Nagyot ment a köztévében a használt autók szakértője: ipari hulladékokkal közlekedünk

  • narancs.hu
  • 2017. március 19.

Lokál

De milliókat is elkérhetnek Trabantokért, Ladákért.

Óvjuk meg a régi autónkat, hátha egyszer meggazdagszunk belőle. Vagy nem. Két év alatt 13,4-ről 13,9 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora Magyarországon, és az eladásra hirdetett autók átlagéletkora is közelít a 12 évhez – mondta Fodor László, a Használtautó.hu autós portál szakértője a köztévében, majd hozzátette: a válság kezdete, vagyis 2007 óta rohamosan nőtt az autópark öregedése. A portál statisztikái szerint az idősebb autók jóval hamarabb, átlagosan 4-5 hét alatt elkelnek, miközben a legfiatalabb, magasabb értékű autók eladására jellemzően két hónap alatt kerül sor.

false

 

Fotó: Fortepan.hu

Azonban nem kell mindjárt elkeseredni. Az autósportálon böngészve azt tapasztalhattuk, hogy azokért a régóta nevetségesnek tartott autókért – jellemzően Ladákért, Trabantokért, Kispolszkikért –, amelyeket gazdájuk a széltől is óvott, ma már milliókat is elkérhetnek.

A listavezető egy

1984-es évjáratú Lada 6 millióért,

de találtunk 1979-es Zaporozsecet 1,6 millióért, 1986-os Trabantot 1,3 millióért, 1990-es Barkast 1,2 millióért, 1984-es évjáratú Kispolszkit majdnem 900 ezerért, sőt négyütemű Wartburgot 1,8 millióért.

Valószínűnek tartjuk, hogy Fodor László nem ezekre a kocsikra gondolt, amikor azt mondta, hogy az idősebb autók 4-5 hét alatt elkelnek.

Figyelmébe ajánljuk