A gyerekek állapota kiváló, a mentési körülmények pedig a várakozásoknál jobbak

  • narancs.hu
  • 2018. július 8.

Lokál

Négyen már kijutottak, fél nap leállás jön.

Vasárnap megkezdték a mentőcsapatok a Tham Luang barlangrendszerben rekedt ifjúsági focicsapat 12 tagjának és edzőjüknek kimentését. A területet lezárták, csak a mentőalakulatok vannak a helyszínen. A mentés akár három-négy napot is igénybe vehet.

A hivatalos források szerint először két, majd újabb két fiút sikerült kimenteni. A barlang mellett felállított tábori kórházban megvizsgálták őket, majd a nagyjából 60 kilométerre levő régiós kórházba szállították a gyerekeket.

A mentőalakulatot vezető Narongszak Oszottanakorn sajtótájékoztatón közölte, a gyerekek állapota kiváló, a mentési körülmények pedig a várakozásoknál jobbak.

Ennek ellenére  a mentőakció során újabb gyerekek kimentése legalább 10 órán belül nem várható, ennyi időbe telik ugyanis a mentőcsapatnak előkészíteni az akció következő fázisát. Elhasználtak ugyanis a mentés során minden levegőpalackot, ezeket pótolni kell, de egyéb (meg nem nevezett) tényezőket is figyelembe kell venni, ami miatt a 10 órás várakozás akár tovább is nyúlhat. A mentőbúvárok állapota is fontos tényező lehet, mert a merülések során a vérben felgyűlik nitrogén, ezért várni kell, amíg visszaáll olyan szintre, hogy biztonságos legyen a merülés.

(Reuters)

Megkezdődött a barlangban rekedt gyerekek kimentése: több napig is eltarthat

"A fiúk készek minden kihívásra."

Versenyfutás az idővel: ezért lesz nagyon nehéz kihozni a thai gyerekeket a barlangból

A vízben alig lehet látni, sok a szűk rés, és sokan nem tudnak úszni. Egy búvároktatóval beszéltünk.

Figyelmébe ajánljuk