Itt az ősz: a Gólya is felkészül a költözésre

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 12.

Lokál

Kicsi lett a hely, barátságtalan a környék.

"Bizonytalan, hogy meddig maradunk a Bókay utcában, ezért új helyet keresünk" – írta ki ma a nyolcadik kerületi roncs- és kultkocsma Facebook-oldalára. "A Gólya épülete az 1880-as években épült, vendéglátóhelynek. Mai napig rendszeresen térnek be régi vendégek megnézni, mivé alakult a Gólya, ahol munka után halászlevet ettek anno a ‘60-as években" – folytatják a posztban, majd hozzáteszik, a rendszerváltást követően magánkézbe került ingatlanba 2013 nyár elején költöztek be, és nagyjából egy év múlva terveznek továbbállni. A miérteket pontokba is szedték:

 

  • annyi programnak, rendezvénynek, szervezetnek, funkciónak és embernek próbálnak helyet biztosítani, hogy kicsi lett az épület
  • nyitáskor 50 fő befogadására kértek engedélyt, augusztusban aztán az önkormányzat hatósági ellenőrzést tartott a helyen, és figyelmeztette a szövetkezetet, hogy többen tartózkodnak ott a kelleténél, ezért elindították a bővítéshez szükséges folyamatokat, így szeptember elsejétől már 150 főt fogadhatnak be, ami viszont még mindig kevés, az igények folyamatosan növekednek
  • a környék is kezd szűk lenni: az utóbbi hónapokban a környező házakból érkező lakossági panaszok ugrásszerűen megnövekedtek, ráadásul jövőre az utca túloldalára is lakók érkeznek
  • és kevésbé toleráns: "hiába söpörjük fel péntek este többször az előttünk lévő utcarészt és szólunk minden vendégünknek, hogy ne vigyen ki alkoholt, húsz cigiző ember akkor is koszt hagy maga után, és a hatóságok biztos, hogy találnak legalább egy valakit köztük, aki mégis magával vitte a sörét. Ezek mind olyan dolgok, amik akár rövidtávon korlátozhatják a nyitvatartásunkat, ezzel minden lehetőséget elvéve attól, hogy este tíz óra után bulikat tartsunk."
  • és kevésbé barátságos: "a Corvin-negyed kiépítésével egy olyan fényűző környezet alakul ki körülöttünk, aminek sivárságához és lelketlenségéhez nem tudunk kapcsolódni. Nem tudjuk, és nem akarjuk szolgáltatásainkat az újonnan megjelenő igényekhez igazítani, ezért szükségszerű, hogy a növekvő ingatlan és bérleti díjak – a korábbi lakókat követően – minket is kiszorítsanak."

 

A teljes poszt itt olvasható.

Két másik nyolcadik kerület hely – a Müszi és az Auróra – hasonló problémáiról már korábban írtunk.

„Ez nem politikai harc, hanem az életünk" - A Müszi csapata a bezárásról és a jövő lehetőségeiről

Öt év után kitették a Corvin Áruház harmadik emeletéről a civil szervezeteknek, alkotóműhelyeknek, szabadegyetemnek és rengeteg programnak, kiállításnak, beszélgetésnek otthont adó közösségi befogadóteret, a Müszit. Bár úgy tűnik, az ak­tuál­politikától független piaci döntés született, az biztos, hogy a civilekhez is kötődő belvárosi underground helyeknek egyre nehezebb fennmaradni. A müszisek sem nyugodtak, de optimisták.

Figyelmébe ajánljuk