Megkezdődött a barlangban rekedt gyerekek kimentése: több napig is eltarthat

  • narancs.hu
  • 2018. július 8.

Lokál

“A fiúk készek minden kihívásra.”

A thai hatóságok megkezdték a a Bangkoktól ezer kilométerre északra fekvő barlangrendszerben rekedt 11 és 16 év közötti gyerekeket és 25 éves edzőjük kimenekítését.

A 12 gyerekből álló focicsapat edzőjükkel együtt június 23-án rekedt a barlangban, mert a hirtelen jött eső elárasztotta a helyet. Napokig semmit sem lehetett tudni a csapatról, akiket végül két búvár talált meg. Azóta folyik a tervezés, hogy mikor és hogyan lehet kimenekíteni legyengült csapatot, akik közül többen nem hogy búvárkodni, de úszni sem tudnak.

"Ma van a nagy nap – mondta a mentést vezető Narongszak Oszottanakorn. “A fiúk készek minden kihívásra” – tette hozzá az MTI tudósítása szerint.

A mentésben 13 külföldi és 5 thaiföldi búvár vesz részt. Egyelőre nem tudni, hogyan hozzák ki a fiúkat, a mentés akár több napig is eltarthat. A BBC azt valószínűsíti, hogy nagyrészt gyalogosan folyik majd a mentés, ám bizonyos szakaszokon búvárfelszerelés segítségével kell majd átjönniük a gyerekeknek és edzőjüknek,viszont van olyan szűk, 40 centis átjáró, ahol a búvárfelszerelés használata lehetetlen.

Minden fiút két-két búvár segít a körülbelül 4 kilométeres úton. A gyerekeket egyesével, szakaszosan indítják el. A terv szerint előbb egy bejárathoz közeli ponthoz viszik a 6-11 éves fiúkat és 25 éves edzőjüket, ahol megpihenhetnek, és onnan már saját lábukon tudják elhagyni a barlangot.

(MTI, BBC)

Figyelmébe ajánljuk