Szexuális bántalmazások: jog és pszichológia

Ki véd meg?

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2017/43. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A neves hollywoodi filmproducer ellen eddig több mint ötven nő vallott, az ismert magyar színházi rendező ellen hét. A szexuális bántalmazásokat még mindig sokan tabuként kezelik, de a hatóságok hozzáállása és az általánosnak mondható áldozathibáztatás sem segít a latencia csökkentésében.

„A Weinstein-ügy kapcsán kikívánkozik belőlem, hogy 20 évvel ezelőtt egy akkor színházat igazgató rendező egy kedves barátjával elvitt kocsikázni egy próba után…” – így kezdődik Sárosdi Lilla október 14-i Facebook-bejegyzése. E sorokat azóta valószínűleg sokan olvasták, hisz a poszt nyomán botrány kerekedett (erről lásd A Marton-ügy című keretes írásunkat). Az általunk megkérdezett szakemberek szerint ilyen esetben jogi érdekérvényesítésre vajmi kevés a lehetőség, és nem csak az elévülési idő miatt.

 

Komoly akadály

A hatályos büntető törvénykönyv (Btk.) értelmében a „nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmények” közé tartozik a szexuális kényszerítés, erőszak, visszaélés, a vérfertőzés, a kerítés, a prostitúció elősegítése, a kitartottság, a gyermekprostitúció kihasználása, a gyermekpornográfia és a szeméremsértés. Ezek alapesetei 1–5 évig büntetendőek, minősített, súlyosabb esetei (például 12 év alatti személy vagy nevelése, felügyelete, gondozása, gyógykezelése alatt álló személy sérelmére, esetleg a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi vagy befolyási viszonnyal visszaélve) maximum 15 évig. „Bár a legtöbb esetben az elévülési idő 5 év, az ilyen jellegű bűncselekmények alapesete magánindítványra üldözendő, vagyis a cselekmény elkövetésétől számított 30 napon belül teheti meg a feljelentést a sértett. Ezen túl már csak akkor lehet jogi útra terelni, ha minősített esetről van szó, és a hivatalból üldözendő kategóriába esik. Ez komoly akadály az áldozatok számára” – mondja Spronz Júlia ügyvéd, a Patent Egyesület munkatársa. Hozzáteszi, évente 300-400 eset kerül be a hivatalos statisztikákba, sokszor feljelentés sem születik, bírósági szakaszba még kevesebb ügy jut el. „A Sipos-ügy pozitív hozadéka volt, hogy módosították a Btk.-t, a kiskorúak sérelmére elkövetett erőszakos szexuális bűncselekmények azóta nem évülnek el (Sipos Pál, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorlóiskola tanárának ügye 2014 nyarán bukott ki, miszerint számos diákját molesztálta, ám az ügy elévült, így jogi következménye nem lett – F. Zs.). Visszamenőleg viszont nem érvényes – ahogy sokan gondolják –, és a felnőtt korúakra sem vonatkozik, pedig ki kellene terjeszteni. Talán a Marton-ügy precedensértékű lesz, és számíthatunk egy újabb jogszabályváltozásra.”

A Patent Egyesület látja el Sárosdi Lilla jogi képviseletét is. Spronz szerint a mostani Btk. alapján szexuális kényszerítés kísérletének minősülne az eset, de amikor történt, még az előző törvény volt hatályban, s a jogi utat kizárja az elévülés. Büntetőjogi lépésre csak Marton Lászlónak van lehetősége: ő rágalmazásért perelhetné be a színésznőt. Az egyesülethez forduló áldozatok ellen (a Patentnél javarészt női áldozatok jelentkeznek) sokszor indítanak rágalmazási pert vagy hamis vád miatt eljárást. „Ha egy eljárást bizonyíték hiányában zárnak le, nincs jogi lehetőség hamis vád miatt perelni, de ha bűncselekmény hiányában zárul le az ügy, akkor ennek nincs akadálya. Sokszor kísértem már erőszak áldozatául esett ügyfeleket rabosításra, rettentően megalázó a helyzet: nem elég, hogy nem hisznek nekik és nem tudják a bíróság előtt bebizonyítani az igazukat, még őket kezelik bűnözőként. Ez még nagyobb visszatartó erő.” A jogvédő tapasztalatai szerint ezek a rágalmazási perek a legtöbbször megrovással vagy pénzbüntetéssel zárulnak, szabadságvesztés ítélettel még nem találkozott. Eddigi praxisukban a legnagyobb pénzbüntetés 1,5 millió forint volt, de általában tíz- vagy százezres tételekről van szó.

A rágalmazási per során a bíróság teret adhat valóságbizonyításnak, azaz az alperes lehetőséget kap arra, hogy állításának valóságát bizonyítsa. Sándor Zsuzsa nyugalmazott bírónő szerint a rágalmazásnál fontos, hogy jogos magánérdek vagy közérdek indokolja-e a kimondott állítást. A Marton-ügyben a jogos magánérdek nem biztos, hogy megállja a helyét, hiszen eltelt 20 év, a közérdek viszont mindenképpen. Emellett Martonnak lehetősége lenne polgári peres útra is terelni az ügyet, ha Sárosdi Lillát a személyiségi jogai megsértése miatt perelné be. Az áldozat viszont polgári pert nem indíthat, csak büntetőeljárást kezdeményezhet, azt is öt éven belül. „Ezek a cselekedetek szeméremsértő vétségnek minősülnek, amely maximum 2 év szabadságvesztéssel büntethető – mondja Sándor Zsuzsa –, de kell, hogy legyen egy konkrét tényállás: mutogatás, fogdosás, megtörtént abúzus.” Szerinte nehéz, de nem lehetetlen bizonyítani a történteket, meg kell hallgatni az áldozatokat, a tanúkat, Marton Lászlót, és fontos szerepet játszhat a férfi, Marton barátja, aki Sárosdi és mások történetében is szerepel, mint aki az autót vezette. „Ő egyben szemtanú és elkövető is, hiszen ahogy Sárosdi elmesélte, a férfi önkielégítést végzett, míg hárman együtt voltak.” Ám ha Marton el is követte a szeméremsértést, abból már nem lehet eljárás, ahhoz olyan áldozatnak kell feljelentést tennie, akivel öt éven belül történt bűncselekmény. És bár jelentkezett olyan nő, akit elmondása szerint két évvel ezelőtt zaklatott a rendező, arról egyelőre nincs szó, hogy feljelentést tenne az ügyben.

„Volt olyan ügyfelünk, aki fiatalkorúként az édesanyjával ült órákat egy rendőrségi folyosón, arra várva, hogy feljelentést tegyen, majd egyszer csak kikiabált a rendőr: Na, hol van az a nemi erőszakos?” – meséli Spronz Júlia, aki szerint sem a rendőrségi, sem a bírósági gyakorlat nem segíti az áldozatokat. „Sok esetben férfiak hallgatják ki az áldozatokat, holott nőként egy nőnek talán könnyebb lenne elmesélni a történteket. Az erőszaknál mindenképpen külsérelmi nyomokat keresnek, noha az esetek kétharmadában, főleg, ha az áldozat szexuálisan aktív, nincs ilyen nyom. Az igazságügyi szakértők nem azt vizsgálják, hogy szenved-e például poszttraumás stressz szindrómában, hanem hogy mennyire szavahihető. A zaklatásnál pedig még nagyobb a sóhajtozás, hogyan lehet azt bizonyítani. Az a kiindulás, hogy a sértett hamisan vádaskodik.”

Sándor Zsuzsa szerint sem túlságosan támogató ez a közeg. A fiatalkorúaknál már igyekeznek kímélőbb körülményeket biztosítani, de a felnőtteknél erről szó nincs: sokszor kell elmesélniük a történteket, keresztkérdéseket kapnak, ha valamit másképp mondanak, akkor szembesítik őket azzal, amit korábban mondtak, ahogy a feltételezett elkövetővel is, ha az tagad. „Ha mindenki nagyon tapintatos a rendszerben, ez akkor is egy tortúra. Ezek a büntetőeljárás szabályai, amelyeket akkor sem lehet felrúgni, ha egy ilyen érzékeny ügyről van szó. A vádlott védelme és garanciális jogai megkövetelik, hogy minden részletet tisztázzanak. Ez a bírók dolga.” Póta Péter bíró, a Fővárosi Törvényszék sajtószóvivője elmondta, az egy áldozat–egy tettes konstellációban, ha a vádlott tagadja a sértett állítását, elsősorban a közvetlen vagy közvetett tanúk támaszthatják alá a sértett állítását, a vádlotti tagadást pedig gyengíthetik vagy cáfolhatják (közvetett tanú az lehet, akinek a sértett elmesélte a történteket, és jó, ha erre az esethez minél közelebbi időpontban került sor). A sértett szavahihetősége rendkívül fontos, ezért kell többször elmondania a vallomását, mely során azt figyelik, mennyire következetes, nincs-e benne ellentmondás. Erőszak esetén valóban a sérülés lehet a perdöntő, ha van; zaklatáskor, fenyegetéskor pedig a pszichológus szakértő vizsgálata, amelynek ki kell zárnia a konfabulációt.

 

Sosem évül el

Tuza Péter ügyvéd (a Zsanett-ügyként elhíresült, hosszú évekig tartó eljárásban E. Zsanett ügyvédje – F. Zs.) szerint probléma, hogy nincsenek a szexuális bűncselekményekre megfelelően kiképzett, erre specializálódott szakemberek és rendőrök. „Még tíz évvel a Zsanett-ügy után is, ha bemegy egy áldozat a rendőrségre, mivel találkozik? Szakszerűtlen kihallgatással, ahol ahelyett, hogy a sértettet kíméletesen, de minden részletre kiterjedően kihallgatnák, hogy lehetőleg ne kelljen újra és újra elmesélnie az átélt borzalmakat, hogy olyan közeget teremtenének, amely nyugtatóan hat rá, hogy szakszerű látleletet vennének, órákat kell várnia, gyakran őt hibáztatják és megalázzák azzal, hogy erkölcsi mivoltában megkérdőjelezik. Ha valamelyik szereplő ráadásul ismert, akkor az intim részletekkel teli információk kiszivárognak. Ez elveszi a sértettek kedvét, hogy jelentkezzenek. Félnek, ami érthető is, ha megnézzük a hatékony védelmet nyújtani nem képes jelenlegi jogi szabályozást. Gyökeres szemléletmód- és jogszabályváltozás kellene, de erre össztársadalmi akaratot nem érzek.”

Víg Sára pszichológus, a Beszélj róla! projekt (gyerekkorban megélt abúzusok áldozatai mondhatják el történeteiket egy honlapon – F. Zs.) egyik elindítója főként gyerekekkel foglalkozik. Szerinte az igazságügyi pszichológus szakértők gyakran „lassan és nem megfelelően haladnak, sokszor nem is rosszindulatból vagy áldozathibáztatásból, mint inkább nemtudásból. Pedig megvan rá a protokoll, hogy milyennek kellene lennie egy gyerekbarát kihallgatószobának, hogy nem százszor és nem négy éven át kell kihallgatni a gyereket. Persze, van, aki jól csinálja, de voltam már fültanúja annak is, amikor egy rendőrnő azt mondta a másfél éve tartó kihallgatássorozat közben az akkor már ötéves kislány anyukájának, hogy ilyen korban is tudnak kihívóan viselkedni a gyerekek. Azt hittem, nem hallok jól. Egy három és fél éves gyereket abuzált egy harmincéves élettárs.” Kuszing Gábor pszichológusnak is lesújtó véleménye van az ilyen eljárásokról: szerinte az az alapmegközelítés, hogy az áldozat csinált valamit rosszul, benne kell keresni a szenvedés és a baj okát, ezzel pedig csak elmélyítik az áldozatoknál egyébként is jelentkező szégyenérzetet, bűntudatot és önhibáztatást. „Azzal kezdődik minden, hogy azt vizsgálják, hazudik-e az áldozat, és nem azzal, hogy esetleg a feltételezett elkövető nem mond igazat.”

Sokan éppen a megszégyenítés és a hibáztatás miatt nem fordulnak szakemberhez, vagy csak későn, sok évvel a történtek után. „Sokszor nem is azért jönnek, mert ezzel akarnak foglalkozni, de a terápia során előjön, hogy korábban szexuális bántalmazást is elszenvedtek” – meséli Kuszing Gábor, aki a másik oldalt is látja. A Stop-Férfierőszak Projektben ugyanis férfi elkövetőknek is nyújtanak pszichológiai segítséget. „Akik nálunk járnak, és önkéntesen segítséget kérnek, viszonylag fiatalok, és az erőszak enyhébb formáiig jutottak csak el, nem a legerőszakosabbak. Sokszor akkor jönnek, ha a nő el akar válni, mert azt akarják, hogy ne legyen vége a kapcsolatnak, de azt még nem ismerik be, hogy uralkodnak, hogy erőszakosak.” Kuszing tapasztalatai szerint a durvább szexuális erőszakot elkövetők nem fordulnak pszichológushoz, nem érzik, hogy velük vagy a viselkedésükkel gond lenne. „Az elkövetők pszichológiai értelemben nem beteg emberek, a sokak által elképzelt, bokorból kiugró cukros bácsik csak az esetek fél százalékát teszik ki. A többinél bármi is legyen az aktus, nem magáról az aktusról szól, nem a másik személyről, hanem arról, hogy egy nála gyengébb, neki kiszolgáltatott személyt kihasznál. Hogy visszaél a hatalmával” – mondja Víg Sára. „Az releváns kérdés, hogy milyen belső szükséglet hajtja az elkövetőt, hogy a hatalmával visszaéljen. A Marton-ügyben a színházi közeghez való tartozás vágyát használta ki az elkövető, az érzelmi elköteleződésből adódó, az idealizált, tudással rendelkező személybe vetett hit az a hatalom, amivel visszaéltek” – magyarázza Lénárd Kata pszichológus, a Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Intézetének egyetemi adjunktusa.

A zaklatás pszichológiai szempontból nagyon sokáig érezteti a hatását. A trauma következményei sok tényezőtől függnek: életkortól, alapszemélyiségtől, a környezet támogató, elutasító vagy áldozathibáztató jellegétől, és nagyon erősen a bántalmazóval való kapcsolattól. Kialakulhatnak poszttraumás vagy szorongásos tünetek, rémálmok, emlékbetörések, evés- és alvászavarok, szociális fóbiák, szégyenérzet, depresszió, meginoghat a világ megbízhatóságába vetett hit, az áldozat ún. kontrollvesztett állapotba kerülhet. A terápiák célja a trauma feldolgozása, a szembenézés vele, amelynek egyik lépcsője a kontroll visszaállítása, a szégyenérzet és a félelem csökkentése és az áldozat igazságának validálása. „A legfontosabb, hogy az eseményt be kell építeni egy koherens élettörténetbe, de úgy, mint a múlt egy darabja, ami a jelenben már nem fenyeget” – mondja Lénárd Kata. Hozzáteszi, szerinte most jobban reagál a társadalom, mint a Kiss László-ügyben, amikor rögtön megkezdődött az áldozathibáztatás. Víg Sára is így gondolja, szerinte a #metoo kampány és Sárosdi Lilla kiállása is ráirányítja a figyelmet erre az óriási problémára. Úgy tűnik, elkezdődött a közös gondolkodás arról, kinek mi a szexuális zaklatás, ki mitől érzi magát rosszul. „De fontos, hogy ne legyen egy általános férfihibáztatás, hiszen férfi áldozatok is vannak. Jó reakció lehet viszont, amit több férfinál láttam: kiírták, hogy #ibelieveyou, vagy­is, hogy hiszek neked. Ez az odafordulás és hitelesítés éppen a hibáztatás ellentéte. Ez lehet a jó irány.”

false

 

Fotó: Németh Dániel

„Szabadulni akartam”

Magyar Narancs: A Facebook-posztod alatt a kommentek egy része arról szólt, miért csak most mondtad el. Mi volt az a pont, amikor úgy döntöttél, ki kell ezzel állnod? A Weins­tein-ügy mennyire játszott ebben szerepet?

Sárosdi Lilla: Két hónappal ezelőtt történt, amikor az utcán sétáltunk a családommal. Megláttam őt, feljött bennem az indulat, de el kellett fojtanom magamban a gyerekek miatt. Korábban sok barátomnak meséltem el az eltelt több mint 20 év alatt. Szabadulni akartam. Ahogy haladtak előre az évek, az emberektől azt kaptam vissza, hogy Martonnak lehetnek más ügyei is, mert „beszélik”. A találkozás felkavarta a múltat. Hány áldozata lehet? És még mindig tanít? Iszonyú lelkiismeret-furdalás tört rám, hogy ahelyett, hogy tennék valamit, csak hallgatok. Aztán amikor a Weinstein-botrány kirobbant, úgy döntöttem, hogy kiírom magamból, mert belehalok. Lesz, ami lesz.

MN: Az elmúlt 20 évben milyen szinten foglalkoztatott téged ez? Mennyire volt benne a mindennapjaidban?

SL: Nem a mindennapjaimban volt benne, hanem az egész lényemben. A bizalmatlanságomban, a haragomban, az indokolatlannak tűnő kitöréseimben. Igyekeztem felejteni, megszabadulni a dologtól, elmondtam, amikor csak tudtam. Nem volt olyan, aki azt mondta volna, hogy tárd a nyilvánosság elé. Ugye az nem oké senkinek, hogy egy férfi bármikor belógassa a nemi szervét egy 18 éves lány arca elé, ha az nem adott erre engedélyt? Ha így van, akkor az jó, mert már megértettünk valamit. Eddig ez nem volt talán evidens sokaknak. És itt és most szeretnék szolidáris lenni mindenkivel, aki valaha is bevallotta, mi történt vele, és közöny fogadta vagy cinizmus.

MN: Teljesen feldolgoztad?

SL: Addig nem lehet feldolgozni, amíg nem lehet nyilvánosan kimondani, és az áldozatot nem fogadja be, az elkövetőt pedig nem tagadja ki magából a közösség. Amíg magadban hordod, csak egy áldozat vagy a sok közül, miközben az elkövető vígan éli életét. Persze, hogy kevesen jelentkeznek a pszichológusnál. Rengeteg olyan nő vagy férfi is érintett, akinek fogalma sincs arról, hogy pszichológushoz kellene fordulnia, vagy hogy létezne a fájdalmára gyógyír. Amíg a társadalom nem áll egyértelműen az áldozatok oldalára, nem könnyíti meg az áldozatok megszólalását, nem veszi körbe őket megértő és empatikus közeg, addig hallgatni fognak, mint a sír. Csontvázak minden családi szekrényben vannak. El sem tudjuk képzelni, micsoda nyomorúságos lelkiállapotban tartanak embe­­reket a munkahelyeken, a különféle közösségekben. Csak akkor lesz változás, ha emberileg ugrunk egy lépcsőfokot. Aki a szégyenét tárja föl, az nem tud számító lenni, az egyszerűen csak beleugrik a szakadékba. Jó volna, ha elkapnátok minket.

MN: A nevet kimondani elengedhetetlennek érezted?

SL: Egyértelműen. A név nélkül ez csak egy sejtetés, amit nem érzünk át eléggé, olyanokat is hírbe keverünk, akik ártatlanok, ráadásul nincs következmény. A név nélkül nincs katarzis, az az igazság.

MN: Volt olyan pont, amikor úgy érezted, megbántad?

SL: Nem.

MN: A Hír Tv műsorában úgy láttam, megrendültél a többi történeten.

SL: Igen, megrendít ezeknek az embereknek a bátorsága. Mi sorstársak lettünk. Így alakult, pedig sohasem ismertük egymást. Én nem vagyok készen arra, hogy nők vagy férfiak százainak segítsek, de azt látom, hogy kik azok, akik segíteni tudnak. Például a Patent Egyesület. Abban tudok segíteni, hogy akik nálam jelentkeznek, azokkal elbeszélgetek és átirányítom őket a szakemberekhez. Az ismerőseim többségének szörnyű történetei vannak a saját szakmájukban, a saját családjukban, mindenütt. A személyes élményem az, hogy ez egy alapvető probléma.

MN: Marton László kilátásba helyezte, hogy rágalmazásért beperel. Erre te azt mondtad, vállalod a bíróság előtt, sőt, szeretnéd, ha el is jutna odáig az ügy. Miért?

SL: Az én ügyem jogilag elévült, ezért én nem perelhetek. Az volna a legjobb, ha Marton László perelne be rágalmazásért. Csak így juthatunk el oda, hogy az igazságszolgáltatás ítéletet hozzon, és mindenki, de tényleg mindenki számára világos legyen, hogy a bűnökért végül felelni kell. Ha Marton nem perel, akkor azzal ugyan bevallja a tettét, de megússza a büntetést. Ebben az esetben legalább a bocsánatkérésig el kellene jutnia, mielőtt végleg elmenekül a világ elől.

MN: Mit gondolsz a #metoo kampányról, illetve a most elindult párbeszédről?

SL: Fontos a párbeszéd, fontos, hogy átszakítsuk a hallgatás falát. Nagyon remélem, hogy lesznek végre olyan bátor emberek is, akik be merik vallani nyilvánosan, hogy tudtak arról, mit művel Marton. Ha hallgatnak, magukat is összekenik ezzel a dologgal, és továbbra is fenntartják ezt a titkokkal, sejtésekkel és cinizmussal telített állapotot.

MN: A megszólalásod miben tudja segíteni az olyan láthatatlanabb visszaélések feltárását, mint például a tyukodi polgármester ügye?

SL: Az én ügyem abban segít, hogy beszédtémává emeli a zaklatás, a hatalommal való visszaélés problémáját. Az a dolgunk, hogy beszéljünk az áldozatokról, hivatkozunk rájuk, a média fordítson rájuk is kellő figyelmet, legyünk szolidárisak, ajánljunk fel nekik segítséget. Németh Pálma öntudatos nő, aki azonnal jelezte, hogy mi történik vele. Csodálom az erejét és a kitartását.

MN: Milyen változásokat szeretnél látni, amikor majd néhány év múlva visszatekintesz erre az időszakra?

SL: Hogy nem lesz menő fiatal lányokat vagy fiúkat kocsikáztatni. Hogy nem hagyják magukra a fiatalokat. Hogy egy kicsit okosabbak, érettebbek, emberebbek leszünk. Nem késünk a szolidaritással, nem magyarázatokat keresünk, hanem belátjuk a felelősségünket. Hogy sokkal kevesebb lesz az áldozat.

A Marton-ügy

Sárosdi Lilla színésznő egy 20 évvel ezelőtti esetről számolt be Facebook-bejegyzésében, miszerint a „nagyrendező” és annak 45–50 év körüli barátja egy próba után kocsikázni invitálta az akkor fiatal, színházért rajongó lányt. „Hova? kérdeztem, persze csak magamban, hiszen úgy, de úgy meg akartam felelni, és persze büszke is voltam, hogy befogad egy pillanatra a színházi elit. Következő pillanatban egy fehér BMW-ben ültem, mellettem a nagyrendező, a kedves barát a volánnál. A Margit-hídnál sosem feledem a képet oldalra nézek, látom a Parlamentet és előttem a nagyrendező térdel a kocsiülésen letolt sliccel pici löttyedt hímtagját limbálva a szemem előtt. »Puszild meg« hallom az instrukciót. Elsírtam magam!” Ezután a rendező, zokon véve a fiatal lány „hisztijét”, megbántva szállt ki a kocsiból – miután barátja egy kietlen helyen még önkielégített egyet –, Sárosdit pedig hazavitette a baráttal.

A színésznő néhány nap után kimondta a férfi nevét is: Marton László, a Vígszínház egykori igazgatója és főrendezője. Marton rövid közleményben reagált: „Sárosdi Lilla állítása minden valóságalapot nélkülöz. Rágalom! Ezért kénytelen vagyok a megfelelő lépések megtételére.”

Azóta többen jelezték, tanúskodnának a színésznő mellett, nekik is elmondta az esetet. Két nő a Hír Tv Alinda c. műsorában arról számolt be, őket is zaklatta Marton, az egyiküket 50 évvel ezelőtt, a másikukat mindössze két éve. A 444.hu-n a hétvégi cikk pedig négy újabb áldozatról tudósított: van, akit „csak” fogdosott a rendező, van, akinek a kezét a nemi szervére szorította, miközben nézte a saját rendezését, van, akivel az orális szex is megtörtént.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) reagálásában leírta, hogy miként egyetlen más intézmény sem, ők sem állíthatják, hogy nem fordulhat elő a falaik közt visszaélés, de az egyetem nyilvántartása szerint az elmúlt évtizedekben nem fordult elő zaklatási ügy. A Vígszínház rövid közleményéből először nem lehetett kihallani, kinek a pártján állnak, kedden kiadott új állásfoglalásukban azonban már kiálltak az áldozatok mellett. Időközben Marton maga írta meg az egyetemnek, hogy bár a személyével kapcsolatos állítások valótlanok, addig, amíg nem vizsgálják ki az ügyet, aminek áll elébe, felfüggeszti oktatói tevékenységét; majd ugyanerre hivatkozva a Vígszínház főrendezői állásáról is lemondott. A legfrissebb fejlemény az, hogy a színház bejelentette: elmarad A vadkacsa című Ibsen-darab Marton rendezésében de­cember 15-re meghirdetett bemutatója.

szerző
Fülöp Zsófia
publikálva
2017/43. (10. 26.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 16 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 14., kedd 21:23
    Hazudik a majom. Mocsok, szemét troll.
  2. 15 rworse
    rworse
    2017. november 14., kedd 21:14
    A húsgyurica és a Pendragon "természetesen" a szokásához híven szemét módon hazudozik.
    A Pendragon eddig mást nem csinált a Narancs "fórumán" az utóbbi napokban, mint szemét trollkodott. Saját megnyilvánulása nem volt, csak a legszemetebb göbbelsputyinfinkelsteinhabonytankönyvi trollkodás.
  3. 14 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 14., kedd 19:39
    A "fikázás" kifejezés gusztustalan, ezért soha nem használtam, míg az "ekézés" alkalmazása igénytelen szóhasználat ugyan, de olykor magam is élek vele. Akinek nem tetszik, limbálja a himbijét a hátsó ülésen térdenállva, háttérben a Parlamenttel. Jómagam nem csak nagyon specifikus esetben (mondjuk történelemfilozófiai vonatkozásban) sorolom magam valakik közé, hanem például olyan esetben is, amikor sokáig kell sorbanállni a boltban, és már nagyon unjuk (mi, a várakozók), és azt mondom: "Jöhetne már az eladó. Elég régóta állunk itt." Ilyenkor az sem érdekelne, ha rajtam kívül a populáció következő tagjai sorakoznának fel a bizarr sorban: Gyurcsány Ferenc, rworst, Weinstein, Gyurica, Habony, a jószagú Mari néni és egy transzvesztita - adott esetben akár azt a szót is minden további nélkül kimondanám, hogy "mi", pedig biztosíthatlak, egyikőtökkel sem szeretnék együtt szilveszterezni.
    Természetesen "kívülálló kérdezett" voltál, nem "kvázi falkatag", köszönöm a válaszodat és úgy gondolom, hogy túl is tárgyaltuk a dolgot.
  4. 13 húsleves
    húsleves
    2017. november 14., kedd 18:37
    Két dologra utaltam a 8-as számú hozzászólásban: (1) a suttyók által kultivált „ekézés” szót éppúgy nem kultiválom, mint a suttyók által kultivált „fikázás” szót példának okáért, (2) a kéretlen többes szám első személyt mindig elhárítottam és a jövőben is el fogom hárítani. Általában egyes szám első személyben fogalmazok, illetve csak nagyon specifikus esetben (mondjuk, történelemfilozófiai vonatkozásban) sorolom magam valakik közé.

    Így szólt a kérdés: „Talán egy leendő parlamenti képviselőt ekézünk, Gyurika?”

    Ha nem kvázi falkatag, hanem kívülálló kérdezett vagyok (nem lehet tudni), akkor a szakértő válaszom egyszerű és nagyszerű: nem érdekel, hogy mások kit ekéznek és kit nem.
  5. 12 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 14., kedd 18:12
    Annyi hülyeség és hazugság ömlött ki máris ebben a témában (is) - de szerencsére itt van Ady kicsépelt szalmája, József Attila felnőtt embere: Gyurica, a bódhiszattva, maga Buddha, aki senkit sem ekéz, dehogy ekéz, már hátulgombolós korában sem tette, saját rokonaival is objektív volt, mint Jézus, aki elhajtotta a családját a picsába, és ez bizony nem mindegyiküknek esett jól, de hát ez van, csak tárgyi kritikával illette a tárgyi szöveget, yabadabadooooooo!!! Kabaré.
    Az viszont tény, hogy a rossz és sánta nyelvhasználat nem csupán a műveletlenséget és a semmitmondást, de a hazudozást is pillanatok alatt leleplezi. Nem véletlen, hogy ez a Weinstein-üggyel elindult kampány hihetetlenül silány színvonalon zajlik - nyelvileg is.
  6. 11 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 14., kedd 17:03
    Hol vagy, majom? Tust neki!
  7. 10 Pendragon
    Pendragon
    2017. november 14., kedd 16:38
    Én az 5. számú hozzászólásban ekéztem a leendő parlamenti képviselőt és/vagy képviselőnét. Igen. Nem tagadom le, egyrészt mert távol áll tőlem a nárcisztikus képmutatás, másrészt mert a szövegeket olvasva egyébként is egyértelmű, hogy mi az ekézés, és mi nem.
  8. 9 húsleves
    húsleves
    2017. november 14., kedd 16:05
    helyesen: a pszichomókusnő roggyant szövegében egymásba gabalyodott
  9. 8 húsleves
    húsleves
    2017. november 14., kedd 15:59
    „ekézünk”
    *
    Én senkit nem ekézek. Abból a pelenkából rég kinőttem. Sőt bele se nőttem, ha jól emlékszem a gyerekkoromra. A kamaszkorom világosan jelzi: nem voltam érzelmileg elfogult, még a rokonaimmal kapcsolatban sem. És ez bizony nem mindenkinek esett jól a családban.
    Hogy így soha (senkit) nem szerettem? Nem tudom. Woody Allen „Manhattan” című filmjében mondja az egyik csaj: „egyszer volt orgazmusom, de a pszichiáterem azt mondta, hogy az nem orgazmus volt”.
    Szerintem szerettem (embereket), de lehet, hogy az nem szeretet volt. Mindenesetre soha nem gyűlöltem senkit.
    A szóban forgó „áldozathoz” is mint tárgyhoz viszonyulok. Részint közéleti, részint szemantikai jelenség számomra, mint szubjektum (vagyis hogy mit érez, ha olvassa, amit írok róla) nem érdekel. Nyilván semmi fájót nem érez, mert az ilyen ember attól ilyen, hogy nincsenek kétségei, szenvedései, szorongásai, gyötrelmes gondolatai. De ez is érdektelen. Olyan, amilyen. Puszta faktum, trivial topic.

    A lényeg tehát: ha én volnék a Magyar Narancs lelki rovatvezetője, horribile dictu főszerkesztője, csak fölkérnék egy szakképzett, szakavatott, szakértő pszichiátert (egy rendes pszichoszakit, nem csak amolyan pszichomókust), legyen már oly kedves-bátyám, s alkosson szakvéleményt a konkrét „áldozati” tényközlésről, mely szerint ugyebár: „a nagyrendező térdel a kocsiülésen letolt sliccel pici löttyedt hímtagját limbálva”.

    Utal-e ez a szöveg poszttraumás stressz szindrómában szenvedésre? Már, ha az a főprobléma, hogy a fakabátok nem ezt vizsgálják, hanem az „áldozat szavahihetőségét”. Ha nem utal poszttraumásan stresszes lelki állapotra, akkor mire utal? Tudományosan, lélektanilag. Ha pedig diagnosztizálható a kóros pszichés állapot, engem az is érdekelne, hogy konkrétan mi okozhatott az áldozat lelkében traumát, a limbált himbilimbi (vagy limbihimbi, s hogy melyik?, az már nagyszínművészeti axonometria kérdése: http://math.uni-pannon.hu/~szalkai/MindMusz/17-latoszog/hegy-1.gif ), szóval hogy a teátrumi bráner ténye, vagy annak állaga: picinysége, löttyedtsége generált sokkot a hölgy pszichéjében?
    Főként azért érdekel ez a probléma, mert egyoldalú (one-track) személyes tapasztalataim vannak róla. Az én társaságomban is sikoltott föl már rémült női lélek (autó hátsó ülésén is!): „te, szentséges úristen!!!”, ám utána nem az következett, hogy: „jaj, milyen löttyedt és pici!”, hanem épp ellenkezőleg.

    Ezért szeretném tudni, hogyan van ez általában szexológiailag. Mi az, ami sokkolja a nőt? A sok, vagy a kevés? Ez utóbbi lehet a posztkevéselési szindróma.

    Na most, ha már itt tartunk, azt is megkérdezném egy tekintélyes pszichiáterekből, filológusokból, lingvisztikai (és lingasztikai, vagy mondhatjuk így is lingalógus) szakemberekből álló interdiszciplináris szaktestülettől: a „letolt sliccről” s „a pici, löttyedt, limbált hímtagról” történő nyilvános értekezés milyen női lélekre vall? Poszttraumás stressz szindrómában szenvedő, a férje pszichés hatása alatt senyvedő, vagy egészséges, ámde roppant tahó női lélekre? Nyelvpoénkodva így is kérdezhetném: mi-nő intelligenciáról árulkodik a vallomás?

    Szerintem, ha a fenti kérdésekre valódi szakértők válaszolnának (szövegelemző-konzílium nyomán), abból az igazságügy is profitálhatna. Míg a kommersz pszichomókusok ótvaros közhelyei nem érnek semmit. Főként, ha hülyeséget beszél a magát szakembernek álcázó, fröcsögő aktivista: „fontos, hogy ne legyen egy általános férfihibáztatás, hiszen férfi áldozatok is vannak”.
    Vannak. De ne ezért ne legyen „általános férfihibáztatás”! Hanem azért, mert a férfiak elenyésző része követ el „nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekményt”. Ezért helytelen az általánosítás, s nem azért, mert vannak férfiáldozatok is. Tehát szamárságot beszél a pszichomókusnő, de hát nem is ez a lényeg ugyebár, hanem az a lényeg, hogy pozitív legyen a pszichomókusnő: „Jó reakció lehet viszont, amit több férfinál láttam: kiírták, hogy #ibelieveyou, vagyis, hogy hiszek neked. Ez az odafordulás és hitelesítés éppen a hibáztatás ellentéte. Ez lehet a jó irány.”
    Irány tehát van már, csak arány nincs. Aránytévesztés van. De lehet, hogy iránytévesztés is, mindenesetre a pszichomókusnő idült roggyant egymásba gabalyodott a hívés és a hitelesítés fogalma, miszerint akkor lesz hiteles a „metoo”, ha „több férfi” hisz a nyilvánvaló hazudozónak.

    A suttyó és ripők mókusnő még csak meg sem próbálja eltitkolni: szerinte a férfi ab ovo (vagyis azért, mert férfi) elfogult a nővel szemben, ámde van „több férfi”, aki nem elfogult, s az már hitelesítő erejű. Jó irány lehet.
    Nagyobb ostobaság alig képzelhető el!
    Illetve mint tudjuk, a valóság az, ami teljességgel elképzelhetetlen. Például ez a reálisan létező szöveg: „az odafordulás és hitelesítés a hibáztatás ellentéte”.
    A hibáztatás ellentéte: a nem hibáztatás. Teccik tudni?
    Én például nem fordulok oda az arcátlan hazudozóhoz, nem hitelesítem őt, de nem is hibáztatom. Hanem? Mit teszek? Ahogy József Attila írja: „tárgyi kritikával” illetem a tárgyi szövegét. Tudniillik ez az „áldozathibáztatás” érdemi ellentéte!
    Csak nagyon kevesen képesek gyakorolni. Rajtam kívül senki. Mindenki ekéz, vagy ellenekéz…
  10. 7 rworse
    rworse
    2017. november 14., kedd 15:28
    A Pendragon szokásához híven kéjelegve hazudozik.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...