekverés ellen. A keresztény kisegyházak iránt érdeklődő réteget megszólító, 2300 címet áruló Filologosz könyváruház vezetője, Györkös Gábor teljességgel „képtelenségnek tartotta, hogy csöndben maradjon”. Dobson könyvét ők is árulták, de a cikkek után levették polcaikról. „Munkánk során rendszeresen találkozunk tartalmi és minőségi szempontból alacsony színvonalú vagy vállalhatatlan keresztény könyvekkel. Ezek bármiféle kritika vagy visszajelzés megfogalmazása nélkül termelődnek, a fogadtatásukat pedig »az Úr áldja meg a szolgálatotokat« gondolattalan ismételgetése jellemzi. Ezen szeretnénk túllépni!” – írta cikkében a boltvezető. Györkös szerint a keresztények istenképe áll a mögött, hogy ilyen könnyen elfogadják a büntetést és a testi fenyítést, mert „pontosan ilyen Istent képzelnek el”, ami alapvető tévedés.

Megkérdeztem Györköst, miért fordulnak elő ilyen alacsony színvonalú kiadványok az evangéliumi keresztény könyvek 500–700 millió forintosra becsült piacán. „A kiadók néha megspórolják a szakmai munkát, rosszul fordított, lektorálatlan könyvek is születnek. A munkát gyakran önkéntes szolgálat keretei között végzik, és inkább csak pozitív visszajelzést adnak – a keresztények hálásak a gyenge szolgálatért is. A tartalmi szempontú visszajelzés is hiányzik, például nem olvasunk recenziókat. A szerzők nem továbbgondolnak egy témát, hanem meglévő álláspontokat sulykolnak. Magyarországon általában a vallással kapcsolatos, hitéleti és vallástudományi irodalom nem éppen nagy durranás, elég elavult teológiai és vallástudományi tudás van forgalomban akár oktatási intézményekben, különböző egyházi szolgálattevőknek szánt nem akkreditált képzésekben is” – mondja Györkös. A könyvesboltos ezért próbálja úgy berendezni a saját üzletét, hogy legyenek az olvasót a komfortzónájából kizökkentő könyvek is, hogy „lássa, keresztényként milyen sok mindenről lehet gondolkodni. Az egyházakban nem divat a kritikai hozzáállás. Különc csodabogárnak számít az, aki reflektál saját egyháza vagy általában a keresztény egyházak kiadványaira. A kereszténységnek számos ügyével nem hajlandók szembenézni az egyházak, ami abból fakad, hogy pont annyira nem őszinték önmagukkal szemben, mint általában az emberek”.

Figyelmébe ajánljuk

Hol az ember?

A megfilmesíthetetlen könyvek megfilmesítésének korát éljük – ezek pedig nagyrészt sci-fik. Herbert Ross Dűnéjének sokszor nekifutottak, mire Denis Villeneuve szerzői húrokat pengető két blockbustere végre a tömegek igényeit is képes volt kielégíteni; Isaac Asimov Alapítványából az Apple készített immár második évadát taposó, csillogó űroperát – a Netflix pedig az elmúlt évek egyik legnagyobb sikerű, kultikus hard sci-fijébe, Liu Ce-hszin kínai író Hugo-díjas A háromtest-triló­giá­jába vágott bele.

Nem viccelnek

  • - minek -

Poptörténeti szempontból is kerek jubileumokkal teli lesz ez az év is – novemberben lesz negyven éve, hogy megjelent a The Jesus and Mary Chain első kislemeze, a melódiát irgalmatlan sípolásba és nyavalyatörős ritmusba rejtő Upside Down.

Elszáll a madárnő

„Én nem tudok, és nem is szeretek a képeimről beszélni. Amit el tudok mondani, azt csak színnel tudom elmondani. Képeimbe belefestettem az életem tragédiáit és örömeit. Ez volt az életem” – halljuk a művész vallomását a kiállítás első termében, a falra vetített 1977-es rövidfilm részleteként.

Aktivizmus színészekkel

  • Erdei Krisztina

Csoszó Gabriella aktivista fotós, töretlen kitartással vesz részt az ellenzéki tüntetéseken és osztja meg képeit azokkal, akik szeretnének mást is látni, mint amit a NER kínál.

Házasok hátrányban

  • Kiss Annamária

Középkorú házaspár egy protokollparti után vendégül lát egy fiatal párt egyetemi lakosztályuk teraszán, hajnali kettőkor. Az elején mit sem sejtenek arról, hogy ez lesz valamennyiük életének talán leghosszabb éjszakája.

Koponyalabirintus

Az alighanem legelismertebb, világirodalmi rangú kortárs román író, Mircea Cărtărescu 2015-ös nagyregénye rendkívüli, monstruózus mű. Kiszámíthatatlan, szabálytalan, megterhelő. Pedig látszatra nagyon is egyszerű, már-már banális helyzetből indul.

Messziről jött zeneszerző

A Tigris és sárkány és a Hős filmzeneszerzője hat éve már járt is nálunk, mégis bemutatásra szorul a magyar koncertlátogatók előtt. A hatvanhat éves, kínai származású komponistáról hídemberként szokás beszélgetni, aki a hagyományos kínai klasszikus zenét tömegekhez vitte el a nyugati világban.

Az ajánlat

Napi rendszeres fellépéseinek sorában Magyar Péter a múlt pénteken a Klubrádióban járt, ahol Bolgár György műsorában mindenféle kijelentéseket tett Ukrajnáról, illetve az ukrajnai háborúról.

A hegyi ember

Amikor 2018 februárjában Márki-Zay Péter az addig bevehetetlennek hitt Hódmezővásárhelyen, az akkoriban igen befolyásos Lázár János városában az időközi polgármester-választáson magabiztosan legyőzte fideszes ellenfelét, reálisnak tűnt, hogy mindez megismételhető „nagyban” is a tavaszi országgyűlési választásokon.

„Pályáznék, csak nem tudom, kivel”

Miért meghatározó egy társadalom számára a migrációról szóló vita? Hogyan változott a meg Berlin multikulturális közege? Saját történetei megírásáról és megrendezéseiről beszélgettünk, budapesti, román és berlini színházi előadásokról, de filmtervei is szóba kerültek. Kivel lehet itt azokra pályázni?

Pusztítás földön, vízen, levegőben

A magyarországi üvegházhatású gázkibocsátás csaknem háromszorosa került a levegőbe az ukrajnai háború első másfél évében. Óriási mértékű a vízszennyeződés, állatfajok kerültek a kipusztulás szélére. Oroszország akár fél évszázadra való természeti kárt okozott 2023 közepéig-végéig.

Alkotmányos vágy

A magyar mezőgazdaság tizenkét éve felel meg az Alaptörvénybe foglalt GMO-mentességnek, takarmányozáshoz tavaly is importálni kellett genetikailag módosított szóját. A hagyományos szója vetésterülete húsz éve alig változik itthon, pedig a szakértő szerint lehetne versenyezni az ukrán gazdákkal.