Használtcikk-kereskedelem Devecseren: Nyitott égbolt áruház

szerző
Legát Tibor
publikálva
2004/31. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A Somló-hegy lábánál elterülõ 5300 lakosú kisváros tipikus példája lehetne annak a helynek, amit a bedekkerek "ékszerdoboz"-nak neveznek. Festõi környezet, istenáldotta bor, majd' ezeréves történelem. Devecser mégsem látnivalói miatt vált turistacélponttá.

Ahogy letérünk a 8-as útról Sümeg felé, és a vasúti síneken átvágva a központba érkezünk, Devecser rendezett arcot vág: tiszta udvarok, rendes házak, szökõkút, fák, virágok, fény. Az egykor járási szolgabírói hivatallal, posta-takarékpénztárral, valamint "jelentékeny iparral és kereskedelemmel" rendelkezõ nagyközség hét évvel ezelõtt kapta vissza városi rangját - a látottak alapján egy pillanatra sem kételkedhetünk abban, hogy "arculata, összetétele és gazdasági helyzete sokat változott, újra kezdi betölteni az elmúlt évtizedekben felejteni látszódó térségközponti szerepét".

Csakhogy a Devecserre érkezõ idegenek többnyire fittyet hánynak a dinamikus fejlõdésre, a mûemlékekre, a tavaly elnyert "Közmûvelõdés-pártoló önkormányzat" címre. A település legfõbb vonzerejét ugyanis több mint tíz éve a "lomi-turizmus" jelenti.

A lomizás

kifejezést hiába keresnénk az értelmezõ szótárban, ám Devecseren mindenki pontosan tudja, mit jelent: legalább kétszáz ember él abból, hogy az osztrák lomtalanításokon talált tárgyakat bocsátja áruba. Mivel jelentõs érdeklõdés van már évek óta a szomszéd szemete iránt, legyen az kempingszék vagy motorcsónak: az üzlet mûködik - ha nem is úgy, mint korábban.

A városközpontot elhagyva egyre gyakrabban találkozunk a kézzel festett "használt cikk eladó" felirattal. A házak kapui tárva-nyitva, odabent egymás hegyén-hátán biciklik, sítalpak, görkorcsolyák. Találomra kiválasztjuk az egyik "boltot". A rendezetlen udvaron ütött-kopott Volkswagen kombi parkol, mellette õsrégi Hajdú mosógép dolgozik, az áru hátul van, nyolc-tíz bicikli, egy fûnyíró, néhány azonosíthatatlan háztartási gép. A csûrben mintha egy húsz évvel ezelõtti Neckermann-katalógus robbant volna föl: tévék, videók, mikrohullámú sütõk, bútorok, játékok és persze ruhák, minden mennyiségben.

"Most már döglik a üzlet - panaszkodik a pocakos, õsz hajú férfi. - Mindenki ezzel foglalkozik, ezért az árak egyre lejjebb mennek. Ha a szomszéd olcsón odaadja a biciklit, hiába jobb az enyém, nem adhatom többért. Jönnek a felvásárlók az Alföldrõl, azt mondják, elviszik az összest, de adjam ezerötszázért darabját. Hát menjenek a picsába! A múltkor az egyik ki is röhögött, aztán a képembe vágta, hogy neki csak akkor éri meg, ha legalább száz százalék tiszta haszna van. Tudom, hogy Békésben öt-hatezret is elkérnek azért a bicikliért, amit tõlem kétezerért vettek meg."

Noha vasárnaponként a devecseri "boltok" - amiket a helyiek csak "nyitott égbolt áruház"-nak vagy "kalányos plázá"-nak hívnak - tele vannak bámészkodókkal, komoly vásárlónak mégis azok a viszonteladók számítanak, akik nagy tételben veszik meg a lomot, hogy aztán a keleti országrészben, sõt Erdélyben vagy a Kárpátalján értékesítsék. Ha õk nem lennének, minden bizonnyal már megszûnt volna az "ipar", hiszen a környékbeliek már mindent beszereztek az osztrák hagyatékból, amire szükségük lehetett. Ráadásul ezen a vidéken is egyre több bevásárlóközpont épül.

"Az emberek hülyék - mondja a férfi. - Inkább harmincezerért vásárolnak szar, nevenincs, ötvenegy centis tévét, ami tönkremegy egy év alatt. Tõlem meg tizenötért megkapnák a hetvenes, sztereó Philipset, de az nem kell, az a szemétbõl van. Kit érdekel, hogy az még tíz év múlva is mûködni fog?

Garancia? Na ne hülyéskedjen már!

Igaz, egyszer brahiból megvettem a Tescóban egy biciklit, aztán kiraktam a többi közé. Jön a paraszt, neki az kell, mondom, hogy az szar, ne vigye el, de csak erõsködik. Tizenegyezret adott érte, nem volt rajta semmi hasznom. De másnap már jön, adjam vissza a pénzt, mert eltört a villája. Én mondtam, hogy ne vigye el, itt nincs reklamáció. Amikor aztán láttam, hogy vörösödik a feje, elõkaptam a garancialevelet, menjen az áruházba, ott majd kicserélik."

A szomszédban hasonló látvány fogad, bár úgy tûnik, itt a sífelszerelés a fõ profil, a falnak támasztva sorakoznak a színes lécek, fillérekért elvihetnénk. A tulajdonos szomszédjához hasonlóan panaszkodik: "Régen elég volt átmenni a határon, most viszont már Svájcig, Olaszországig kell autózni, hogy találjunk valamit. Lassan már a benzinköltséget sem tudjuk elõteremteni. Ehhez még hozzájön a címlista, az is pénzbe kerül. Sokan már nem is lomtalanításra mennek, hanem csak úgy, kunyerálni. Van, ahonnét elzavarják õket, máshol meg örülnek, hogy megszabadulnak a szeméttõl. Meg aztán megy egy csomó tolvaj is, és az ilyen zsiványok miatt kell szégyenkeznünk. Miattuk nem látnak szívesen bennünket odaát, pedig valójában jól járnak velünk. Pár éve az egyik osztrák kisváros tele volt lomissal, bõven jutott áru mindenkinek. Már mentünk volna haza, de a városhatárt lezárták a rendõrök, és mindannyiunkat félreállítottak. Kiderült, valakitõl elloptak egy biciklit. Addig nem mehettünk tovább, amíg át nem nézték az összes utánfutót. Ott komolyan veszik az ilyesmit. Volt egy srác, valami szart elvitt az egyik kertbõl, elkapták, tizennyolc hónapot kapott. Nálunk meg ha ellopnak egy biciklit, azt mondja a rendõr, menj, és lopj magadnak egy másikat!"

A lomizás a nyolcvanas évek végén, a világútlevélnek köszönhetõen indult be Devecseren: a határszéli településekre, vásárokba, búcsúkba gyakran utazó roma mutatványosok felfedezték, milyen kincseket rejt egy-egy osztrák lomtalanítás. A kilencvenes évek elejére már afféle üzlethálózat-rendszer alakult ki a városban, megjelentek az elsõ közvetítõk, akik ismerték a címeket, és mivel egyre kevesebb munka akadt, újabb és újabb családok kapcsolódtak be a sajátos szemétturizmusba. "A lomizás miatt Devecseren

nincs megélhetési bûnözés és munkanélküliség,

ami számos feszültségtõl, konfliktustól óvja meg az itt élõket, vagyis a cigány és nem cigány lakosság között nincsenek olyan komoly ellentétek, mint másutt - mondja Holczinger László polgármester. - A tevékenység környezetkárosító hatása azonban óriási gondot okoz a városnak, évente több ezer tonna szemetet kell elszállíttatnunk, arról nem is beszélve, hogy egyes portákon elképesztõ állapotok uralkodnak. Bizonyos házak szinte vonzzák a patkányokat, ami járványveszélyt is jelent. És persze az sem lényegtelen, hogy azok az ingatlanok, amelyek valamelyik elhanyagolt lomizó porta szomszédságában állnak, elértéktelenednek. Természetesen az is problémát okoz, hogy alig akad törvényesen mûködõ, árusítási engedéllyel rendelkezõ közöttük, így aztán iparûzési adót és egyéb járulékot sem fizetnek. A vám- és pénzügyõrséget, a rendõrséget, az ÁNTSZ-t és a fogyasztóvédelmet már többször felkértük, hogy közösen ellenõrizzék õket. Ez néhány esetben megtörtént, de az intézkedésnek nem volt foganatja."

A polgármester szerint jelenleg nincsen olyan jogszabály, amely segítséget nyújtana a probléma kezeléséhez, így csupán ötleteik vannak, miképpen lehetne valamiféle megoldást találni. Az egyik, hogy a cigány önkormányzattal közösen megalapítanának egy egyesületet, ennek a tagdíjából fedezhetnék a város költségeinek egy részét, a másik pedig, hogy az egykori laktanya területén létrehoznának egy piacot, ahol lehetõvé tennék a kulturált és ellenõrzött árusítást.

"Még hogy piacot? Ne röhögtessenek már! - mered ránk egy fiatalasszony, karján kisbabával. - És a polgármester úr majd kifizeti a helypénzt, megoldja az õrzést? Nézzen már körül, mi van itt! Maga szerint mekkora terület kellene ahhoz, hogy az összes holmit elhelyezzem? És több százan vagyunk! Vagy talán mindennap hozzam haza az árut? Nincs ez átgondolva rendesen!"

A többség hasonlóan vélekedik. Szerintük csak akkor változhatna meg a helyzet, ha lenne más megélhetési lehetõség, akadna tisztességes munka. "Devecseren soha nem fog megszûnni a lomizás, mert nem tudnak jobbat kitalálni. De valahol jó ez, mert nem halunk éhen, meg aztán legalább nem mondják, hogy lopnak a cigányok" - mondja az egyik árus, aki szerint a polgármester által emlegetett egyesület is "csak egy vicc". - "És ki fizetné be a tagdíjat? A cigányok? Ne hülyéskedjetek! És azt ki mondaná meg, melyikünk a cigány?"

Legát Tibor

szerző
Legát Tibor
publikálva
2004/31. (07. 29.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

A Lapcom átváltozása
Andy Vajna, a vidék hangja
Interjúk
Antal Nimród, Mizsei Kálmán, Kende Anna
Játszótér
Melléklet gyerekekről felnőtteknek
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Gasztró

még több gasztró

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...