Nem tudtuk, mi hiányzik még: a főváros dalt rendelt Budapestnek

  • narancs.hu
  • 2018. január 30.

Lokál

Dalpályázatot hirdettek, a nyertes egymillió forintot kaphat.

„Budapest rengeteg érzelmet hoz ki belőlünk, a zenei színtéren azonban, a számos már megszületett kapcsolódó dal ellenére mintha még nem sikerült volna kifejezni, mit jelent nekünk a város. Amikor Budapestet építjük, célunk közösség formálása is” – idézi az MTI Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes egy keddi sajtótájékoztatón elhangzott szavait. A Fővárosi Önkormányzat ugyanis keresi Budapest dalát, a pályázatra tizenegy ismert előadót hívtak meg, de lehetőséget biztosítanak három „felfedezésre váró” zenésznek is.

Úgy tűnik, nem elég az Eurovíziós Dalfesztiválra kínosabbnál kínosabb dalokat írni, most a főváros is kaphat egy giccses szerzeményt, de ne legyen igazunk. Mindenesetre nem sok jót ígérnek Zséda gondolatai, aki szerint Budapestet egy szerelmespárként tudná elképzelni, amelyet összeköt, olykor elválaszt a Duna. Zséda mellett egyébként a Honeybeast, Berkes Olivér és Závodi Marcell, Király Viktor, Radics Gigi, a Compact Disco, Caramel, az Anna & the Barbies, Charlie, Keresztes Ildikó és Frenreisz Károly fog Budapestről dalt írni. A szerzemények CD-n is meg fognak jelenni, illetve tavasszal gálakoncert során hallgathatja meg őket a közönség. A koncert a Thália Színházban lesz, ekkor tartják az eredményhirdetést is. A nyertest egymillió forinttal jutalmazzák, valamint egy éven át övé lesz a Budapest Dal 2018 cím.

Van egy olyan érzésünk, hogy az új dalok nem lesznek olyan őszinték, mint ez a néhány évvel ezelőtti remek darab.

Animal Cannibals – Budapest Nyáron – HD

Hip Hop Hungary Music Awards 2009 – Music Video of the Year. video by studio-x http://www.studio-x.hu shot on 5DmarkII

Figyelmébe ajánljuk