Postagalamb-tenyésztés: Madáreresztők

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Parti Nagy Lajos könyvében, a Hősöm terében Tubica Cézár és Rencike világuralomra tör. Persze a galambok populista csőcselékként való ábrázolása nem több, mint írói fogás, mégsem árt egy kis rehabilitáció. Lássuk a postagalambot, amely voltaképpen Rencikéék fajának kitenyésztett változata, és annyira hasonlít is rájuk, hogy a laikus első pillantásra meg sem tudja különböztetni a közönséges házigalambot a "postától".

Parti Nagy Lajos könyvében, a Hősöm terében Tubica Cézár és Rencike világuralomra tör. Persze a galambok populista csőcselékként való ábrázolása nem több, mint írói fogás, mégsem árt egy kis rehabilitáció. Lássuk a postagalambot, amely voltaképpen Rencikéék fajának kitenyésztett változata, és annyira hasonlít is rájuk, hogy a laikus első pillantásra meg sem tudja különböztetni a közönséges házigalambot a "postától".

Ennek az az oka, hogy a postagalamb kitenyésztésénél csupán a gyorsaság és a minél megbízhatóbb tájékozódási képesség volt a vezérlő elv, nem pedig a karakteres szín vagy forma, mint a többi házigalambnál. Igaz, az a kétszáz év - amióta a levelek pontos kézbesítését a számukra rendezett gyorsasági röpversenyek váltották föl -, anatómiai változásokat is eredményezett. A postagalambok

nagyobbak és izmosabbak

lettek, mint városi társaik, ami nem csoda, hiszen mikor repül Pesten egy galamb egyhuzamban több száz kilométert, amit az aktív versenyző postagalamb évente többször is könnyedén megtesz? A postagalamboknál - akár az atlétáknál - vannak rövid- és hosszútáv-specialisták, de külön érdekesség, hogy náluk a táv növekedésével a lazább izomzatú nőstények győzelmi esélyei nőnek meg, a tömör és rugalmatlanabb hímekkel szemben.

Ennek ellenére mégis inkább a hímekkel versenyeznek, mert a tojásrakás és fiókanevelés nagyon igénybe veszi a nőstényeket, akiknek dönteniük kell: karrier vagy család. A tenyésztők már döntöttek is helyettük, újabban szinte csak hímeket állítanak starthoz, akik a versenyek közötti néhány, családi körben eltöltött pihenőnap után már utaznak is messzi országokba a kamionnal, hogy több ezer társukkal együtt újra hazarepülhessenek, ki-ki a maga dúcába. A hosszabb versenyek akár 800 kilométeresek is lehetnek, amit a 70-90 km/h átlaggal repülő versenyzők - ha reggel indítják őket - estére teljesítenek. Otthon a gazda már várja őket, leveszi a startkor a lábukra húzott különleges gyűrűt, azt hitelesíti a versenyórájával, az eredményt közli a szövetséggel, és jöhet az eredményhirdetés. A versenyek távját és a start időpontját úgy próbálják megválasztani, hogy a galambnak ne kelljen a szabadban éjszakáznia, egyrészt mert utál éjszaka repülni, ha meg leszáll, akkor a ragadozók könnyen elkapják. Nem egy nyugdíjas állás ez, néhány éven belül a versenyzők

90 százaléka eltűnik útközben,

ezért ősi ellenségeik, a rájuk lecsapó héják és sólymok felelősek meg a csávázott vetőmag, amit uzsonnára csipegetnek föl a szántóföldekről, meg a szennyezett víz, amiből gyanútlanul kortyolgatnak, a megnövekedett háttérsugárzás, ami teljesen meg tudja zavarni a tájékozódásukat. Nem könnyű sport.

A csernobili katasztrófa évében egy galamb se talált haza. És valószínű, hogy a rádiótelefonokkal megnövekedett elektroszmog sem használ nekik.

A nagy lemorzsolódást a tenyésztők még nagyobb tenyésztési kedvvel ellensúlyozzák, a Magyar Postagalamb Sportszövetség (MPS) 4500 tagja évente

330 000 új fiókát

gyűrűz meg. De nem minden veszteség pótolható, ezért a legértékesebb galambokat nagyon ritkán vagy egyáltalán nem indítják el versenyen, nehogy elvesszenek, nekik marad a dúc, ahol csak szaporodniuk kell. A tenyésztési hatékonyság növelése az egyre gyorsabban repülő galambok nemes versengésén túl komoly üzlet is, persze nem hazánkban, ahol már 1000 HUF-ért miénk lehet egy jó küllemű fióka, és a legjobbak is csak néhány tízezer forintért cserélnek gazdát, hanem Nyugat-Európában. Három évvel ezelőtt a barcelonai röpverseny belga győztesét az angolok 250 ezer fontért vásárolták meg, el lehet képzelni, mennyiért árulják ennek a hímnek a leszármazottjait, ha például Németországban, ami nem is akkora postagalamb-nagyhatalom, mint Belgium, a teljesen átlagos germán növendékek kerülnek 3000 márkába.

Tehát ha a csúcsra szeretnénk törni, legjobb a belga törzsekből vásárolni, csak arra vigyázzunk, ha versenyzőt szeretnénk, akkor fiókakorú, kirepülés előtt álló galambot vásároljunk, amelyik nálunk kezdi szárnyait próbálgatni, mert az a mi dúcunkat fogja ezentúl hazájának vallani. Az idősebb korban vásárolt példányokat viszont örökös dúcfogságra kell ítélni, mert a postagalambszív mindig hazahúz, és az állatok az első leendő alkalommal faképnél hagynak minket: az ő esetükben marad a szigorú őrizet és a boldog házasélet. Nekünk pedig a remény, hogy majd nálunk kel ki az a fióka, amelyik megnyeri a nagy barcelonai versenyt. És a sok közönséges BMW meg Mercedes után hátha megint Rolls Royce lesz az első díj, mint 1985-ben.

Böröcz László

(A cikkhez nyújtott nélkülözhetetlen segítségért köszönet Gelencsér Ernőnek, az MPS főtitkárának.)

szerző
Böröcz László
publikálva
2000/38. (09. 14.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Honvédkórház – 2018
Emberi alatti állapotok
Devizahitelesek
Válság után, válság előtt
Interjúk
Zsiday Viktor, Bárdos Deák Ági
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...