"Bokszzsákot kapnak" - Nagy Péter gyermekpszichiáter a kényszerbetegségről

szerző
Beszterczey Judit
publikálva
2009/27. (07. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A gyermekek egy-két százaléka kóros gondolatoktól, kényszercselekvésektől szenved, s ezektől képtelen megszabadulni. Nagyon kevesen kerülnek szakemberhez közülük. Nagy Péter gyermekpszichiáter, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia munkatársa többek között kényszerbeteg fiatalok számára vezet terápiás csoportot.

A gyermekek egy-két százaléka kóros gondolatoktól, kényszercselekvésektől szenved, s ezektől képtelen megszabadulni. Nagyon kevesen kerülnek szakemberhez közülük. Nagy Péter gyermekpszichiáter, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia munkatársa többek között kényszerbeteg fiatalok számára vezet terápiás csoportot.

Magyar Narancs: Lehet-e tudni, hogy mi okozza a kényszerbetegséget?

Nagy Péter: Részben biológiai hajlamra vezethető vissza. Idegrendszeri problémák, genetikai adottságok miatt alakulhat ki gyermekkorban a kényszerbetegség. Egyes területek másként működnek a betegek agyában: leginkább azokkal a funkciókkal van baj, melyek a nem kívánt gondolatokat, cselekvéseket állítják le másoknál. Mindenkinek eszébe jut zavaró tartalmú gondolat, amit soha nem osztana meg mással, ám az ilyet sikerül elhessegetni magunktól. A kényszerbetegek azonban képtelenek megszabadulni e késztetésektől, szinte úgy érzik, hogy már meg is tették ezeket. De meg kell különböztetnünk a kényszergondolatokat a kényszercselekvésektől. A kényszergondolat egy szorongató, feszültséget keltő elképzelés, és az erre adott reakció a kényszercselekvés, ami csökkenti a feszültséget. A kényszerbetegnél sokszor egybemosódik a képzelet és a valóság: nem tudja eldönteni, hogy ami eszébe jutott, az csak a fejében játszódott le, vagy a valóságban is megtörtént.

MN: Felsorolna néhány tipikus kényszercselekvést?

NP: A tisztaságmánia, a kényszeres kézmosás az egyik legjellemzőbb, de gyakori kényszercselekvés az ellenőrzés is, a betegnek számtalanszor vissza kell mennie, bezárta-e az ajtót, leoltotta-e a villanyt, vagy bepakolta-e a táskát. Volt egy fiú, aki attól a kényszergondolattól gyötrődött, hogy meghal az anyukája. Egyszer azt tapasztalta, ha nagyon alaposan megmossa a kezét, a kényszergondolat keltette feszültség enyhülni kezd. A két dolgot összekapcsolta: ha megmosom a kezem, megelőzöm a tragédia bekövetkeztét. Az egyik kamaszkorú beteg például úgy vélte, hogy a zavaró tartalmú kényszergondolatok összefüggésben állnak azokkal a cselekvésekkel, amelyeket a gondolat jelentkezésekor végzett. Emiatt szinte minden tevékenységet abbahagyott; a napok legnagyobb részét a szobájában ülve töltötte, nem mert olvasni, számítógépezni, felöltözni, nehogy valamivel kiváltsa a kényszergondolatok jelentkezését.

MN: Mi különbözteti meg a kényszert a babonától?

NP: Aki babonás, annak nem okoz különösebb kínokat a saját hóbortja. A kényszerbetegség azonban mindig szenvedéssel jár, és hátráltatja a korábban megszokott életvitelt. A kényszercselekvések rengeteg időt vesznek igénybe. A beteg már az utcára sem mer kilépni.

MN: Mennyire jellemző a hazai viszonyokra a tagadás, az elhallgatás? Nincs semmi baja a gyereknek, majd kinövi...

NP: A magyarországi és a külföldi statisztikák egyaránt azt mutatják, hogy százból egy-két gyerek mindenképpen érintett a kényszerbetegségben, de kevesen jutnak el szakemberhez, és akkor is csak több évvel az első tünetek megjelenése után. Akár tíz év is elmúlhat, hiszen az első tünetek általában nem olyan súlyosak, serdülőkorban fordul komolyra a dolog. Egyrészt szégyellik a szülők, ám ha megpróbálják megakadályozni a kényszercselekvést, akkor hatalmas dührohamot válthatnak ki az érintett fiatalból. Például a gyerek már fél órája mossa a kezét, odamegy a szülő, hogy hagyd abba, mert nem győzöm szappannal, akkor őrjöngés és dühöngés lesz a reakció.

MN: Úgy tudom, a különböző életkorú gyermekek másképp viszonyulnak a bűntudathoz. Míg a kisebbek lelkifurdalás nélkül elmesélik a kényszereiket, addig a tinédzserek már szoronganak a tetteiktől.

NP: Az óvodás korú gyerekeknél elenyésző mértékben tapasztalunk kényszercselekvést, gyakoriak viszont a betegségnek nem számító rituálék, például hogyan tegyük sorba a macikat az ágyon, ki adja először az esti puszit. Az állandóság egyfajta biztonságot, megszokottságot nyújt a legkisebbeknek. Persze láttunk már hatéves kényszerbeteget is, de a tizenévesek között sokkal gyakoribb. A Vadaskert Kórház és Szakambulancia kényszerbetegcsoportjában is tíz év feletti gyermekekkel foglalkozunk. A legkisebbek nem feltétlen tudják, hogy amit tesznek vagy eszükbe jut, az irreális: könnyen megnyílnak, mert fel sem fogják, hogy titkolniuk kellene a gondolataikat. A tinédzsereknek komolyabb szégyenérzetük van. Ráadásul serdülőkorban gyakoribbá válnak a szexuális tartalmú, számukra kifejezetten zavaró kényszergondolatok, amelyekről nagyon nehéz beszélni. Ez persze mindenkivel előfordul, de a kényszerbetegek olyan mértékű gyötrelmet élnek át már a puszta gondolattól, mintha az már meg is történt volna velük.

MN: Hogyan vehetik észre a családtagok, hogy a gyermek gondolatai, cselekvései kényszeresek?

NP: Árulkodóak az olyan tevékenységek, amik az átlagoshoz képest sokkal több időt vesznek igénybe, mondjuk a reggeli készülődés a fürdőszobában, ami miatt rendszeresen elkésik a gyerek az iskolából. Az is feltűnő lehet, hogy a gyerek mindig tökéletesen akarja végrehajtani a számára kitűzött feladatot: például többször is felhúzza a zokniját. Mindezt azért teszi, mert kényszeres gondolata támadt, és szorongása csak akkor oldódik, ha "tökéletesen áll a zokni a lábán". Ám otthon nehéz megállapítani, hogy kényszerbeteg-e a gyermek, érdemes szakemberhez fordulni.

MN: Miként kezelhető a gyermekkori kényszerbetegség?

NP: Az igazán hatékony kezelések az 1980-as évekre kristályosodtak ki, Magyarországra is nagyon hamar megérkeztek a módszerek. Elsősorban kognitív viselkedésterápiás metódusokról van szó, amelyek alkalmazása mellett gyakran a gyógyszeres kezelés is mellőzhető. A Vadaskert Alapítvány kórháza éppen tizenöt éve alakult, azóta foglalkozunk - többek között - kényszerbeteg gyermekekkel, s mivel az egész országból érkeznek gyerekek, lehetőségünk van arra, hogy csak kényszerbeteg gyerekek számára is indítsunk csoportot. Körülbelül hat-tíz gyerek kell ahhoz, hogy elkezdődjön az egyhetes, intenzív viselkedésterápiás tréning. Az egészségügyi pénztárral teljes körű finanszírozási szerződésben állunk, rengeteg beteg érkezik hozzánk. Nem fizetős a kórházunk, érvényes taj-számmal bárki kérhet időpontot. (Bővebb tájékoztató a vadaskert.hu honlapon - a szerk.)

MN: Egy hét nem túl sok idő.

NP: Biztosan kevés, én ezt egyfajta bevezető tréningnek tartom. De a hosszabb terápia ellen szól, hogy a gyermekek még iskolába járnak, és egy jelentősebb kimaradás feszültségeket okozhat az iskolai, közösségi életükben. E rövid idő alatt a lehető legtöbb információt próbáljuk átadni a gyerekeknek: hogyan tanulhatnak meg olyan módszereket, melyekkel maguk is kezelni tudják a betegséget. Azonban, hogy mindez állandó szokásukká váljon, otthon gyakorolniuk kell mindennap. Az első lépés, hogy megértessük velük, a kényszerek betegségük tünetei, nem személyiségük, identitásuk részei.

MN: Milyen konkrét módszereket alkalmaznak?

NP: Bokszzsákot kapnak, ami a kényszerbetegséget személyesíti meg, amit kedvükre püfölhetnek. Ezzel kiválóan le tudják vezetni az évek alatt felgyülemlett feszültséget. A kisebb gyerekekkel lerajzoltatjuk a saját kényszerüket, ami ezáltal testet ölt, s így megszemélyesíthető, megnevezhető. A konkrét viselkedésterápia alapja általánosságban az, hogy amit a gyerek eddig csak bizonyos, rituális módon volt hajlandó végrehajtani, azt próbálja meg máshogy és máskor megtenni. Hogy tapasztalhassa: a benne lévő feszültség nem csak a kényszercselekvéssel enyhíthető. Létezik például a késleltetéses módszer: ha jön a kényszer, azt mondja a gyerek, megteszem, de csak öt perc múlva. Ezzel bebizonyíthatja, hogy ő kontrollálja a kényszert, nem pedig a cselekvés uralja őt. A késleltetést általában egy-egy percre kitoljuk, a tapasztalatok szerint ha valaki tíz percig képes ellenállni a kényszercselekvésnek, addigra általában elmúlik a késztetés. Mivel a gyerekek nem mindig érzik magukat betegnek, szükséges a kellő motiváció is. Egy kisfiúnak az volt a kényszere, hogy evés közben félrenyel, éppen ezért egy idő múlva nem fogyasztott szilárd ételt, kizárólag fehérjeturmixot fogyasztott. Eleinte a kórházban is. De mivel haza akart menni, elmondtuk, hogy nincs semmi akadálya, ha látjuk a fejlődést: először legalább a levest egye meg, aztán mindent, ami a levesben van, végül fogyassza el a többiekkel együtt a második fogást is. Ha ezt megteszi, másnap mehet haza. Így is történt. A szülőket is megpróbáljuk bevonni a terápiába, hiszen a gyakorlást otthon is folytatni kell. Nagyon fontos az is, hogy tudják, mindez a gyermek részéről nem szándékos, ugyanis sokszor úgy érezhetik, hogy ez kifejezett bosszantás.

MN: Fennáll-e annak a veszélye, hogy a terápia után az eredeti környezetbe visszakerülve újra megjelennek a kényszercselekvések?

NP: Ha nem foglalkoznak a betegséggel, akkor minden bizonnyal visszatér. Következetesen és kitartóan gyakorolni kell, éppen ezért részletes tervet készítünk minden napra a kórházban és otthonra is: ma melyik kényszeremet fogom legyőzni, holnap melyiken próbálok meg dolgozni. Fontos a nagyon rövid bent fekvéses terápia ambuláns formában történő folytatása, amelyet rajtunk kívül sok magyarországi szakember végez. Aki nagyon nem halad előre otthon, akár vissza is jöhet, hogy újból részt vehessen egy itteni csoporton.

Zsolt kényszerei

Miután édesanyja februárban különösnek találta a 13 éves fiú viselkedését, Zsolt elmesélte, hogy nyár óta vannak kényszercselekvései. Minden este a vécé használata után háromszor meg kell érintenie a radiátort a fürdőszobában, kétszer kezet kell mosnia, s kétszer magára kell zárnia a vécéajtót. Mindez körülbelül egy óra hosszat vett igénybe, de a tortúra ezzel még nem ért véget: a fiúnak meg kellett érintenie a szobájában a szekrényajtót és az ágy sarkát is, ami újabb másfél órán át tartott. Közben egyre soványabb lett, hiszen az étkezéssel is akadtak gondjai. Félelmet érzett a szennyeződéstől, a zsírtól, a betegségektől. A rántott húst és a pörköltet evés előtt megmosta. Később csak sonkát, vízben párolt csirkemellet, hekkfilét és tenger gyümölcseit volt hajlandó fogyasztani. Ezeket külön fazékban kellett megfőzni neki, majd saját hűtőtáskájában tartotta. Nem volt hajlandó a régen használt, ám újra felszerelt zuhanyrózsával tusolni, mert attól rettegett, hogy akkor meghalhat a nagymamája, ezért inkább lábassal hordta a vizet kádba.

Zsolt szerencséjére a Baranya megyei falucskában élő szülei azonnal szakemberhez fordultak, májusban már a Vadaskert kezeltje lett. Azóta a fürdőszobai kényszerek szinte teljesen megszűntek, az esti másfél órás "szertartás" három percre csökkent, Zsolt hízott is, hiszen többet és többféle ételt is hajlandó megenni.

szerző
Beszterczey Judit
publikálva
2009/27. (07. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Kultúrharcok
Bajban a Müszi és a Snétberger-központ
Médiahatóság és versenyhivatal
Hogyan asszisztáltak a médiapiac letarolásához?
Ripp Zoltán írása
Újrajátsszák 2014-et
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...