A kettészakított kisváros

Rákospalota, MÁV-telep
szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Nevéből ítélve lehetne vasútállomás, raktár, hulladéklerakó is. Kevesen tudják, hogy azt a pazar lakótelepet nevezték így, amit nemcsak jellegzetes vasúti kőkerítéssel, de szociális halóval is körbefontak.

A rákospalotai Wesselényi utcán nem lehet végighajtani. Az M3-as bevezető szakasza osztja ketté, utunkat legfeljebb a gyalogos-felüljárón folytathatjuk, a rendőrök innen szokták lesni a sűrű forgalmat. De úgy tűnik, ez nem zavarja az illegális szemétlerakókat, a graffitiseket: a lépcső aljában, panelházak árnyékában fekete zsákok, sűrű feliratok, dinnyehéj. De van itt más tájidegen dolog is, sokkal nagyobb léptékű, mint a hulladék. Lepusztult, leginkább 19. század végi, kisvárosi vasútállomásra emlékeztető egyemeletes ház, kerttel, száradó ruhával, játszadozó gyerekekkel. A mustárszínű épület egyhangúságát a zöld ablakok, zsalugáterek valamelyest feldobják - azért nem ártana újramázolni őket.

Miután átmegyünk a felüljárón, rögtön változik a kép. A Wesselényi utca keleti felén, és a környező utcákban (micsoda nevek: Vasutaskert utca, Mozdonyfűtő utca, Mentő utca!) kizárólag hasonló házakat látni, de sokkal jobban néznek ki, mint a túloldaliak. Az épületek mellett a vasúti hangulatot néhol a jellegzetes MÁV-kerítés erősíti, csakhogy erre sohasem járt vonat. Vasutas annál inkább - elmenőben, hazatérőben. De a MÁV-ot már csak a nevében viselő telep ma is barátságos lakóövezetnek látszik, bár a vasút rég levette róla a kezét, az itt élők pedig meglehetősen öncélúan kezelik a korábbi egységes arculatot - a maguk szempontjából teljesen érthető okokból.

A hűség jutalma

A MÁV-telep története szorosan összefügg a vasút istvántelki főműhelyével (lásd Atomtámadás után, Magyar Narancs, 2012. június 28.). Miután 1905-ben felavatták a hetedhét országra szóló szereldét, a MÁV vezetése a munkásellátásra koncentrált, nem is akárhogyan. Már az építkezés első ütemében átadták a fürdőházat és az ún. kaszinót, ami kezdetben étkezőként, később - kibővítve - kultúrházként és könyvtárként is működött, és hamarosan sportcsarnok is került a műhelyek szomszédságába, mivel az 1890-es években dalárdaként induló Testvériség 1909-től sportklubként (Testvériség SE) is működött.

A mai viszonyok közt elképzelhetetlen az akkori nagyvállalatok zömének paternalizmusa, jóllehet az adott cég a javakért cserébe feltétlen hűséget és engedelmességet várt el dolgozóitól. A szociális háló sűrűre szövésében a vasút az egyik élenjáró volt, és nemcsak az ingyenes utazási igazolványok meg az akkoriban kincsnek számító egyenruhák osztogatása miatt. A MÁV már 1870-ben létrehozta nyugdíjintézetét, óvodákat, iskolákat, kórházakat alapított, lakótelepeket, kolóniákat épített - sajátos üzleti érdekből. "A magyar királyi államvasutak üzleti vállalat. A személyek, áruk minél olcsóbb, minél gyorsabb és minél biztosabb fuvarozása nehéz feladata és nemzeti kötelessége. (...) Fontos, hogy minden szeg és minden ember mindig azon a helyen álljon, őrködjék, izmot és észt ott feszítsen, ahová való, ahol legnagyobb szükség van reá, ahol a legtöbb üzleti értéket tud kitermelni magából. (...) Ha egy-egy telepen a vasút vezetősége a vasutasok százait zsúfolja össze szolgálati érdekből, akkor (...) minél előbb az a kötelessége, hogy lakást adjon a maga alkalmazottainak, ólat építtessen a vasutas tyúkjainak és malacainak" - írja Gyökössy Endre MÁV-főtanácsos az 1934-es Vasúti almanachban. Pedig akkoriban már korántsem ment annyira jól a társaságnak, mint az első világháborút megelőzően, de még annyira sem, mint az 1920-as évek közepén.

Ám a főműhely 1905-ös avatása idején senki nem sejtette, mit hoz a holnap, sokkal inkább a derűs jövőbe vetett hit uralkodott. A MÁV nemcsak a leendő főműhely területét vásárolta meg Újpest határában, de egy 35 hektáros, a filoxérajárvány miatt lenullázott palotai szőlőt is, ahol rohammunkában harminc földszintes házból álló 120 lakásos kolóniát épített dolgozói számára. Ez az új szerelde munkáslétszámához képest (a nyitás idején 1150-en dolgoztak Istvántelken) elenyésző volt, ráadásul az épületek nem is voltak igazán korszerűek. De a MÁV építési főosztályán ekkor már egy valóban modern, minden igényt kielégítő munkáslakótelepben is gondolkodtak. Többszöri átdolgozás után, az 1910-es évek elejére készültek el az egyemeletes, 12 lakásos házak típustervei, az alacsonyabb beosztású dolgozóknak egy-, a tisztviselőknek kétszobás otthonokkal. Az építkezés az első világháború idejére esett (állítólag orosz hadifoglyokat is alkalmaztak), de a tervektől a nehéz időkben sem tértek el, bár ehhez vélhetően az is hozzájárult, hogy a főműhely alkalmazottainak jelentős részét felmentették a katonai szolgálat alól - ők szintén besegíthettek. És persze arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a tervezők kizárólag a praktikus megfontolásokat tartották szem előtt: szó sem volt az építészet megújításáról, öncélú díszítésről, kísérletezésről - de kompromisszumokról sem a minőség rovására. A csatornázott házakban minden lakáshoz vízöblítéses vécé, saját használatú kertrész tartozott, ez annak idején igen nagy dolognak számított.

Nagyon kitalálták

"Mind a tervek, mind a kivitelezések nagy háttérismeretről tesznek tanúbizonyságot, különösen az alkalmazott díszítőelemek és építőanyagok, építési technikák tekintetében. Itt nincs kerámia, nincs festés, nincs 'drága' díszítőelem, nyers, festetlen a vakolat, az épületekből áradó játékosság, masszívság és könnyed ívelések adják az élményt - írja Arlett Annamária, a MÁV-telep Közhasznú Egyesület elnöke a telepről szóló tanulmányában. - A rafináltan elhelyezett nyílászárók megannyi variációja a tetőtéri homlokzaton és magán a tetőn (...), a használat során szükséges elemek egyben az épület díszei is." A tanulmányból kiderül, hogy a kertek mérete 250-280 négyzetméter közötti, a gazdasági udvaroké 16-22 négyzetméter. "Minden lakáshoz tartozott kert. Ezek mérete arányos a lakásokéval. Mottó: nagyobb lakás, nagyobb kert. A piciny (gazdasági - L. T.) épületek hatfelé osztottak, fölül tyúkóllal, alul disznóóllal, mindegyik előtt egy kis udvar, azaz állatkifutó, avagy gazdasági udvar. (...) A házak úgy vannak elhelyezve a telken, a kertek úgy vannak számozva és 'összekeverve', hogy minden konyhaablakból rá lehessen látni a saját kertrészletre, és lehetőség szerint az állatokra is." Az itt lakók pince- és padlásrekeszt kaptak a tüzelő tárolásához, illetve a ruhaszárításhoz. Emellett minden házban volt mosókonyha külön vízvezetékkel, kéménnyel felszerelve. "A telkek, utcák kialakítása olyan, hogy a házak egymás közötti távolsága, 'elcsúsztatása' egymástól azt eredményezze: nem látok a szomszéd gyomrába, ő sem az enyémbe" - jegyzi meg a szerző.

A tervezők a lakások tekintetében is a lehető legpraktikusabb megoldásokra törekedtek: a fekvéstől függően 47-49 négyzetméteres, egyszobás lakásokban (ezekből volt a legtöbb) cserépkályhával felszerelt, viszonylag nagy (kb. 20 nm) lakószoba, tágas konyha, vécé és kamra volt, valamint nyitott veranda, bár ezt a MÁV igen hamar beüvegeztette a hideg miatt. A Rákos út-Wesselényi utca-Bánkút utca-Széchenyi út határolta telepet "teljes terjedelmében" 1920-ban adták át, s nem túlzás azt állítani, hogy valóságos kisváros jött létre az akkor még önálló és alapvetően falusias jellegű Rákospalota kevésbé frekventált részén.

Virágzás, romlás, szakadás

Már az építkezés első ütemében, 1911-ben átadták a helyi elemi iskolát és óvodát, az 1920-as évektől orvosi rendelő, mentőállomás, rendőrőrs és piac is működött a telepen, az utcák rendben tartásáról a MÁV kertészete gondoskodott. Az 1926-ban megjelent, Rákospalotáról szóló monográfia név szerint (és életrajzzal!) említi azt a három férfit, aki felelős volt a MÁV-telep írott házirendjének és íratlan szabályainak betartásáért: a gondnokot Dinnyés Mártonnak, helyettesét Török Lajosnak, a főkertészt pedig Jámosy Rezsőnek hívták, aki 1887-ben született, 1901-ben került a vasúthoz, és 1917-ben kapta felelős beosztását. A monográfia szerzői azt is megemlítik, hogy "öccse a háborúban rokkant lett". Dinnyéséknek a fegyelem megőrzése érdekében nem sok dolguk akadt, mivel "közösségi létesítmények", a játszóteret és a templomokat leszámítva, egyáltalán nem voltak a telepen - vagyis a szórakozni, kikapcsolódni, sportolni vágyó dolgozóknak vissza kellett menniük a főműhelybe. De ami ennél is fontosabb, a legközelebbi kocsmák (Betérő, Kispajtás) is több villamosmegállóra voltak. E körülményeknek köszönhetően akár a "béke szigetének" is nevezhették volna a MÁV-telepet, az "alvóváros" viszont már csak azért sem illene rá, mert a nagyrészt faluról származó lakosok a munka után leginkább a "háztájiban" serénykedtek.

Ennek az egyszerre városi és vidéki idillnek a II. világháború után vége szakadt. Noha a telep különösebb sérülés nélkül átvészelte a bombázásokat, miután 1950-ben Rákospalotát a fővároshoz csatolták, a vasutas-romantika szertefoszlani látszott. 1950-ben nemcsak a főműhelyre, a telepre is Landler Jenő nevét aggatták, ennek ellenére továbbra is a MÁV-telep, illetve "vasutastelep" kifejezések maradtak forgalomban - nemcsak a köznyelvben, az itt közlekedő villamosok (a hatvanas években négy is járt erre, a 62-es, a 65-ös, a 67-es és a 69-es) tábláin is. Noha a telep az ötvenes, hatvanas éveket jelentősebb változások nélkül élte túl, a hetvenes évek elejétől egyértelművé vált, hogy a korábbi egységnek befellegzett: az M3-as autópálya bevezető szakaszának építése miatt lebontották az elsőnek épült földszintes (komfort nélküli) házakat, az iskolát, majd a kétszer háromsávos út mellett házgyári épületeket emeltek. Azon a környéken csupán három emeletes házat hagytak meg, illetve az 1935-ben felszentelt katolikus templomot. A másik oldal viszonylag épségben élte túl a városi modernizációt, ám az itt lakók, miután a rendszerváltás után megvásárolhatták a lakásokat, saját "modernizációjukkal"' alaposan belerondítottak a telep egységes arculatába. A kilencvenes évektől oda nem illő nyílászárók, gázkonvektorok rácsai, parabolaantennák, légkondicionáló berendezések jelentek meg a házakon, a legtöbb lakást belülről is átalakították, a kertek tulajdonostól függően gondozottak vagy elhanyagoltak, a kulcskifejezés a "gépkocsibeálló" lett. Noha a telep még így megcsonkítva, átfazonírozva is kivételes épületegyüttesnek számít a fővárosban, és mint ilyen, kiemelt védelem alatt áll, úgy tűnik, hogy néhány "őslakost" leszámítva, aki szívügyének érzi a sorsát, jövője senki mást nem érdekel.


szerző
Legát Tibor
publikálva
2012/27. (07. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Rákospalota
MÁV
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

Interjú Szanyi Tiborral
„Ha felszámolnánk az MSZP-t”
Népesedési intézet az Uránia helyén
Bezárt a csillagvizsgáló
Interjú
Gálvölgyi János 70 éves
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...