Nem tudtuk, mi hiányzik még: a főváros dalt rendelt Budapestnek

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 30., 15:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Dalpályázatot hirdettek, a nyertes egymillió forintot kaphat.

„Budapest rengeteg érzelmet hoz ki belőlünk, a zenei színtéren azonban, a számos már megszületett kapcsolódó dal ellenére mintha még nem sikerült volna kifejezni, mit jelent nekünk a város. Amikor Budapestet építjük, célunk közösség formálása is” – idézi az MTI Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes egy keddi sajtótájékoztatón elhangzott szavait. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis keresi Budapest dalát, a pályázatra tizenegy ismert előadót hívtak meg, de lehetőséget biztosítanak három „felfedezésre váró” zenésznek is.

Úgy tűnik, nem elég az Eurovíziós Dalfesztiválra kínosabbnál kínosabb dalokat írni, most a főváros is kaphat egy giccses szerzeményt, de ne legyen igazunk. Mindenesetre nem sok jót ígérnek Zséda gondolatai, aki szerint Budapestet egy szerelmespárként tudná elképzelni, amelyet összeköt, olykor elválaszt a Duna. Zséda mellett egyébként a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Charlie, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fog Budapestről dalt írni. A szerzemények CD-n is meg fognak jelenni, illetve tavasszal gálakoncert során hallgathatja meg őket a közönség. A koncert a Thália Színházban lesz, ekkor tartják az eredményhirdetést is. A nyertest egymillió forinttal jutalmazzák, valamint egy éven át övé lesz a Budapest Dal 2018 cím.

Van egy olyan érzésünk, hogy az új dalok nem lesznek olyan őszinték, mint ez a néhány évvel ezelőtti remek darab.

Animal Cannibals – Budapest Nyáron – HD

Hip Hop Hungary Music Awards 2009 – Music Video of the Year. video by studio-x http://www.studio-x.hu shot on 5DmarkII

szerző
narancs.hu
publikálva
2018. jan. 30., 15:01
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:
  1. 6
    rworse
    2018. január 31., szerda 20:52
    Király Viktor & Viktor király: Prosti srácok
  2. 5
    tiszapolgári
    2018. január 31., szerda 18:47
    Ma megvettem a CD-t, ezek a számok vannak rajta:

    1. Leslie Mandoki & The Barbies: Látta-e már Budapestet éjjel?
    2. Charlie & Compact Disco: Budapest, Budapest, te csodás
    3. Bobrovniczky Alexandra & Bobrovniczky Alexander: Pesti Est nem pestises!
    4. Radics Gigi & The Doors: Ide Buda!
    5. Frenreisz Karesz & Scorpions: Csitronyízsű Banyány


  3. 4
    tiszapolgári
    2018. január 31., szerda 18:39
    Ösmerem, ösmerem, ösmerem ezt,
    Annyi az önismeretem, hogy Dunát rekeszt.
    Csak még el akarom mondani eztet:
    Hogy Pest megér egy estet.
  4. 3
    rworse
    2018. január 31., szerda 09:25


    A legjobb dalokat egész életében
    február elsején mondta el Vezérem,
    Nagyokat üvöltött, s közben az asztalra vert.

    „Ismered - kérdezte - hogy a viceházmester,
    megszállott trollolóman, dalpályázatot nyer,
    S véle egy birtokot, mit Nyíradony körülölel?"

    "Ismered - kérdezte - azt, hogy e borissza,
    az átadás napján a fröccsöt megissza,
    s Oroszlányban köt ki, Felcsúthoz furcsán közel?"

    Romlik a vallásom, Vezérem tudta jól,
    úgy okoskodott hát, jobb ha közel hajol,
    s gyengéden galléron majd vaskézzel torkon ragadt.

    Így a Don családja is arra kényszerült,
    hogy felemelkedjék a székről, melyen ült,
    s fülembe suttogták, jó lesz, ha bevallod azt!

    "Ismered - suttogták bele a fülembe,
    hogy vadászik Zrínyi és jön egy nagy medve,
    kit folyton eltéveszt, mert hát, nem medve volt!"

    A legjobb dalokat az egész világba,
    február elsején dallotta családja,
    ilyenkor a Don is bő nótás vérrel dalolt!

    Nekem is legottan harsányan eldalta,
    hogy azt a borisszát szépen ma elkapta
    a TEK, mikor gyanúsan Felcsút felé vezetett!

    Amikor kérdezték, hogy mit csinál emerre,
    miért fickándozik Felcsútnak közelbe,
    nem fickándozott, csak Nyíradonyt emlegetett.

    "Ismered?" - kérdezték bele a fülembe,
    de én meg azt mondtam, nincs is még elseje,
    "Hát a Gergely naptárt, tán nem is ismeritek?!"

    Ott ültem s néztem, hogy ott ülnek a halak,
    próbálnak formálni, de nem jönnek a szavak,
    s kérdeztem újra: "Tán nem is ismeritek?!"

    Micsoda látvány volt január legvégén,
    döbbent Don, s családja, hogy ezt kinyögtem én,
    és hogy azóta is, e kérdést hajtogatom.

    Én ismerem, ismerem, ismerem, de ti nem,
    és ki is mondom, hogy ti nem is ismeritek,
    még a Gergely naptárt se, én csak ezt vallhatom!

    Én ismerem, ismerem, ismerem, de ti nem,
    és ki is mondom, hogy ti nem is ismeritek,
    még a Gergely naptárt se, hát holnap se kérdezzetek!
  5. 2
    rworse
    2018. január 30., kedd 21:38

    Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk?
    Bécsbe vagy Berlinbe, ha innen továbbmegyünk?
    Itt volt a város, voltunk lakói,
    Itt volt a város, neve is volt: Budapest.

    Utunkra kelve, ki marad itt még, Tamás?
    Lesz-e még közértbe lemenéses szokás?
    Házakon rések, azokon nézünk,
    Házak közt járat, azon kilépünk, s indulunk el.

    Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk?
    Párizsba, Londonba, ha innen továbbmegyünk?
    Itt volt a város, voltunk lakói,
    Itt volt a város, neve is volt: Budapest.

    Reggelre kelve, ahogy ilyenkor szokás,
    Útra készülvén, vége a városszidás.
    Tócsák tükrében magunkra nézünk,
    Tócsában várost tapodva lépünk, indulunk el.

    Kérdésem volna, de itt nem kérdezek immár,
    Felismertük hát, hogy válasszok sincsenek itt már.
    Tegnap voltunk a sorosozó bizottság előtt.
    Utána rögtön a lakásra kerestünk vevőt.

    Házmesterünknek adtunk telefonszámokat,
    Ha keres a TEK, hát, könnyen felhívhassanak.
    Mert nem vagyunk más, csak az, kiket a TEK keres,
    Fáskerti elvtárs, külhonban leszünk gyökeres.

    A Fekete Lyuk is régen megszűnt már Pesten,
    Leszolgáltam már mindent, a néphadseregben,
    Felismertük hát, hogy nincs miért maradnunk immár,
    Nem kérdjük többet, pálinkát mérnek-e már.

    Azt mondd meg nékem, hol lesz majd lakóhelyünk?
    New Yorkba, Sidneybe, ha innen továbbmegyünk?
    Itt volt a város, voltunk lakói,
    Itt volt a város, neve is volt: Budapest…
  6. 1
    tiszapolgári
    2018. január 30., kedd 17:28
    A szerzők névsorát látva, faszályintos CD van születőben.
    Érdekes, hogy Oroszlányról vagy Nyíradonyról soha nem akarnak dalt íratni.

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Sinkó Eszter és Kincses Gyula
Mi várható az egészségügyben?
Harc a független bíráskodásért
Interjú a lengyel ombudsmannal
Horváth Viktor író
Tankom – könyv 68-ról
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...