Firenze: A Cabiria éjszakái

szerző
- lánczi éva -
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Mi a közös Shelleyben, Tom Waitsben és Hidegkúti Nándorban? Az, hogy a végén, akárhogy is csűrték-csavarták, mindhárman Firenzében kötöttek ki. Snoblesse Oblige, azaz a vízidisznó is szeretne egyszer manőverezni a VIP-kikötőben, ezért az életben legalább egyszer el kell jutni a toszkán fővárosba. A tutti costi, vagyis mindenáron, ahogy az olasz mondja.

Mi a közös Shelleyben, Tom Waitsben és Hidegkúti Nándorban? Az, hogy a végén, akárhogy is csűrték-csavarták, mindhárman Firenzében kötöttek ki. Snoblesse Oblige, azaz a vízidisznó is szeretne egyszer manőverezni a VIP-kikötőben, ezért az életben legalább egyszer el kell jutni a toszkán fővárosba. A tutti costi, vagyis mindenáron, ahogy az olasz mondja.

Az Arno folyó partján fekvő Firenze először a XIII. században tűnt fel a világnak, akkor, amikor a városállam falai közt Durante Alighieri, azaz Dante hergelte a Guelfi vezetéknevű polgárokat egymás ellen. A halhatatlan költő egyébként vagy nem volt elég devótus lokálpatrióta, vagy az volt a baj, hogy a vesztes csapat kabinetfőnöke lett. Mindenesetre a kommuna sikkasztás alapos gyanújával Ravennába száműzte, Isteni Komédia ide vagy oda.

Azóta sem könnyű megmaradni Firenzében: vendéglátóim, mint a legkisebb királyfit, már első este három nehéz próbatétel elé állítanak. Elsőként a hohahola honla hanuccsa horta népi mondókát kell elsajátítanom, ami nem egy protoreneszánsz posztócéh esküszövege. A firenzei hehező tájszólásban mindez annyit tesz: Coca-Cola, rövid szívószállal. ´k ezt végtelenül viccesnek találják. Másodiknak jöhet a

Trippa Fiorentina,

amely nem makacs nemi betegség, és nem is a helyi tudatmódosító szer. A trippa pacalt jelent. A trippa fiorentina pedig olyan pacalt, amit még a legelvetemültebb ínyenc is undorral félretolna: nyers, fehér, csúszós, mint egy formalinban tárolt harmincéves tüdő, egy kis citromlével megbolondítva, jobb, ha nem is szelem fel, csak lenyelem az egész sikamlós cuccot, és valami szépre próbálok gondolni közben. Mondjuk az Uffizi Múzeum Dávid-szobrának méltán világhírű péniszére.

Harmadik próbatétel: éjszakai biciklis akadályverseny a Cabiria nevű helyi Ráckerttől egészen hazáig. Ez ugyanis az egyetlen módja a gyors hazatérésnek, néhány üveg ´86-os capezzanai Barco Reale elfogyasztása után. Természetesen csakis bort szabad fogyasztani Toscanában, de mint szofisztikált kóstoló, nemet kell mondanunk minden üvegre, amire az van ráírva, hogy Chianti. Egyrészt gyanús, másrészt nem is trendy már (trendy annyi mint: csak egészen hülye és alulszofisztikált magyar újságírók által ivott). Az autót mindenesetre el lehet felejteni, hiszen a közlekedést szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy Firenzében nemcsak minden utca, de a hidak is egyirányúak. Ezt ellensúlyozandó, a lokális demszky 132 forintnyi líráért egész napra biciklit rak alám, igaz, pumpát nem ad, úgyhogy a csillogó kék önkormányzati velocipédek helyett mégis a háziak járgányát preferálom.

Reggel a La Repubblicát kinyitva tájékozódom arról, hogy

Its fucking hot here,

legalábbis Tom Waits szerint, aki velem egy időben érkezett Firenzébe, hogy koncertekkel örvendeztesse meg a Ramazottihoz szokott népet. És valóban, Firenze nyáron egy igazi katlan, rosszullét kerülget, ha csak ránézek a San Lorenzo-piacon a végeláthatatlan sorokban lógó akciós bőrkabátokra. Pedig mit nem adtam volna értük tíz évvel ezelőtt.

Waits egyébként - lehet, hogy szintén velem egy időben - lemond a reneszánsz városban teendő kötelező kűrről, úgyis mint: Ponte Vecchio, Medici-palota, dóm és Giotto-torony, és nem nagyon keveredik a helyi elemekkel sem. Inkább ismerősökkel találkozik a Piazza Santo Spiritón. Madonnával, Stinggel és Daniel Day-Lewisszal. Waits ezután egy Coopba tér be a világ legfontosabb múzeuma helyett, hogy a fotósok buzgó vakucsattogtatása közepette két csomag csipszet vételezzen. A Coop persze nem csak ezért jelentős színfolt a

talján consumismo

széles palettáján. Valójában a mi oly kedvelt szocreál Skálánknak felel meg, azzal a különbséggel, hogy míg utóbbinak csak egy Skála Kópé jutott, maximum egy mozgólépcsőn botladozó, koros puskásöcsi, addig a Coopnak pár éve már maga Woody Allen rendezett tévéreklámokat, amiben nevelt lányokat vesz el, hol feleségül, hol gyapotszedő protopincsinek, ellentétben a magyar reklámokkal, melyekben debil család kerüli az erdőt, mintha volna. A Coop ugyanakkor egy köztudottan kommunista-szimpatizáns áruházlánc, jegyzik meg vendéglátóim, hozzátéve, hogy ha ott vásárolok, mindenképpen részesítsem előnyben a Fidel-termékeket, amelyekkel a kubai kompanyérókat, de legalábbis Fidelt jobb sorshoz segítem. A jobbos kispénzűek pedig természetesen a Berlusconi-féle La Standában vásárolnak.

Castro mellett itt Che Guevara az igazi hype figura. A Santa Maria Novella állomásnál is lehet látni ennek a vonzalomnak a nyomait: ott néz ránk hősiesen kiterítve, S, M, L, és XL nagyságú pólókról, a militari ruhás őslakosok bankarelláin. A Porta Romanánál látott Teatro Nucleo utcaszínház pedig egy meglepő fordulattal még a Don Quijote epilógusából is a nagy Csét hozta ki győztesen. Firenze igazán

emberléptékű város,

a szelleme pedig, ha van ilyen, mint a középkorban, úgy most is józan, mértéktartó, világos és racionális. Például világosan meg lett mondva Hermésnek, vendéglátóim szomáliai komornyikjának, hogy a "jobb kéz hátközépre simul, ragazzo mio, amikor balról behajolsz az ezüsttállal, hogy felszolgáld a bistecca fiorentinát".

Az olasz Frisco,

így is emlegetik Firenzét, és tényleg, ami a melegek számát és vidám felszabadultságát illeti, a város igencsak hasonlít San Franciscóra. Igaz, a pápa még csak pár éve engedélyezte kegyes dekrétumban az óvszer használatát, de az efféle csacskaságokon már régóta csak mosolyognak a homoszexuális firenzeiek. A Circolo Arci Finis Terrae a helyi melegek és leszbikusok igen jól szervezett központja, de szervezetlenül is megy minden könnyedén. A via Ghibellina számos bárja vagy az egyetemi negyedben található Auditorium Flog délutánonként ideális színtere a birkenstockos amerikai turistafiúk és a forróvérű toszkán Gianluigik és Gianpietrók egymásra találásának. A leglélegzetelállítóbb transzvesztitákat viszont az Arno túlpartján, a Cabiriánál meg a Chiodo Fissóban (magyarul Fixa Idea bár) láttam.

Távozásomkor a szokásokhoz híven 200 lírást dugok a Mercato Nuovo szerencsehozó bronzmalacának szájába, várom, hogy onnan bepottyanjon a szökőkút vizébe, és megpróbálok valami szépre gondolni közben. Mondjuk az Uffizi Múzeum Dávid-szobrának méltán világhírű péniszére.

- lánczi éva -

szerző
- lánczi éva -
publikálva
1999/31. (08. 05.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...