Egy állat vagy! - Csóka Szilvia zoológus

szerző
Kempf Zita
publikálva
2006/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének munkatársa szerint ha az ember biológiai motivációit szeretnénk megérteni, az állatkertbe is érdemes ellátogatni.

Magyar Narancs: Az ember társas lény, de talán mindenki érezte már, hogy legmélyebb és legfelemelőbb pillanatait képtelen megosztani másokkal, hogy mérhetetlenül magányos, sőt erre a saját, megoszthatatlan világára óriási szüksége van. Melyik motívum az erősebb?

Csóka Szilvia: Társadalmunk a szeparációt alkalmazza büntetésként, gondoljunk a magánzárkára. Lehet fóbiánk a tömegtől is, de alapvetően szociális faj vagyunk, alaptermészetünkben sokkal erősebb a társasság, mint a privát szféra meglétének igénye - noha az is alapvető. Kozmopolita faj vagyunk, benépesítettük a földet. Társas irányultságunk tehát ökológiai kényszerből adódik. Ha aszociálisak lennék, nem tudnánk egymást elviselni. Azok a specialista fajok, amelyeknek az élettere beszűkült, ma jelentős veszélyben vannak.

MN: Mennyiben az ösztöneink által diktált létforma a páros együttélés?

CSSZ: A biológia nem valami romantikus tudomány. A szerelem csupán a biológia szemfényvesztése, azért van rá szükség, hogy az utód létrejöjjön, és amíg védelem-re szorul, a szülei együtt legyenek. Vagyis itt az "önző gén" befolyása a legerősebb, minden a fő cél szolgálatára történik, ahogyan az állatvilágban láthatjuk. Ismerünk például egy szélsőségesen magányos pókfajt. Egyedei a sivatagban szalad-gálnak, és szerencséjük van, ha éle-tük során egyszer összetalálkoznak egy ellenkező neművel. Ha ez megtörténik, akkor párosodnak, és a nőstény rögtön megeszi a hímet. Nem így képzelünk ugyan egy ideális párkapcsolatot, de erre abban az ökológiai környezetben nagy szükség van, különben a faj kihalna. A táplálék nagyon kevés, és a nősténynek fehérjére van szüksége ahhoz, hogy kihordja a petéket. Ez a hímet illetően sem tragédia, mert ha nem találkoznak, úgy hal meg, hogy nem lesz utódja. Így viszont ez egy evolúciós sikertörténet. Az embernél az együttélés nem ilyen drasztikus, de a biológiai siker ott is egyedül az, ha van szaporodóképes utód. Ha lesz három gyerekem, meg azoknak is három, akkor elmondhatom, hogy sikeres ember voltam.

MN: Hogyan oszlanak meg a fajok, ha a poligám-monogám szempontot vizsgáljuk?

CSSZ: Nagyon ritka a monogámia, ez nagy döbbenetet okozott az első DNS-vizsgálatok során. Addig számos fajról gondolták, hogy monogám, aztán kiderült, hogy alig valamelyik az. A tipikusan monogámnak hitt énekesmadár-fajok több-ségéről például bebizonyosodott, hogy néha négy tojásból kettő más hím genetikai anyagát hordozza. A csimpánz nyíltan promiszkuis, csapatban él és szaporodik. Ez is egy jó rendszer; a promiszkuitás összezavarja a hímeket, amire szükség is van, mert más rendszerekben, ahol nyilvánvalóak az apasági viszonyok, sok a hímek által elkövetett kiscsimpánzgyilkosság. A gibbon - közeli rokonunk - viszont vitathatatlanul monogám, egy életre választ párt. Vagy ott vannak az éji majmok. Mindig úgy ülnek, hogy testük harmadával érintkezzenek; a farkuk össze van tekeredve. De a törpepapagájokat is kínzás egyszemélyes ketrecben tartani.

MN: És az ember?

CSSZ: A fenti kutatásokból okulva ma már nem mondunk végleges ítéletet, inkább stádiumokról beszélünk. Úgy vélem, az ember a monogámia felé törekvő faj, jelenlegi állapotában azonban leginkább szeriális monogám. Példák erre a formára is adódnak az állatvilágban. Az egyedek szaporodási ciklusra vagy néhány évre válasz-tanak párt, mondjuk összefognak egy fészekalj felnevelésére. Ha a költés jó, akkor újra találkoznak. De ha nem passzolnak, egészen biztos, hogy legközelebb nem próbálkoznak. Beigazolódott, hogy az összeszokott párok mindig hatékonyabbak, hamarabb raknak fészket, jobban etetnek. A gólya szép példa, ő a vándorlása után igyekszik megtalálni a tavalyi párját a régi fészeknél. Az emberrel kapcsolatban úgy fogalmazhatunk: késztetése van ugyan a permanens monogámiára, de nehezen kivitelezi ezt akkor, amikor evolúciós motívuma (gyermeknemzés-gondoskodás) már nincs hozzá.

MN: Mi indokolja, hogy a monogámia - ez a nehezen tartható berendezkedés - az ideálisnak tartott stratégia? Miért ez lett az igazodási pont tömegesen és etikailag?

CSSZ: Az uralkodó együttélési forma mindig a természet eltartóképességéhez kötött. A többnejűség például ismeretlen a vándorló közösségeknél, ilyesmi csak ott alakult ki, ahol élelmiszerraktárak képződtek. Annak lehetett öt felesége, aki el tudta tartani mind az ötöt. Manapság egy nő nem hal éhen a gyermekével, de ez nem volt mindig így. Hajdan a nő terhesen nem tudta megvédeni magát, szüksége volt az állandó segítségnyújtásra, arra, hogy a férfi táplálékot hordjon neki és megvédje a kardfogú tigristől. Vagyis az maradt életben, akinek igénye volt a családra. A fejlett társadalomban az eltartóképesség megnövekedett, viselkedésünk azonban nagyon lassan fejlődik. Mostani mintáink a pleisztocén korabeli körülményekhez igazodtak. Ezért félünk még ma is - illogikus módon - a kígyótól és nem a konnektortól. A kétszülős családmodell olyannyira belénk ivódott, hogy mára biológiai szükségletünk a biztos háttér a gyermekszüléshez. Jól mutatja ezt, hogy a nők nagy százaléka funkcionális meddő. Vagyis nincs szervi baja, mégsem esik teherbe sok éven át egy hosszú kapcsolatban, miközben egy új viszonyban lehet, hogy minden rendben zajlik. Ez esetenként érzelmi okokra vezethető vissza; az illető nem bízik a párjában. Vagy általában a férfi-nő kapcsolatban. Ez a jelenség gyakori egyszülős családban vagy rossz házasságban nevelkedett lányoknál.

MN: Ostobaság tehát azt felté-telezni, hogy ösztönkésztetéseink poligám irányultságúak, míg intelligenciánk és szocializációnk - felettes énünk - elnyomja ezeket, és a monogámia felé terel?

CSSZ: A monogámiának és az intelligenciának nincs köze egymáshoz. A gibbon például nem kimondottan intelligens faj, mégis monogám. A madaraknak nincs agykérgük, és van köztük jó pár monogám faj. Itt csak az a kérdés, hogy egy fióka felneveléséhez elég-e egy egyed, vagy kettőre van szükség. Tudjuk, hogy az ember utódja esetlen, gyenge, az egyik legfejletlenebb állapotban világra jövő újszülött. Ezért mindkét szülőnek érdeke összefogni, hiszen hiába a megtermékenyítés, ha a kicsi nem éli meg az egyéves kort. Ez persze kiküszöbölhető más úton is. Az oroszlánoknál öt nőstény ovit tart, és egymás utódját is szoptatják. A halak többsége egyszülős, mert ott a külső megtermékenyítés nem köti a nőstényt a petékhez. Lerakja azokat, és nyugodtan továbbállhat. Jön egy hím, és amint megtermékenyíti a petéket, csapdába kerül. Ha ő is elmegy, más halak felfalják az összeset. Ezért ő neveli fel őket. A gepárdnál viszont fordítva van. A hím megtermékenyíti a nőstényt, majd megy a dolgára. A nőstény pedig egyedül vadászik, egyedül vigyáz az utódokra, mindent egyedül csinál. Miért? Mert képes rá. Egyszóval alternatív utak vannak, minden ökológiai környezetben más lehet a célravezető. Az embernél azonban még valami kedvez a monogám stratégiának. Az emlős-állatok nagy része - látvánnyal és szaggal - hirdeti, ha megtermékenyíthető állapotban van. A nő peteérése azonban rejtett; senki, ő maga sem tudja, mikor van ovulációja. Nyitott kérdés, hogy ez miért alakult így, hiszen nagyon költséges mechanizmus. A célját illetően több elképzelés is van, az egyik szerint ez az eszköz csapda, arra szolgál, hogy a nő maga mellett tartsa a kiszemelt férfit. Hiszen ha az tudná, hogy a nő melyik két napon megtermékenyíthető, akkor elegendő volna, ha akkor jelen van, megtermékenyíti a másikat, aztán szedi a sátorfáját, hogy újabb fogamzóképes nőt keressen. E bizonyosság nélkül azonban a legjobb ott lenni mindennap, és folyamatosan termékenyíteni. Mert képzeljük csak el, micsoda ráfaragás, ha a hím - nevezzük így - épp ovuláció idején távozik, majd jön a szomszéd hím, és megtermékenyíti a nőstényt. Az eredeti társ hazajön, és felneveli a szomszéd utódját.

MN: Mintha az evolúció a nőnek akarna kedvezni. Ez nyilván lehetetlen.

CSSZ: X és Y kromoszóma, férfi és nő állandó harcban áll egymással. Az utódnevelés nagyon költséges dolog, ezért mindkét nem igyekszik a másikra hárítani az ezzel kapcsolatos feladatokat. Mindig az jár pórul, akinél az utód ott marad. Az emlős belső megtermékenyítésű, ennélfogva "az evolúció" máris kicsit a nőre testálta az ellátás feladatát.

MN: Férfiak és nők egyaránt szívesen emlegetik azt az ismert elméletet, ami a nők és a férfiak eltérő nemi késztetéseit magyarázza. E szerint a férfi érdeke, hogy hímként minél több nőstényt termékenyítsen meg, így továbbadva génkészletét, míg a nőé nőstényként az, hogy egyetlen hímet elkötelezetté tegyen saját, korlátozott számban foganó utódjainak ellátására. A monogám férfiak eszerint evolúciós értelemben önpusztítók?

CSSZ: A nőnek van egy hatalmas előnye: ha valaki, ő biztos lehet abban, hogy a saját utódját hordozza. A férfi azonban csak egyetlen módon szerezhet bizonyosságot: ha párja mellett van reggeltől estig. Annyira pórul járni ugyanis egy nőstény se tud, mint egy hím, amikor más utódját neveli. Ez hatalmas evolúciós veszteség, hiszen a génkészlet meghal vele együtt. Ám mivel képtelenség állandóan jelen lenni fizikailag, érzelmi kötésre van szükség. Ami régen az erényöv volt, az ma a szerelem, a bizalom és hasonló pszichológiai fogalmak.

MN: Tekinthetjük a másik kínálkozó ellenpéldát: a nő promiszkuis késztetését is.

CSSZ: Sokáig nem értették, miért éri meg félrelépni egy nőnek. Az ő kódolt körülményei szerint gondoskodnia kell egy megbízható, otthon és nyugton maradó apatípusról. Nos, e hímek csoportja ritkán mutat átfedést a legjobb génkészletet hordozó férfiakéval. Az állatvilágban is ismert az a nősténystratégia, miszerint az illető egy közepes hímet választ párnak, de amint lehetősége nyílik az "alfa hímmel" párosodni, megteszi. Ám egy alfa hím soha nem fogja őt "eltartani", hiszen neki erre nincs szüksége, anélkül is folyamatosan tud párosodni. Így a józan nőstény hazatér, és a kiváló örökanyagokkal bíró utódot felnevelteti a mellette élő "közepes hímmel", akit viszont jobban meg tud tartani, hiszen nincs rá akkora kereslet. Alfa hímnek lenni is ütőképes evolúciós előnnyel jár, hiszen az illető össze-vissza termékenyít, más úgyis felneveli az utódokat. A titkos félrelépés egyébként az állatoknál sem ismeretlen. A csimpánzoknál például van hangja a kopulációnak, de ha az együttlét "tilalmas", akkor a felek ügyelnek rá, hogy az aktus csöndben jöjjön létre, esetleg elbújnak - ami amúgy elképzelhetetlen a rájuk jellemző nemi viselkedés szerint. Végső soron azt láthatjuk, hogy a "poligám férfi-monogám nő" nagyon megengedő elmélet, segítségével mindenki igazolhatja a maga viselkedését.

MN: Mitől függ az, hogy számunkra ki számít "alfa hímnek", és ki tűnik ideális élettársnak?

CSSZ: "Alfa hím" - az ember esetében ideális hím - leginkább izmos vállú, keskeny csípőjű, szimmetrikus külsejű, domináns egyedekből lesz. Ez kevésbé szubjektív fogalom, hiszen az ő személye a nők közötti viszonylagos egyet-értéssel jelölődik ki. Az élettárs-nak választott ember prototípusát azonban gyermekkori imprinting hatások generálják. Kisgyerekként a teljes kiszolgáltatottságból - jó esetben - a folyamatos, kiszámítható törődés hatására az ősbizalom állapotába kerülünk. Az anya az elsődleges kötődési személy, ebben a szoros kapcsolatban tapasztalja meg az utód, mit is jelent a közelség, a bizalom, a szeretet. Ha az anya elutasító, az utód sajnos az érzelmi közelséget negatív, kerülendő élményként éli át, így a későbbiekben vágyik ugyan párkapcsolatra, de érzelmileg igazán nem mer közel engedni senkit, sőt fenyegetve érzi magát, ha párja próbál meg szorosabb kapcsolatot kialakítani. Neki az ideális kapcsolat inkább felszínes. A másik - szexuális imprinting jellegű - korai hatást, amely meghatározó későbbi párválasztásunk szempontjából, az ellenkező nemű szülő váltja ki, tulajdonságaiban, külsejében hasonló párt keresünk.

szerző
Kempf Zita
publikálva
2006/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:

Legfrissebb Narancs

Feláldozható bábuk
Tűzszerésztragédia
A Kreml parancsára
Orosz doppingbotrány
Elveszíti ügyészségjellegét
Polték és Matolcsyék
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...