Egészségügyi okok miatt nem megy Libanonba a pápa

  • MTI/narancs.hu
  • 2022. május 9.

Lélek

A 85 éves egyházfő nincsen jól.

Egészségügyi okokra hivatkozva elhalasztotta júniusra tervezett libanoni látogatását Ferenc pápa - jelentette be hétfőn Valíd Naszar libanoni idegenforgalmi miniszter.

 Libanon levelet kapott a Vatikántól, s ebben hivatalosan értesítik arról a döntésről, hogy elhalasztották a pápa Libanonba tervezett látogatását - tudatta közleményében a miniszter. Hozzátette, hogy a látogatást egészségügyi okok miatt halasztották el.

A katolikus egyházfő júniusban szándékozott a történelme legsúlyosabb gazdasági és pénzügyi válságát élő földközi-tengeri országba utazni. Márciusban magánkihallgatáson fogadta a Vatikánban Michel Aún libanoni elnököt.     A nyolcvanöt éves pápát, akit térdfájdalmak kínoznak, kerekesszékben a múlt héten látták először nyilvános eseményen - emlékeztettek hírügynökségek.

 Az egyházfő csípőbántalomban is szenved, emiatt sántít, és 2021 júliusában komplikált műtéten esett át, amelynek következtében szintén kerekesszékbe került egy időre.

Ferenc pápa útja a harmadik apostoli látogatás lett volna a libanoni polgárháború vége (1990) óta.

Libanon, ahol a Közel-Kelet egyik legnépesebb keresztény közössége él, 2019 óta korábban nem látott gazdasági és társadalmi válságba süllyedt, az ENSZ szerint immár a lakosság több mint 80 százaléka él a szegénységi küszöb alatt.

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban számos támogató üzenetet küldött Libanonba, és többször is közölte, hogy a közel-keleti országba kíván látogatni.

 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk