Októbertől leáll a metróközlekedés a 3-as vonalon

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 4.

Lokál

Eső, fakocka, Husi… Ősztől felújítás miatt nem lehet majd közlekedni.

Bár csak októbertől áll le a metróközlekedés, a felszíni munkálatok már elkezdődtek a Nyugati pályaudvarnál. A BKK kérése, hogy az utasok ne a napi rutin szerint közlekedjenek a felújítás ideje alatt, hanem tájékozódjanak előre, és a cég honlapján nézzék meg, mikor milyen lezárások, változások vannak. A főpolgármester is türelmet kér a felújítások idejére a budapestiektől.

„Fel vagyunk készülve arra, hogy most majd hetekig arról megy a hisztéria, hogy milyen problémák vannak a Nyugati téren, meg itt meg ott, és nem lehet a városban közlekedni. Hát kérem, lehet választani: vagy felújítjuk a metrót, és akkor ezt el kell viselni, elnézést kérünk a budapestiektől ezért, de ez a munka ezzel jár, vagy pedig akkor nem lesz felújítva a metró” – nyilatkozta Tarlós István.

Közben az is kérdéses, lesz-e elég pénz a felújításra, az MSZP a korábbi sikertelen közbeszerzésekre hivatkozva állítja, hogy megfelelő fedezet nélkül kezd neki a kormány a felújításnak – adta hírül a Hír Tv.  Horváth Csaba frakcióvezető szerint a felújításra szánt keret 30-40 milliárd forinttal marad el a piaci ártól.

Tarlós István „kétségbeesett ostobaságnak” nevezte, hogy a megkezdendő munkáknak ne lenne meg a fedezete, hiszen hatályos a kormánnyal kötött 137,5 milliárd forintos támogatási szerződés.

De nyilatkozott a BKV vezérigazgatója is, aki szerint akkor is lesz pénz a felújításra, ha az a tervezettnél drágább lesz. Csak még azt nem lehet tudni, hogy honnan: „A tárgyalások arról folynak, hogy ha a következő tenderek is olyan árat hoznak, ami meghaladja a mostani összeget, akkor mekkora összeget tudunk bevonni EU-s forrásból és mekkorát saját forrásból, a tárgyalások erre irányulnak és nem arra, hogy lesz-e metrófelújítás vagy nem lesz, mert mindenképp lesz, csak hogy saját forrásból vagy uniós forrásból, vagy kormányzati forrásból, csak az összetételéről folynak tárgyalások” – jelentette ki Bolla Tibor.

A szerződéseket ma írta alá a BKV a felújítást végző Strabaggal és a Swietelskyvel. A munkálatok a 3-as metróvonal északi szakaszán indulnak el. A Strabagnak jövő év végére kell végeznie az állomások felújításával, a Swietelsky Vasúttechnika Kft. pedig 2020 augusztusára készülhet el a vágányok, biztosítóberendezések felújításával. Az összesen több mint nettó 70 milliárd forintos megbízás részleteiről hiába kérdezték a cégeket.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy a teljes körű akadálymentesítés nem fér bele a 3-as metró felújításának költségvetésébe.

„Nem rajtunk múlik, ha tetszik, ha nem, ez a helyzet, ez az igazság, én örülnék a legjobban és a munkatársaim, ha mindenütt a legmagasabb szintű akadálymentesítésre képesek lennénk, annyit csinálunk meg, amennyi forrásunk erre van, a kérdés úgy merül fel, hogy most, ha a legmodernebb és legteljesebb körű akadálymentesítést nem tudjuk biztosítani, akkor jelentkezzen az, aki azt mondja, hogy akkor maradjon el a hármas metró felújítása” – mondta Tarlós.

Figyelmébe ajánljuk