magyarnarancs.hu: Mikortól datálhatjuk civil aktivitásodat?
Stenzel Rita: Én voltam a „hasábember”, de még gimnazista koromban, Győrben és Pesten a Dunával kapcsolatos tüntetésekre is kimentem, de azokon teljesen átlagos tüntetőként viselkedtem.
magyarnarancs.hu: Emlékszem a hasábemberre, egyszer csak magadra húztál egy dobozt, és kisétáltál benne az utcára. Miért is?
SR: Kerényivel tört át nálam a gát, olyan félelmetes, olyan groteszk módon volt vicces, hogy ebben az országban ez is megtörténhet. Talán a „kinyílott a pitypang” meg a „megépítem a magam legszebb liturgiáját” vagy „a dolgozó méhecske képe szép és jogtiszta” vágta ki a biztosítékot. Elsőre olyan hírcsárdásnak tűnt, de pillanatok alatt dermesztő valósággá vált. Mikor megírta Kerényi, hogy „ez a hasáb én vagyok”, akkor döntöttem.
magyarnarancs.hu: Ennyire figyelemmel kíséred Kerényi munkásságát?
SR: Jönnek az interneten a hírek maguktól.
| ||
magyarnarancs.hu: Egyelőre.
SR: Még szép. Az első levél, ami valahogy nyilvánosságra került Kerényitől, az már tartalmazott ától cetig mindent, hogy mennyi pénzt kapnak „akik megírják” – egy hasábért! Na, mondom, csak kimegyek oda, beöltözöm egy ilyen hasábnak, és ráakaszkodom mindenkire, hogy vigyenek be engem is! Az alapító eseményre mentem el, ahol Kerényi felvázolta nagyszerű terveit.
magyarnarancs.hu: Mi történt? Bementél a kertbe, és...
SR: Nem lehetett bemenni. A kerítésig jutottam, ahol eléggé megdöbbentem, mert nyilvánvalóvá lett, hogy Kerényi nem csak nálam verte ki a biztosítékot, úgyhogy az eredeti terv, hogy én ott majd mindenkibe belekarolok és bejutok, meghiúsult, annyian voltak. Egy dobozban elég nehéz célirányosan mozogni, egyetlenegy hölgy volt, akibe sikerült kicsit beleakaszkodnom. Nem számítottam ekkora felhajtásra. Gyakorlatilag a híradósok, fotósok lehetetlenítették el a tevékenységemet.
magyarnarancs.hu: Tán túl mutatós voltál a kidekorált papundeklidobozodban?
SR: Igen, kukadíszítésre alkalmas virágokkal voltam tele és Kerényi-idézetekkel. És direkt nagy kivágást csináltam a dobozra, hogy látszódjon az arcomból más is, mint a szemem, hátha rendőrök is lesznek. Csak a tömegre nem számítottam, arra meg végképp nem, hogy másnapra mémmé válok.
magyarnarancs.hu: Valami vizuálisan is szóra érdemesíthető. Milyen volt kimenni az utcára ebben a „ruhában”?
SR: Elképesztő! Tulajdonképpen rendesen tudtam menni – de belátásom, vagyis... térlátásom az nem volt, az útpadkáról lelépni is elég bonyolulttá vált, mert egy hasáb nem tud a lába elé nézni. Viszont a kezével bármit tud csinálni odabent, például vakarózhat. Mindegy, mentem, mint egy tank. Odafele még világos volt, többen próbáltak elolvasni, de én nagyon siettem, mert egy kicsit késésben voltam, mivel leteszteltettem a szomszéd nénivel a hasábot. Nagyon tetszettem neki, a legjobb szomszéd a világon. A visszafele út érdekesebb volt, a sötétben nem látták a feliratokat rajtam, csak a virágokat. Általában mosolyogtak a szembejövők.
magyarnarancs.hu: Micsoda? Hazafelé is dobozoltál?!
SR: Ki akartam próbálni. De tényleg, ez az intrauterén – az érzés mélyen bennünk levő élmény. Ad egy biztonságot. Például föl tudsz dobozból hívni akárkit – nem látják kívülről. Vagy ki tudsz fényképezni. De most teljesen komolyan: nagyon megszerettem, hogy doboz van rajtam.
magyarnarancs.hu: Te pszichológiát végeztél?
SR: Nem végeztem el.
magyarnarancs.hu: Elsodort az élet?
SR: A pénz. Befejeztem az egyik szakomat, a magyart, és váratlanul egy nagyon jó állásom lett a Magyar Telekomnál. Kezdőként viszont a tanulmányi szabadság, ügyfélszolgálatosként, nem volt elérhető… Meg el is kapott a lendület – workoholista lettem, amit, ha akartam volna, még meg tudok oldani, de nem tudtam halasztani, mert akkor vezették be az új rendszert az egyetemen. A magyar szakomat még simán csináltam, a pszichológiát viszont már kredites rendszerben kezdtem el. De nem engedtek halasztani, ez volt a vége.
| ||
magyarnarancs.hu: Elkezdődött a másik életed, ami egy sikertörténet volt a maga módján. Nyolc év töretlen előrejutás a cégnél.
SR: Ameddig juthattam, addig, gondolom, el is jutottam.
magyarnarancs.hu: Te voltál, aki az idegbetegen ordító ügyfelet lehiggasztottad arra a szintre, ahol egyáltalán kommunikálni tudtatok?
SR: Igen. Később a többi kollégát hallgattam vissza, ellenőriztem és fejlesztettem őket, próbáltam segíteni nekik.
magyarnarancs.hu: Tréninget tartottál?
SR: Nem, ezek egyéni beszélgetések voltak, néha szakmaiak, de igen gyakran az volt a fontos, hogy egy ilyen iszonyú pszichés nyomást okozó munkában életben tartsak olyan embereket, akik egyébként gyereket nevelnek, elválnak, az egyik biológus a másik tanár... Egy ügyfélszolgálat sokféle embert felszippant, bár már van ilyen OKJ-s képzés is, de arra nem lehet felkészülni a suliban, hogy egy nap 30 vagy 100 emberrel fogsz beszélgetni. Aztán jött egy nagy, csoportos leépítés...
| ||
magyarnarancs.hu: S azóta ott látunk téged nap, mint nap a Szabadság téren…
SR: A Telekom-kirúgásom és a Szabadság tér közt még vidékre költöztem egy időre, állatokat is tartottunk, aztán annak is vége lett. Visszajöttem Pestre, beköltöztem a Király utcába.
magyarnarancs.hu: Ez a bizonyos Király utcai ház, ahol most is laksz, bekerült az OSA 2014. június 21-i Csillagos-házak programjába, vagyis te jelentkeztél be a projektbe, de ha jól tudom, a szomszédok nem álltak annyira melléd.
SR: Akkor azért már ott laktam egy ideje, de tényleg elég friss lakóként én láttam meg az intereneten, hogy a mi házunk is Csillagos ház. Ha nem lennék Lőwy leszármazott, mint ahogy az vagyok, akkor is belevágtam volna, mert nem ezen múlott. A házunkban egyébként nagyon kicsi a részvételi hajlandóság még egy lakógyűlésen is: a mienk nem öko-értelemben vett passzív ház. De én mindenképpen meg akartam csinálni. Az egész úgy kezdődött, hogy felfigyeltem – és kiderült, jó volt ez a meglátásom –, egy eredetinek látszó kanárisárga csillagra a Szabadság téren, az Eleven Emlékmű kiállított tárgyai közt. Az jutott eszembe, hogy én ezt így magamra tűzöm, egy tűvel, a bőrömre.
magyarnarancs.hu: Biztosítótűvel?!
SR: Nem, hanem egy orvosi műszertűvel. Megkerestem a csillag gazdáját, vagyis azt, aki kiállította, és elkértem tőle. A csillagnak már addig is elég kalandos útja volt, úgy értem, a Szabadság téri korszakában is. Időnként eltűnt a tárgyak közül, időnként megjelent egy bokor alatt, itt-ott-amott, Na, mikor egyszer újra meglett, akkor lestoppoltam és akkor jöttek képbe a Csillagos házak. De, azért nem varrnám teljesen Király utcai lakók nyakába, hogy végül magányos harcosként nyomultam. Egy darabig azért próbálkoztam, plakátot tettem ki először a kapura, aztán becsöngettem néhány lakóhoz – de már az első emeleten, néhány elutasítás után, feladtam. Úgyhogy, sokat nem harcoltam a közösségi eseményért; eleve tudtam valahol, hogy, mint a hasábot, ezt is csak egyedül csinálhatom meg. Sőt, távlatosan nézve egyre világosabbá válik előttem, hogy egyedül akartam megcsinálni.
magyarnarancs.hu: Valami videó is készült, aminek Magyar Peti, az Európa Kiadó hajdani dobosa volt az operatőre, legalábbis nála volt a kamera.
SR: Ami egy fényképezőgép inkább. Előtte tartottunk egy nagyon komoly „stábértekezletet”, több próbát, így ketten. Amit nem lehetett elpróbálni, az a tű beszúrása volt....
magyarnarancs.hu: Hova?
SR: A bőrbe gondoltam, de kicsit mélyebbre ment, ráadásul Magyar Peti azt is tudta, hogy tű-fóbiám van, úgyhogy különösen izgalmas volt a projekt számára is. Az ötlet felbukkanása óta tudtam, hogy videót csinálok belőle, és, hogy Paul Celan egy verse megy majd alatta. Csak szöveg, ahogy a költő a saját versét mondja. Anchel volt egyébként az eredeti neve, azért mondom Cselannak, anagrammát csinált a nevéből. Román zsidó volt. Ismertem régről a verset, találtam egy hangfelvételt, magával ragadott a monoton ritmus, meg az a tónus, ahogy Celan mondja. Véletlenül épp addig tartott a szöveg, amíg a győri Lachman zsidó család hagyatékruháiba felöltöztem és beszúrtam a csillagot.
magyarnarancs.hu: Ezzel a testpreparálással átléptél a Szabadság téri engedetlenségi akciók teréből egy másik szintre. Melyikhez kellett nagyobb lelkierő?
SR: A Szabadság téren szó szerint rettegtem.
MN: Jobban rettegtél a várható rendőri intézkedéstől, mint a tűtől, tűfóbiás létedre?
SR: Igen. A rendőrökkel egymástól is féltünk, ami csak rátett egy lapáttal. A tűszúrás csak annyiban volt félelmetes, ha az volt, hogy pontosan tudtam, hogy nem fogom tudni abbahagyni.
magyarnarancs.hu: Valami katarzis?
SR: Az!
MN: A hasábembertől „a lány, aki leült a rohamrendőrök elé” akcióig vezető út stációi hogyan viszonyultak egymáshoz?
SR: „A lány, aki leült” során is bennem volt… no, nem a magányos harcos, hanem inkább valami önzőség. Valami exhibicionizmuson túli.
magyarnarancs.hu: A rohamrendőrök elé leülni azért más volt, mint a Szabadság téri készenlétisekre várni, nem? Annak dacára is, hogy a készenlétisek nem álltak mozdulatlanul, hanem hozzád nyúltak, felemeltek, odébb vittek – itt meg, a Lendvay utcánál végül is nem történt semmi sem.
SR: Valami rutint azért már éreztem – és nagyon szerettem volna, az önző ambícióm ellenére, ha többen is leülnek. Amikor elhatároztam magam, még azt hittem, hogy el fognak indulni a rendőrök és ki fogják szorítani a maradék tömeget. Erre hogy jár „a lány, aki leült”? Hideg volt a beton, nem ült le mellém senki, ezért sem, gondolom, és ráadásul ahelyett, hogy a rendőrök megindultak volna, a tömeg indult meg.
| ||
magyarnarancs.hu: Hazafelé?
SR: A rendőrök felé – de megbotlottak bennem. Elég groteszk volt az egész fordulat, úgyhogy felálltam, és a Szabadság téri pajtásaimmal még feldíszítettünk egy fát azokkal a kütyükkel, amiket mégsem dobáltak a Fidesz székházra.
magyarnarancs.hu: A második tüntetésre nagyon szolidan, egy kis táblával érkeztél, AltGrrr! felirattal.
SR: Igen, a képregényekben, mikor a buborékban grrr....! van, akkor alatta az ember általában épp megpukkad a méregtől. Az AltGr egy funkciógomb, például a v betűből ezzel lehet @-ot csinálni.
| ||
magyarnarancs.hu: Még az átlag internetfelhasználó szemében is egy ikon, mármint az @.
SR: Mondjuk a maceseknél (értsd: mekeseknél) nem.
MN: A „hasábember” fejlődéstörténetének ómegája és alfája is az internet?
SR: Mindenképpen! Ha egy ismerősöm nem szól rám az Fb-n, mikor a Kerényi-féle orgánum bemutatója volt, akkor tutira nem lép színre a „hasábember 2”. Szerencsére a doboz ott állt a hűtő tetején, fölkaptam magamra és rohantam.
magyarnarancs.hu: Ez volt a hasáb nagy találkozása Kerényivel?
SR: Ami az „1. hasábember” esetében elmaradt. A hasáb megszólította Kerényit: mondtam neki, hogy nagyon melegem van – ez a buzilobbizós beszólása után volt nem sokkal.
magyarnarancs.hu: Vette a lapot Kerényi?
SR: Az volt a félelmetes, hogy nem csak hogy vette, de körbe is járta a hasábot és annyit mondott, hogy nagyon ötletes.
magyarnarancs.hu: De a beszólásodra nem reagált?
SR: Azt mondta, hogy ez egy másik történet, ma nem erről van szó.
magyarnarancs.hu: De a projekt sikeres volt, legalább a közelébe férkőztél, hír lett a dologból.
SR: Igen, a kerítésen belülre jutottam, puszta véletlenségből épp Kerényi kijött dohányozni, úgyhogy vágtába fogtam a fotósok között, akik persze nagyon beindultak. Addig csak dohányzó embereket tudtak fényképezni, Kerényiről elég sok bagós képük lehetett. Ismerősként üdvözölték a hasábot. Nem voltak egyébként se más tüntetők akkor.
magyarnarancs.hu: Aztán ismét hazamentél a dobozban?
SR: Igen, pedig akkor már tényleg nagyon meleg volt.
magyarnarancs.hu: És végül az érdekelne, hol tart a Szabadság téri tizenhét aktivistát, köztük téged is sújtó 50 ezer forintos büntetés ügye, amit azért kezdeményezett a közjegyző, hogy beültetek a Német Megszállás Emlékművének alapozását előkészítő, kordonnal lezárt munkaterületre?
SR: Sajnos két nappal lekéstem a fellebbezést. Egyelőre úgy néz ki, hogy itt a vége.
magyarnarancs.hu: És mi lesz?
SR: Leülöm. Az is egyféle dobozlét lesz. De nem akarok semmi médiafelhajtást. Nem fogom azt a tíz napot telefonon közvetíteni, ígérem.
magyarnarancs.hu: Hátha addigra elzavarják a kormányt, és te is, mint Budaházy, nemhogy amnesztiát kapsz, de még kártérítést is. Esetleg polgármesterséget egy isten háta mögötti kis faluban.
SR: Nem vágyom ilyenekre. Bemegyek, nagy valószínűséggel őrlángra veszem a konvektort, a bojlert kikapcsolom. Benn háromnaponta lehet fürdeni, napi háromszori étkezés van. Ez az igazi rezsicsökkentés, nem?
