Csúszik az orosz metrók hibajavítása

  • narancs.hu
  • 2017. július 11.

Lokál

Továbbra sem lehet utazni a felújított kocsikkal.

Bolla Tibor BKV-vezérigazgató korábban azt nyilatkozta, hogy a metró ugyanolyan biztonságos – vagy még biztonságosabb – protokoll szerint működik, mint egy repülőgép. A hibák szerinte nem veszélyeztették az utasokat, a közlekedési hatóság valamiért mégis kivonta a forgalomból a járműveket. Ezután egy 20 fős, orosz mérnökökből álló csapat érkezett Budapestre, akik megtalálták az ajtónyitási hiba okát – a metrók ajtajai ugyanis kinyíltak akkor, amikor nem kellett volna, amikor viszont kellett volna, akkor meg nem.

Az Index szerint a BKV korábban kétszer is megerősítette, hogy a július 3-ával kezdődő héten lehet majd utazni a felújított metrókocsikban, azonban úgy tűnik, nem minden az elvártaknak megfelelően alakult, mert a felújított szerelvényekkel továbbra sem találkozni a vonalon. A lap megkereste a BKV-t, de egyelőre nem kapott választ arra, mi okozza a csúszást, és várhatóan mikor állnak újra üzembe a felújított szerelvények.

Korábban az is napvilágra került, hogy naponta 23 ezer euró kárátalány járna a szerződés szerint a BKV-nak minden, a forgalomból kivont szerelvény után, Budapest mégsem tart igényt a hat kocsi utáni napi több mint 42 millió forintra.

Napi 42 millió járna a veszteglő metró után, de Tarlósnak nem kell a pénz

A BKV vezérigazgatója szerint a metró biztonságosabb, mint egy repülőgép. Naponta 23 ezer euró kárátalány járna szerződés szerint a BKV-nak minden, a forgalomból kivont szerelvény után, tudta meg a hvg.hu. A lap birtokába került szerződés szerint ugyanis „ha a szerelvényt a jótállási körbe tartozó hiba miatt két napnál több időre ki kell vonni az üzemeltetésből, akkor járműállási kárátalány illeti meg a főváros közlekedési cégét”.

Arról, hogy miért kellett felújítani a 3-as metró szerelvényeit, és valóban felújított szerelvényekről van-e szó, itt olvashat:

Keletről jött ötlet

Az idén márciusban forgalomba állt orosz metrókocsik története a tender 2014-es kiírásánál korábbra nyúlik vissza. Tarlós István és minden más érintett folyamatosan tagadta, hogy a végül nyertesként kihozott orosz Metrovagonmas útját előre kikövezték, de a pályázati procedúra körül akadtak furcsaságok.

Figyelmébe ajánljuk