Még egyszer a kamaráról: Csernustól és Bagdy Emőkétől is védeni kellene a pszichológusokat

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. aug. 30., 15:15
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Kritikákra és védelemre is szüksége van a pszichológiának, de nem úgy, ahogy azzal most próbálkoznak.

Újra és újra kiderül, hogy a pszichológia nincs rendben. Néhány hónapja megint megtudtuk, hogy a Zimbardo meg a Milgram nem is úgy volt, mint ahogy mondták (erről akkor írtunk is), majd kicsit később azt is, hogy pszichológushoz járni túl drága, ingyen meg miért nincs és hogy túl sok a sarlatán és a kókler, nem lehet tudni, hogy akihez fordulunk, az pontosan mi is, ki is.

Valójában viszont a pszichológia teljesen rendben van, a baj épp akkor lenne, ha ilyen kritikák nem érnék, ilyen kritikák nem érhetnék. Ez a tudomány és a gyakorlat sorsa, hogy olykor kritizálják, hogy utána máshogy, majd talán jobban mehessen tovább.

És nincs kétség, a pszichológia tovább fog menni, Zimbardo és Milgram után megrázza magát, jobb tudományos körülményeket teremt, jobb és szigorúbb kísérleti és publikálási feltételeket szab. Ezt egyébként már teszi is. Annyira, hogy erről már írtunk is itt, a Lelki betevőn.

Zimbardo és Milgram: brit tudósok?

Tombolnak a hullámok a szociálpszichológia felett, kiderült ugyanis, hogy a szociálpszichológia elméletének két nagy sztárja erősen csúsztatott. Milgram túlzott az áramütéses kísérlet eredményeinek publikálásakor, Zimbardo pedig a börtönkísérletében irányította a kísérleti személyeket. Na most akkor baj van, vagy nincs baj? Dobjuk ki a tudományt a francba, vagy azért még kicsit várjunk ezzel?

De megy tovább a gyakorlati, segítő munka is, mennie is kell neki, ugyanis nem az a kérdés, hogy szükség van-e rá, hanem az, hogy így van-e rá szükség.

Nagyon fontos azonban, hogy itt ne mossuk össze az ezzel kapcsolatos kérdéseket, mint ahogy tette a fentebb már belinkelt Lélekkufárok: Kóklerek elé vetett magyarok című cikk, hanem inkább határozottan válasszuk őket szét egymástól.

Éppen ezért a pszichológia kapcsán itt felmerülő két problémával egy kétrészes cikksorozatban fogunk foglalkozni, ami egyébként bőven állhatna három részből is, a pszichológia és a pszichológus társadalmi felelőssége ugyanis egy külön téma, de egyrészt ennek fontosságáról a HVG-cikk nem tett említést, másrészt viszont Máriási Dóra ás Vida Katalin erről már részletesen írtak.

Első rész: a szakma védelme

Probléma: Nincs pszichológuskamara.

Válasz: Tényleg nincs.

A legérdekesebb ebben, hogy a kamara kérdése messze nem csak a szakmát érdekli, már laikusok is beszélnek róla, amivel az égvilágon semmi baj sincs, de akkor érdemes néhány dolgot tisztába tenni.

A legfontosabb talán, hogy a pszichológusokat kamarába tömöríteni akár lehet fontos cél is, de azért aligha lenne érdemes egy ilyen grémiumot létrehozni, amiért az eddigi hírek szerint ezt szeretnék: hogy az majd jól megvédi a szakmát a blöfftől. Erre jó egyébként a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság vagy jó lehetne a Kereskedelmi és Iparkamara is. Egy kamara viszont semmilyen joggal, hatalommal, felhatalmazással nem rendelkezne, nem is rendelkezhetne a kamarán kívüliek felé. Lehet tehát vígan aurát hegeszteni, párkapcsolati coach-nak lenni vagy életvezetési asszisztensként dolgozni, ha egyszer valaki nincs benne a kamarában, mert nem pszichológus, akkor ez a kamara egy-egy hivatalos nyilatkozaton túl egyszerűen eszköztelen lenne ezekkel az emberekkel szemben.

A kamara tehát, ha lenne, toporzékolna, ők pedig sértetlenül és sikeresen ugrálhatnának tovább, mint ahogy ugrálnak is.

De nem csak az úgynevezett sarlatánok ellen lenne teljesen eszköztelen. A pszichiáteri pályát már elhagyó, most kávézót üzemeltető Csernus Imre áldozathibáztató kijelentéseivel sem tudna egy pszichológuskamara mit tenni. Mint ahogy azzal sem, hogy Csernus Imre úgy látott el sportpszichológusi feladatokat, hogy egyébként ilyen képzettsége és végzettsége nincs és nem is volt, hiszen nem is pszichológus.

Egy dolog viszont biztos, és ez talán segít is eligazodni szakemberkereséskor. Ha valaki pszichológus és pszichológusként is dolgozik, akkor ezt nem szokta véka alá rejteni. A párkapcsolati tanácsadó tehát jó eséllyel nem pszichológus, a családi és párkapcsolati tanácsadó szakpszichológus viszont biztosan igen. Előbbinél nem tudjuk pontosan, hogy mit végzett, utóbbinál igen. Előbbi tehát nem véletlenül nem hívja magát pszichológusnak, utóbbi viszont direkt nevezi magát pszichológusnak. Olyan nem szokott lenni, hogy valaki úgy írja ki magáról, hogy pszichológus, hogy közben nem is az. Lélekgyógyász, lelki tanácsadó, lelki gondozó, mindig is érdekelt a pszichológia, ily módokon kerülgetik a forró kását.

De újra. A kamara csak a kamarán belüliekkel szemben és a kamarán belüliek érdekében tudna fellépni. A kamara előterjesztésének 68 oldalas szövege szólhatna persze ténylegesen is a szakma és a szakemberek védelméről, ehelyett viszont hemzseg az olyan kifejezésektől, amelyek hallatán nagyot néz a szakemberek komoly hányada:

  • 313-szor szerepel benne a szabály, a szabályoz, míg a védelmet, képviseletet jelző szó csak 138-szor,
  • a fegyelmi 271-szer, az érdek, közérdek, érdekében csak 71-szer,
  • a büntet 56-szor, a segít, elősegít, segítő csak 9-szer,
  • a kizár, kizárólagos 60-szor, a támogat, támogatás, támogató 9-szer,
  • a támadó, félelemkeltő, kirekesztő szavak pedig összes 692-szer szerepelnek a dokumentumban.

Így nehézen hihető, hogy ez a szervezet a pszichológusokért jönne létre, sokkal inkább lenne félnivalója a kötelezően belépő szakembereknek.

És itt el is jutottunk egy következő problémáig. Mégpedig oda, hogy nagyon sokféle módon lehet pszichológus valaki, egy kamara pedig aligha lehet képes arra, hogy ugyanúgy képviselje egy HR-területen dolgozó szakember érdekeit, egy pedagógiai szakszolgálatban dolgozóét és egy egyetemi oktatóét. Vagy ugyanúgy büntesse őket. És persze a praktizáló pszichológus sem egyféle, egész más felelősségi és jogköre van egy klinikusnak, egy tanácsadónak, egy szakvizsga nélküli pszichológusnak, a klinikai szakpszichológusok pedig már kötelezően tagjai a Magyar Orvosi Kamarának, egyáltalán nem tiszta hát, hogy akkor nekik be kellene-e majd lépniük a pszichológuskamarába is. Ez pedig nem apróság ám: a kettős kamarai tagság, mivel ugyanarra a tevékenységre két különböző jogi és etikai szabályozást tenne érvényessé, egyszerre jelentene jogbizonytalanságot a kliensnek és a szakembernek is.

A HVG-cikk említi a környező országok hasonló gyakorlatát is, igaz, némi keresgélés és informálódás után azért megtudtuk, hogy a hasonlóság csak nyomokban igaz. Az említett országok közül Ausztriában a belépés nem kötelező, Horvátországban bár kötelező, de kizárólag olyan pszichológusoknak, akik praktizálnak, Csehországban csak klinikusoknak kell kamaratagnak lenniük. Éppúgy, ahogy jelenleg Magyarországon is működik a rendszer, hiszen, mint írtuk, nekik már eleve bent kell lenniük az orvosi kamarában. Kollektív pszichológuskamara ott sincs; Németországban pedig csak a pszichoterapeutáknak van kamarájuk.

Célja egyébként egy hangsúlyozottan független kamarának a védelmen túl is lenne. Egyrészt az, hogy képzéseket, információkat, szakmai támogatást nyújtson és biztosítson a tagjainak, másrészt szakmai nyilatkozatokat adhatna ki, etikai kérdések esetén pedig eljárhatna, etikátlanság esetén a klienseknek lenne lehetőségük egy független szakmai szervezethez fordulni.

A pszichológusok második törvénye: Nem maradhat minden Las Vegasban!

Ha a pszichológus azt mondja, biztos csak félreértettél valamit, vagy biztos te viselkedtél rosszul, akkor tedd szóvá: igen, te is ismered az áldozathibáztatást. Pszichológusetika, második rész. Nem maradhat minden Las Vegasban.

Ez utóbbi azonban jelenleg nem különösebben artikulált, pedig erre igazán nagy szükség lenne. Az pedig nem csak a pszichológia problémája, ha népszerű motivációs trénerek és egyéb „guruk” más tudományterületekből felszínesen merítve hülyeségeket blöffölnek, de az még nagyobb és kifejezetten a pszichológiáé, ha az egyébként egyre népszerűbb pszichológia nevében, pszichológusok szájából hangzanak el súlyos, normatív és bűntudatkeltő mondatok. Gondoljunk csak a korábban komoly szaktekintélynek örvendő és a kamarát leginkább támogató Bagdy Emőke princípiumaira vagy nyíltan vállalt pártpolitikai elköteleződésére. Ezeket a jelenségeket jóval veszélyesebbnek, szakmaetikailag jóval problematikusabbnak tartom, mint egy tértisztító-auralátó üres jóslatait.

Egy kamara létrehozása tehát akár lehetne fontos is, csak pontosan, nagyon pontosan meg kellene mondani, hogy az mire is lenne jó, és hát nem ártana, ha a kitűzött célokban a pszichológusok is egyet tudnának érteni. Egyetértés azonban egyáltalán nincs. Részben azért, mert maga a szakma jóval összetettebb annál, minthogy csupán egy szervezet képes lenne lefedni mindenkit, részben pedig probléma a tájékozottság. Még a szakemberek fejében is összecsúsznak ugyanis a jogkörök, tevékenységi és felelősségi körök – beleértve természetesen e sorok íróját is –, így pedig nagyon nehéz hitelesen és egységesen fellépni. Aki bővebben is elmerülne a témában, annak az alábbi link nyújthat segítséget.

Ezennel a kétrészes sorozat első, csöppet hosszúra nyúlt részének a végéhez értünk, a következőben a magánszektorban dolgozó pszichológusok árképzéséről lesz szó.

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. aug. 30., 15:15
kommentek
3
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 1
    2018. augusztus 31., péntek 21:12
    Egyáltalán nem értek egyet azzal, hogy egy pszichológus pártpolitikai elköteleződése bármilyen káros hatással lenne a betegeire vagy klienseire, ellentétben a kuruzslókkal, akik viszont rengeteget ártanak.
  2. 2
    Mist
    2018. augusztus 31., péntek 21:19
    Csernustól a betegeket kéne megvédeni!
    Veszélyes, pszichiátriai eset!
  3. 3
    Valakicske
    2018. szeptember 02., 16:12
    Hogyne lenne KÁROS hatással! Betegekről beszélünk.
    Akiket a Bagdy-féle nyílt pártpolitizálás megvezet. Arról most inkább ne beszéljünk, hogy MIÉRT kell egy alapvetően oda nem illő témát beemelni beteg emberek közé - ha így akar pácienseket, szimpatizánsokat gyűjteni, az pont annyira visszataszító, mint az, ha beteg emberek között kampányol valaki, esetleg nyomást gyakorolva ezzel rájuk.
    Bagdy üljön el a seggén, egész életében a kirakatban volt.

    Csernust illetően pedig: miért nem akkor tettek ellene, amikor még praktizált? Miért most abajgatják, mikor már nem ebből él?
    Ha nincs sportpszichológusi végzettsége, akkor meg hogyan alkalmazhatják ebbéli minőségben? Azokat nem kéne esetleg megbüntetni, akik fizetnek neki érte?

Komment írásához vagy regisztrálj

Blog

még több cikk