Senki sem mondhatja, hogy a felnőttkori boldogság életünk első évén múlna

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. máj. 16., 17:14
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Soha, de tényleg soha nem leszünk hibátlan szülők.

A szoptatott gyerekek felnőttként boldogabbak.

Egészségesebbek azok a felnőttek, akikkel gyerekkorukban sokat kirándultak.

Minél nagyobb egy ember lába, annál jobban tud olvasni.

A pszichológia és a statisztika nevében komoly igazságokat, bődületes baromságokat és hatalmas bűntudatkeltéseket lehet kimondani.

A kérdés, hogy van-e értelme.

Úgy általában is kérdés ez, meg úgy is, hogy mit akarunk ezekkel a tényekkel a pszichológiáról állítani?

Esetleg azt, hogy meg akarja mondani, hogy milyen legyen az ember?

Nem. A pszichológia nem akarja megmondani, hogy milyen legyen az ember, a pszichológia, ha olykor ügyetlenül is, azt akarja megmondani, hogy milyen az ember. Esetleg azt, hogy ha most ilyen az ember, akkor milyen lehetett a múltban.

Szóval akkor menjünk gyorsan vissza a cikk elejére.

A szoptatott gyerekek boldogabbak. Bizonyára. Vagy nem. A dolog ugyanis sok összetevős, sokféle módja van a szoptatásnak és sokféle oka lehet annak, ha valaki nem szoptat. Még tehát ha lehet is együtt járás, korreláció a két dolog között, közvetlen ok-okozat aligha. Számos oka lehet ugyanis annak, hogy mitől boldog valaki felnőttként, az is kérdés, hogy pályakezdő felnőttekről beszélünk, valamilyen válságban lévő felnőttről vagy épp a sikerei csúcsán lévő felnőttről, arról nem is beszélve, hogy a boldogság eleve szociális konstrukció, azt meg senki sem mondhatja, hogy a felnőttkori boldogság tényleg az első fél éven múlna. Vagy az első egy éven.

false

 

Fotó: Flick CC Dadblunders

Óvatosan kell hát fogalmazni.

Aztán.

Kirándulni valóban jó, én legalábbis szeretek. És? Más meg nem. Akkor meg mi van? Semmi. Majd keresnek más elfoglaltságot. Még iskolapszichológus koromban kérdeztem ősszel egy anyagi nélkülözésben élő alsóst, hogy telt a nyara. Apával szögeket kalapáltunk az udvaron. Miközben mondta, nem tűnt boldogtalannak, sem egészségtelennek. És persze, fontos a saját motivációm egy-egy kutatás elvégzésében, de ha éppen úgy alakul, hogy reprezentativitásra törekszem, akkor nemcsak kirándulni vágyókat kérdezhetek, hanem olyanokat is, akik az egészség megőrzéséért mást tesznek.

Végül valóban jobban tudnak olvasni a nagyobb lábúak, hiszen például az első 5-7 évben az emberek nem tudnak olvasni. Itt tehát megint összecsúszik az együtt járás és az ok-okozat.

Van tehát ez a dolog, amit úgy hívnak, hogy pszichológia. Ami egy tudomány. Ami objektív. Ami nem bűntudatkeltésre és nem is előírásra van kitalálva, hanem leírásra.

Arra, hogy leírja az emberi viselkedést, együtt járásról beszéljen ott, ahol együtt járás van és ok-okozati kapcsolatról ott, ahol ok-okozati kapcsolat van.

És ez nem csak játék a szavakkal, ez nagyon fontos.

A pszichológia elég sok területén van ennek jelentősége, én leginkább a szülőség terén látom, hogy a dolgok összecsúsznak, hogy rengeteg szülőnek bűntudata van. Azért, mert azt hiszi, nem csinálja elég jól, azért, mert olyat olvasott, ami alapján azt kell, hogy gondolja, hogy nemcsak elrontott valamit a jelenben, hanem hogy végérvényesen elrontott valamit, aminek a következményeit kizárólag egy 5-7 éves, heti négy üléses/fekvéses pszichoanalízis tudna kikúrálni.

Rengeteg dolgot elrontunk, rengeteg dologban hibázunk még akkor is, ha nem. De egyrészt soha, de tényleg soha sem leszünk hibátlan szülők, másrészt a hiba nem önmagában jön létre, hanem a gyerek reakciójának következménye.

Lehet, hogy a gyerekem boldog lesz a pénz, idő, energia és jobb ötlet híján az utolsó pillanatban összetákolt ajándéktól, de az is lehet, hogy nem olyan lesz az egész éjjel formázott, háromemeletes torta, mint ahogy azt megálmodta. Vagy fordítva.

Lehet, hogy az egyik élmény örökre bevésődik az emlékek közé, a másik meg szinte azonnal kitörlődik, de ezt mi, szülőként, a jelenben nem tudhatjuk, erre nem tudunk felkészülni.

És nem is kell.

Ezt a mondatot viszont – mármint azt, hogy és nem is kell – nagyon nehéz elfogadni és elhinni akkor, amikor az internet úgy kelti a bűntudatot, mintha nem is lenne jobb dolga.

És érthető a dolog, hiszen a szülőség, pláne az első időszakban, iszonyú kiszolgáltatott dolog. Nyitva a tökéletesség iránti igény szobájának ajtaja, amin az jön be, aki csak akar.

A mi feladatunk, pszichológusként, hogy ebbe a szobába csak nagyon óvatosan menjünk be, ez ugyanis nem a mi szobánk, hanem a másiknak az élete. Ezért aztán kopogjunk, kérdezzünk, és csak aztán magyarázzunk! És azt is csak akkor, ha kérdezik.

Kivétel ez alól a törvénybe ütköző gyermekbántalmazás, de arról már írtunk. Kétszer is. Minden más esetben inkább figyeljünk, hogy minél többet megértsünk.

Ha ugyanis jól értem, akkor ez a pszichológia, de főleg a pszichológus feladata. A megértés.

szerző
Szél Dávid
publikálva
2018. máj. 16., 17:14
kommentek
0
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Megosztás
Cimkék:
Lelki betevő
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Blog

még több cikk