Elhunyt egy taxis a Keleti pályaudvarnál

  • narancs.hu
  • 2023. január 24.

Lokál

Vezetés közben lett rosszul. Még félre tudott állni. 

Vezetés közben rosszul lett és meghalt kedden egy taxis Budapesten, a Keleti pályaudvarnál – írja a Blikk

A lap cikke szerint legalább tíz rendőrautó érkezett a Keleti pályaudvarhoz kedden fél 12 után nem sokkal. Feltehetően infarktust kapott a sofőr. A férfi vezetés közben lett rosszul, ám még félre tudott állni. Az életét azonban már nem tudták megmenteni. 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese megerősítette a halálesetet, és leszögezte: nem baleset történt, a sofőr halálát rosszullét okozhatta.

Az eset a Thököly út Nefelejcs utca és Hernád utca közötti szakaszán történt, ahol 13 óra után is tartott a helyszínelés. Lapunk éppen akkor arra utazó munkatársa abban az időpontban is komoly rendőri jelenlétet tapasztalt. A helyszínelés területét átláthatatlan falú mobil sátorral kerítették körbe a rendőrök. 

Maradjanak velünk!


Mi a Magyar Narancsnál nem mondunk le az igazságról, nem mondunk le a tájékozódás és a tájékoztatás jogáról. Nem mondunk le a szórakoztatásról és a szórakozásról sem. A szeretet helyét nem engedjük át a gyűlöletnek – a Narancs ezután is a jó emberek lapja lesz. Mi pedig még többet fogunk dolgozni azért, hogy ne vesszen el végleg a magyar igazság. S közben még szórakozzunk is egy kicsit.

Ön se mondjon le ezekről! Ne mondjon le a Magyar Narancsról!

Vásárolja, olvassa, terjessze, támogassa a lapot!

Figyelmébe ajánljuk