Miután a második Orbán-kormány a kulturális államtitkárságot megfosztotta a kulturális diplomácia és a filmes terület felügyeletétől, a harmadik kabinet pedig a műemlékügytől is, jóformán csak a közgyűjtemények és a közművelődés maradtak nála. S miután a közgyűjtemények esetében a múzeumi negyed viszi el a show-t, ami miniszterelnöki kompetencia, illetve egyre nagyobb kultúrpolitikai szerepet kap a Magyar Művészeti Akadémia, Hoppál Péter kulturális államtitkárnak szinte csak a közművelődés ad lehetőséget arra, hogy észrevétesse magát.
Út a középosztályba
Eddigi, gyakorlatilag egyetlen saját projektjeként meg is hirdette a nehezen értelmezhető „kulturális alapellátást”, és közművelődési kerekasztalt hívott össze. Eszerint „minden állampolgárnak alanyi jogon hozzáférést kell biztosítani a kulturális értékekhez”. Mit jelent mindez a gyakorlatban? Nem mást, mint, hogy – kissé a szocializmus korát idézve – „ne legyen olyan iskolás Magyarországon, aki intézménye szervezésében évente legalább egyszer ne lásson klasszikus koncertet, színházi előadást vagy kiállítást”. (Ebben partner az operaház: az OperaKaland program részeként 2013 óta 77 ezer diák vehetett részt opera-előadáson.) A cél nem más, mint a „valódi középosztálybeli élet megteremtése”. A közművelődési hálózatot összefogó Nemzeti Művelődési Intézet (NMI), illetve a minisztérium kínálatában azonban viszonylag kevés a kifejezetten a leszakadó rétegeket vagy a romákat megcélzó projekt. Lózungokból annál több van: „Ne legyen különbség a kulturális javakhoz való hozzáférésben aszerint, ki hová született vagy milyen hátrányos helyzetű közösséghez tartozik” – mondta Hoppál Péter. Vagy: „mérőszámokat terveznek létrehozni annak érdekében, hogy a minőségi kultúra minél szélesebb réteget érjen el Magyarországon” – sajnos az államtitkárság nem közölte kérdésünkre, hogy halad a mérőszámok kidolgozása. Ugyanakkor az államtitkár javított a legkisebb községek kulturális finanszírozásán: javaslatára meghatározták a kulturális normatíva minimumát, így 1,2 millió forintot minden községnek meg kell kapnia, ami az államtitkárság szerint egy 500 fős falunál a jelenlegi forrás megduplázását jelenti.
A finanszírozás is jobb, mint a kulturális terület más részein. Évi 63 milliárd forintos (általában a Belügyminisztérium költségvetésében megtalálható) állami, önkormányzati és pályázati támogatásból működik a teljes közművelődési struktúra, ami mellé 21 milliárd forint saját bevételt tudnak produkálni; egyéb forrásokkal együtt egy 90 milliárdos szegmensről van szó, ami több mint kétszerese a kulturális államtitkárság teljes fejezeti összegének. Az országosan meglehetősen heterogén képet mutató megyei művelődési intézetek helyére minden megyében 4 fővel működő közművelődési módszertani központot hoztak létre, 1,1 milliárd forintos többletforrásból. E központok különösen a kisebb településeken működő művelődési házaknak jelentenek segítséget.
Az NMI saját maga is indít projekteket, amikhez költségvetést is biztosít: ilyen a Kapunyitogató program, amelynek célja, hogy a bezárt művelődési házak néhány napra kinyissanak. 2014-ben több mint 200 házról került le a lakat. 37 településen a népi hímzőkultúrát élesztették fel, 24 településen az amatőr színjátszást indították be a Pajtaszínház projekttel, máshol helyi hősöket keresnek a fiataloknak példaképül. A legnagyobb projekt a kulturális közfoglalkoztatás, amely 2013. novemberi indulása óta három etapban közel tízezer érettségizett és diplomás álláskeresőnek nyújtott átmeneti foglalkoztatást a közösségi művelődés területén. Az NMI szerint sikeresen, azért is, mert a résztvevők 22 százaléka a közfoglalkoztatás ideje alatt vagy közvetlenül utána sikeresen elhelyezkedett. Igaz, a kulturális közfoglalkoztatás csak fél, illetve egy évre biztosít munkát, és roppant költségei vannak: a programok mintegy 3 milliárd forintba kerültek.
Herczeg Tamás, a békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatóhelyettese elismeri a program előnyeit, de szerinte a szakma leértékelése is, mivel azt üzeni, hogy „ez a munka egy gyorstalpaló tanfolyam segítségével elvégezhető”. Arra más is panaszkodik, hogy mire betanítanak egy munkatársat, lassan el is búcsúzhatnak tőle, és a közművelődésben szerzett tapasztalatok ritkán hasznosíthatók a piac más területein. Bene Ildikó, a Csongrád megyei Deszk faluházának vezetője szerint azonban nagy segítség, hogy a 4 közalkalmazott mellett még egy munkatársat kaptak, ha csak időlegesen is. Ők a könyvtárral közösen működnek, a község saját erejéből felújított egykori moziépületében. Mintegy 20 művészeti csoportnak és tucatnyi civil szervezetnek adnak helyet, szervezik a falunapot, a falukarácsonyt, Mikulást, adventi gyertyagyújtást. A Tolna megyei Iregszemcsén az egykori Bandi kocsmában – ahol Bartók Béla népdalokat gyűjtött – nyílt meg 1953-ban a zeneszerző nevét viselő művelődési ház. Azóta a tetőtér beépítésénél nagyobb fejlesztés nem történt. A munkatársak irodája egyben az öt számítógéppel működő eMagyarország Pont is. Dobos Andrea igazgató 1992 óta dolgozik a községben, amatőr színtársulatuk 2009-ben a Csárdáskirálynővel debütált, most pedig ősbemutatóra készülnek. Húsz éve működik a képzőművészeti tábor, és mazsorettcsoportjuk is brillírozik. Bekapcsolódtak a PANKKK-ba, így tudták meghívni a Kiscsillagot és a Kaukázust, most pedig saját erőből négy koncertből álló sorozatot indítottak, országosan ismert közreműködőkkel. Két dalárdájuk van, és Bartók előtti tisztelgésül egy helyi adatközlő jóvoltából népdalgyűjteményt is kiadtak.
Az alig 800 lelket számláló zsáktelepülésen, Somogyvámoson az integrált közösségi és szolgáltató teret a helyi roma egyesület működteti. A vezetőjük, Kalányos Ferenc által szervezett Színes Műhely a művészeti foglalkozásokkal igyekszik közelebb hozni egymáshoz a roma és nem roma fiatalokat. Sebő Ferenc az I. kerület művelődési házában újította fel 2008-ban az 1973-ban elindított, a táncházmozgalomból és megzenésített versekből táplálkozó Sebő-klubot.
A rezsibiztos nem hagyja magát
A nagyvárosi, illetve fővárosi kultúrházak gyakorlatilag befogadó intézményekként működnek. Herczeg Tamás szerint „nem engedhetjük meg magunknak, hogy szelektáljunk a hozzánk forduló civil szervezetek, együttesek között”. Nemcsak a helyet biztosítják, hanem segítenek pályázni, illetve ernyőszervezetként is működnek. „A nagyobb rendezvényeknek nullszaldósnak vagy bevételesnek kell lenni, így azt forgalmazzuk, amire fizetőképes kereslet van” – mondja Pordány Sarolta, a Budapesti Művelődési Központ vezetője. Megfigyelhető, hogy helyi szinten a centralizációt tartják a siker kulcsának, a nagyobb önkormányzatok előszeretettel hoznak létre „kulturális kombinátokat”. Erre példa a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferencia Központ. Simon Lajos igazgató tájékoztatása szerint a város teljes szabadidős, kulturális portfóliója hozzájuk került, így a Zenthe Ferenc Színház, a városi strandfürdő, a sportcsarnok, a tanuszoda, a gyerektábor, az Apolló mozi és a városi televízió. Hasonló koncentrációt máshol is tapasztalunk, például Hódmezővásárhelyen vagy Budapest XIII. kerületében (lásd A baloldal népművelője című keretes írásunkat). Ennek pozitív vonása Simon szerint az, hogy összehangoltabban és olcsóbban tudnak működni a város intézményei, és nagyobb projekteket is meg tudnak valósítani. Mások viszont tartanak a túlbürokratizált vízfejektől és a helyi politika nyomulásától.
Bár a művházak anyagilag függnek az önkormányzattól, mégsem hallunk sok panaszt a politikára, legfeljebb a nagyobb rendezvényeket igyekszik a helyi hatalom befolyásolni. Olyan kultúrharcról, mint ami Csepelen zajlott, máshol nem tudunk. Pedig a Munkásotthon vezetője már két éve Darvasi Ilona, a Turay Ida Színház tulajdonosa, Nemcsák Károly felesége, akit nehéz lenne baloldali elhajlással vádolni, és akinek kisebb birodalmáról már írtunk e hasábokon (lásd: A vándorút vége, Magyar Narancs, 2014. október 9.). Ám Németh Szilárd korábbi csepeli polgármesternek ez nem volt elég, az egykor a csepeli munkások pénzéből és Weiss Manfréd támogatásával épült impozáns belső terekkel rendelkező, 5 ezer négyzetméteres, 129 helyiségből álló kultúrpalota tulajdonosi jogait is meg akarta szerezni. Az épület ugyanis a Csepeli Munkásotthon Alapítványé, amelyet 10 csepeli vállalat hozott létre. Azok jogutód nélküli megszűnése után a törvény szerint a Fővárosi Bíróság látta el a tulajdonosi jogokat az alapítvány felett. Miután Németh Szilárd delegáltjai nem kerültek többségbe a kuratóriumban, megvonta a korábbi 12–18 milliós támogatást az elsősorban a kerületi lakosokat kiszolgáló intézménytől. Két évvel ezelőtt azt kérte a bíróságtól, hogy egy önkormányzati céget jelöljön ki az alapítói jogok gyakorlására, ám a jogszabályok ezt nem tették lehetővé. 2015 elején 30 millió forintos támogatást ajánlott, ha többségbe kerülhet a kuratóriumban és a felügyelőbizottságban. Nagy József, a kuratórium elnöke, aki korábban évtizedekig vezette a házat, azt mondja, jogszerűen nem kivitelezhető, hogy akár az alapító is többségbe kerüljön a grémiumban. Németh Szilárdot azonban nem olyan fából faragták, hogy ez kedvét szegte volna, nemrégiben jogszabályt módosítottak. A Lex Munkásotthon szerint ha a közhasznú alapítvány alapítója jogutód nélkül megszűnik, az önkormányzat jelölheti ki az alapítói jogokat gyakorló céget, ami már meg is történt. Nagy József szerint ők minden kompromisszumra hajlandók voltak, de 95 éve szabályosan működnek, a törvények ellen nem akartak cselekedni. A szakember nem érti, hogy a presztízsen kívül mi hajtja az alapítvány ellen a kerületet.
Ami a vállalatot illeti
Az egykori szocialista nagyvállalatok kultúrházait vagy bezárták, vagy az önkormányzathoz, esetleg a jogutód cégekhez kötődő alapítványok vették át. A 6 ezer négyzetméteres józsefvárosi Ganz-MÁVAG Művelődési Központ háromhajós nagytermének színpadán lépett fel a híres Acélhang kórus, a helyi néptáncegyüttes és a fúvószenekar. A háború után Vörösmarty Művelődési Házként szolgálta a szocialista művelődést, a rendszer hanyatlásakor volt diszkóklub, és itt működött az underground zenei élet fellegvára, a Fekete Lyuk, amely 1995 januárjában zárta be kapuját egy halálos késelés után. A MOM átépített művelődési házát a Hegyvidéki Önkormányzat által alapított és támogatott nonprofit kft. birtokolja és üzemelteti. A Magyar Posta 1930-ban alapította meg közösségi házát a mai Benczúr Házban. Az intézményt a kilencvenes évek elején a Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány működtette, ám a válság hatására, 2009-ben az alapítók a ház bezárása és eladása mellett döntöttek. A Magyar Posta Zrt. 2010-ben kínosnak érezhette a helyzetet, és visszavásárolta az új tulajdonostól a házat. A lépés azzal is összefüggött, hogy ekkoriban tették ki a Posta Múzeumot az Andrássy úti ingatlanából, így vonta össze kulturális és művelődési feladatait régi-új helyen a posta.
| Ami a vállalatot illeti Az egykori szocialista nagyvállalatok kultúrházait vagy bezárták, vagy az önkormányzathoz, esetleg a jogutód cégekhez kötődő alapítványok vették át. A 6 ezer négyzetméteres józsefvárosi Ganz-MÁVAG Művelődési Központ háromhajós nagytermének színpadán lépett fel a híres Acélhang kórus, a helyi néptáncegyüttes és a fúvószenekar. A háború után Vörösmarty Művelődési Házként szolgálta a szocialista művelődést, a rendszer hanyatlásakor volt diszkóklub, és itt működött az underground zenei élet fellegvára, a Fekete Lyuk, amely 1995 januárjában zárta be kapuját egy halálos késelés után. A MOM átépített művelődési házát a Hegyvidéki Önkormányzat által alapított és támogatott nonprofit kft. birtokolja és üzemelteti. A Magyar Posta 1930-ban alapította meg közösségi házát a mai Benczúr Házban. Az intézményt a kilencvenes évek elején a Postai és Távközlési Művelődési Alapítvány működtette, ám a válság hatására, 2009-ben az alapítók a ház bezárása és eladása mellett döntöttek. A Magyar Posta Zrt. 2010-ben kínosnak érezhette a helyzetet, és visszavásárolta az új tulajdonostól a házat. A lépés azzal is összefüggött, hogy ekkoriban tették ki a Posta Múzeumot az Andrássy úti ingatlanából, így vonta össze kulturális és művelődési feladatait régi-új helyen a posta. |
| A baloldal népművelője Az is megesik, hogy újonnan jön létre egy művelődési ház. A számos jó példa helyett mi mégis egy elrettentőt, az újlipótvárosi RaM-ot mutatjuk be. Az önkormányzat 2011-ben saját, 3,5 milliárd forintos forrásból építette fel a tervpályázaton kiválasztott, építészetileg igényes épületet. Semmilyen előzetes tanulmány nem készült azonban a funkcióról. Pontosabban egy a kerület nyugdíjasainak szokásait firtató kérdőíves felmérést elvégeztek. A kérdőívet kitöltő 600 nyugdíjas elsősorban internethasználat, informatikai képzés, könyvtár, színház, tanfolyamok, torna és úszás iránt érdeklődött. Az önkormányzat hozzá is látott az igények kielégítéséhez: a korábban a Victor Hugo utcában működő százötven fős nyugdíjasklubot, valamint a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár két tagkönyvtárát költöztették az új helyszínre. Csakhogy ezek felújítása néhány tízmillióból megvalósítható lett volna. Egy másik teremcsoport a nyugdíjasok igényeinek megfelelően rekreációs célokat szolgált volna, ám többszöri próbálkozásra sem találtak bérlőt. Végül B. Tóth László rocktörténeti gyűjteménye került ide. Korábban felmerült, hogy a tágas kertben sportpályák is lennének, de ez lekerült a napirendről, az internetből pedig maradt a free wifi. Közben a kerület kimagasló szakmai színvonalon működő helytörténeti gyűjteményét beköltöztették a József Attila Művelődési Központba, és ott hagyták elsorvadni. Az épület legnagyobb és legdrágább része egy több mint 600 férőhelyes színház, amit a rossz nyelvek szerint egyenesen Román Sándornak építettek. Az önkormányzat nem fogalmazott meg semmilyen szakmai elvárást az intézménnyel szemben, csak azt, hogy önfenntartó legyen. Ezért évi bruttó 50 millió forintért bérbe adta a színháztermet a Rivalda Stúdió Művészeti Iroda Közhasznú Nonprofit Kft.-nek, azaz Román Sándor színházának 200 estére. Emellett 100 további estére opcionális jogot is szerzett további 20 millió forintért. A szerződés öt évre szól, és ugyanennyivel meghosszabbítható. Ezenkívül ugyanők évi 12,5 millió forintot fizetnek az épületben található, meglehetősen drága étterem üzemeltetéséért. Román tehát kapott egy állandó játszóhelyet, és a bérleti díjból a kerület úgy-ahogy fenntarthatja azt az épületet, amely semmilyen új közösségi kultúrát nem teremt. A hivatalos verzió úgy hangzik, hogy a közművelődési funkciók a József Attila Művelődési Központba kerültek. A RaM-ban pedig marad a csillogás, Tóth József polgármester végre esztétikus környezetben adhatja át a kerületi plecsniket. |
