Elkezdték gyűjteni az aláírásokat az M3-as akadálymentesítéséért

  • narancs.hu
  • 2018. február 5.

Lokál

Kilenc ellenzéki párt fogott össze.

Kilenc ellenzéki párt kezdett aláírásgyűjtésbe azért, hogy népszavazás dönthessen a 3-as metró teljes akadálymentesítéséről. A kezdeményezést az MSZP, a DK, az Együtt, a Liberálisok, az LMP, a Momentum és a Párbeszéd képviselői jelentették be.

Hangsúlyozták, hogy az amúgy is felújítás alatt álló metró munkálataiban elfogadható pluszköltség lenne a teljes – és nem csak a részleges – akadálymentesítés. A közös sajtótájékoztatón elhangzó vélemények szerint ezt liftekkel lehetne a legjobban megoldani.

Még reggel Tarlós az ATV-nek adott interjújában elmondta, hogy felesleges a népszavazás, mert „azt a benyomást kelti, hogy ha igen választ adnak erre – a szerinte hibás, rosszul megfogalmazott – kérdésre, akkor liftek fognak épülni”. Szerinte az akadálymentesítést jelenleg is tervezik, és zajlik. És a teljes akadálymentesítés sem jelenti, hogy lifteknek kell lenni mindenütt.

A résztvevőknek március 6-ig 138 ezer szignót kell gyűjteniük a budapestiektől.

Figyelmébe ajánljuk